Menczer Tamás: A közösség az egyik legfontosabb keresztény érték
Ā„A közösségek mindig többet tudnak, mint az egyén önmagában, és ha vallási alapjuk van, még erősebbek”
„Ami a feltámadás hajnalán történik, az nincs az ember hatalmában, de érte történik”
ĀA húsvét hajnali történetben a félelem és az öröm egybetartoznak, az ünnep üzenete mégsem elbizonytalanítani akar - mondta Balog Zoltán
Balog Zoltán: A szenvedés közelebb visz Istenhez
ĀA református püspök arról beszélt: A háború árnyékában ünnepelt húsvét még inkább lehetőséget ad, hogy a „szenvedésről a feltámadás fényében gondolkodjunk”
Balog Zoltán: Ha megtartjuk a hitünket, a hitünk megtart minket
ĀFabiny: Isten az örök békét és kiengesztelődést kéri
Egyházi vezetők karácsonyi szertartásai
ĀErdő Péter pénteken, szombaton és vasárnap is mutat be misét, Balog Zoltán és Fabiny Tamás pedig egyaránt szombaton tart istentiszteletet
Semjén: A vallási turizmus az ember teljes antropológiai valóját megszólítja
ĀMegalakult a Nemzeti Vallásturizmus Tanács
Egyházi vezetők közösen imádkoztak a járvány áldozataiért
ĀA rendezvényen adományt gyűjtöttek a koronavírus-járvány miatt árván maradt gyermekek segítésére létrehozott Regőczi Alapítvány javára is
Balog Zoltán szerint mindez újra és újra megtörténhet
ĀGulyás Gergely úgy érzi, a közelmúlt tapasztalata: aki Gyurcsánnyal összefog, osztozik a 2006-os bűneiben is
Kónya Imrét és Bogyay Katalint díjazta a Batthyány-alapítvány
ĀPotápi: Október 6-a örök eligazodási pont a magyar történelemben
Orbán: Minden új templom bástya a nemzet szabadságáért és nagyságáért folyó küzdelemben
ĀNyugat-Európa ma a kulturális és civilizációs talaj- és egyensúlyvesztés fázisában, mondta a kormányfő
A szülők joga és felelőssége a gyermekek nevelése
ĀMegtartották a Magyarországi Református Egyház Országos Óvoda programjának nyitórendezvényét
Balog Zoltán: A kereszténység nemcsak nemzetmegtartó, hanem nemzetet teremtő erő is
ĀAz államalapítás ünnepének előestéjén ökumenikus istentisztelet zajlott
Átadták a Szellemi Honvédő díjakat
ĀBalog Zoltán, Márfi Gyula és posztumusz Bencze Izabella részesült az elismerésben, szervezetként az Erdélyi Körök Országos Szövetségét díjazták
Balog Zoltán: A magyar fájdalom életösztönünk riadója
Ā„Minket az Úristen stratégiai jelentőséggel vert meg, mert teljesen egyedül a világ népeinek nagy családjában, a világ legnagyobb ütközőpontján kell megmaradnunk”
A járvány áldozataiért harangoznak és imádkoznak vasárnap
ĀAzt szeretném, ha mindenki, akit veszteség ért, érezné, hogy az egyházi közösség együtt, felekezetre való tekintet nélkül ott áll mellette - mondta Balog Zoltán
Balog Zoltán önkéntes munkára kéri a reformátusokat
Ā„Az egyház lelki gondozásban jártas szakembereire most nagy szükség van a kórházakban, a gyászolók mellett”
„A nagy járványok sokszor kultúrtörténeti vízválasztók voltak”
ĀErdő Péter: A világjárvány Isten figyelmeztetése az emberiségnek
„Jézus azt üzeni: ne félj, előtted megyek”
ĀHívek nélküli húsvéti istentisztelet a járvány miatt
Balog Zoltán: Idén mélyebben átélhetjük a kétségbeesést és az új élet reményét
Ā„Az egyház azért van, hogy ezt az emberek életében kezdődő változást együtt is át tudjuk élni, és tovább tudjuk adni”
Nőnap alkalmából köszöntött Balog Zoltán
ĀIsten éltesse a nőket ma, holnap is és az élet minden napján - írta közösségi oldalán a református zsinat lelkészi elnöke
Balog Zoltánt választották a református zsinat lelkészi elnökének
ĀSok ügyben szembe fogunk menni az árral - jelentette ki a püspök
Beiktatták hivatalába Balog Zoltánt
ĀA Dunamelléki Református Egyházkerület új püspökét novemberben választották meg
Orbán Viktor: Aligha találunk példát arra, hogy egy miniszterből püspök legyen
ĀBalog Zoltánt köszöntötte a kormányfő
Balog Zoltán: Áldás, békesség! Boldog reformációt!
ĀA Kárpát-medencében két és félmillió, a világban pedig 800 millió protestáns ünnepel a reformáció napján + VIDEÓ
Balog Zoltán: Boldog reformációt!
ĀA lelkész a reformáció emléknapja kapcsán töltött fel videót
Hálaadás a Magvető Házáért
ĀA csömöri új református templom különleges festett kazettás mennyezete jelképezi az államhatárokon átívelő nemzeti és református összetartozást
Megkeresni az elveszett bárányokat
ĀA missziót és a közösségek megerősítését tartja a református egyház fő feladatának Balog Zoltán református lelkész, püspökjelölt
