A világbajnokság nyolcaddöntői-nek első két napján két korábbi világbajnok is elbúcsúzott: Spanyolország követte Argentínát. A Szbornaja igyekezett minél kevesebb kockázatot vállalva kibekkelni a mérkőzést – s elérte célját, a szétlövésben bejutott a világ legjobb nyolc csapata közé. Oda, ahova senki sem várta.
A spanyoloknak akad egy rossz hagyományuk: még soha nem tudtak világbajnoki mérkőzésen győzni (s ahol erre lehetőség volt, továbbjutni) a rendező ország válogatottja ellen. Ezúttal kimondva-kimondatlanul mindenki arra számított a táborukban, hogy a rossz széria megszakad. Fernando Hierro a kezdő csapatba jelölte Kokét és Marcos Asensiót, ez egyúttal azt is jelentette, hogy Andrés Iniesta – nyugodtan vélhetjük: élete utolsó válogatott mérkőzésén – csak a cserék között kapott helyet. A legnagyobb példányszámú két spanyol napilapot, a Marcát és a barcelonai Sportot is meglepte a húzás, mindkettő „forradalminak” nevezte Hierro húzását. Eleinte úgy tűnt, a „Vörös”, a La Roja könnyedén megnyeri a nyolcaddöntőt. Az ország uralkodója, VI. Fülöp vigyázó szemei előtt már a találkozó elején vezetést szerzett, Sergio Ramos addig birkózott az orosz tizenhatoson belül Szergej Ignaseviccsel, míg a veterán orosz hátvéd vádlijáról Igor Akinfejev kapujába nem pattant a labda. Ignasevics rekorderré vált: ő minden idők legidősebb öngólosa a vb-ken. Egyébként ez volt a mostani torna tizedik öngólja, az eddigi összgóltermés 7,5 százalékánál saját emberről került a labda a kapuba. A két csapat közötti tudáskülönbség indokolta volna, hogy a spanyolok támadásban maradjanak, s megszerezzék a minden bizonnyal döntő második góljukat, ám ehelyett megelégedtek azzal, hogy körbejáratták a labdát, s 75 százalék körül volt a labdabirtoklásuk. A mérkőzés végére rekord lett belőle: övék lett az első csapat a vb-k történetében, amely egy meccsen ezer passzot teljesített. De nem mentek sokra vele, mert az első játékrész hajrájában Artyom Dzjuba kapura fejelte a labdát, ami Gerard Piqué indokolatlanul magasan égbe meredő karját érintette. Még a Marca is azt írta rá, hogy „tiszta tizenegyes”, nem volt min vitatkozni.
Azon már annál inkább, hogy miután Dzjuba a torna huszonhatodik büntetőjéből kiegyenlített, a teljes második félidőben, majd a hosszabbításban a spanyolok miért nem játszottak aktívabban, kezdeményezőbben, gólra törőbben. Talán akkor javultak csak kicsit fel, amikor Iniesta beállt David Silva, Rodrigo pedig Marcos Asencio helyére, de ők sem tudtak gólt szerezni. Szereztek ellenben négyet az oroszok a szétlövésben. Szmolov, Ignasevics, Golovin és Cserisev is belőtte a magáét, miként egyébként Iniesta, Piqué és Sergio Ramos is, ám Koke és Iago Aspas hibázott – Spanyolország elveszítette vb-történelme negyedik tizenegyes-párbaját. Sőt: immár azt mondhatjuk, az eddigi négyből csak egyet nyert meg még 2002-ben az írek ellen, de veszített 1986-ban a belgák, 2002-ben a rendező dél-koreaiak és most az oroszok ellen. Még mindig nem érthető, miért nyugodtak olyan könnyen bele, hogy majd a tizenegyesek döntenek.
