A világranglistán ötödik helyezett, 39 éves szerb klasszis végig szenvedett az ATP-rangsorban 49. argentin Mariano Navone elleni mérkőzésen, és 4 óra 40 perces küzdelemben maradt alul. Djokovic a 2006-os ausztrál nyílt bajnokság óta először kapott ki az első fordulóban GS-tornán. A US Openen, melyet 2011-ben, 2015-ben, 2018-ban és 2023-ban megnyert, előzőleg egyszer sem esett ki a nyitókörben.
Annak ellenére ,hogy az első játszmában hamar brékelt és már 3-0-ra és 4-1-re is vezetett, Djokovic mégis elbukta már az első játszmát is.
„Az hiszem, nyilvánvaló volt, hogy szörnyen éreztem magam a pályán. Sajnos idén szinte végig hasonlóval küzdöttem, hányingerem volt, aztán az egész testem elkezdett összeomlani, görcsölni, fájni” – fogalmazott a belgrádi szupersztár, akinek a hátával és a vállával is problémája volt.
Djokovic játékán már a találkozó elején látszódott, hogy nincs jó formában, 17 ki nem kényszerített hibát követett el az első szakaszban, amelyet végül egy könnyű rontással „engedett át” riválisának. A szerb játékos végül 70 ilyen hibával zárta az összecsapást.
A korábbi szerb világelső 2006-os ausztrál nyílt bajnokság óta először kapott ki az első fordulóban GS-tornán. A US Openen, melyet 2011-ben, 2015-ben, 2018-ban és 2023-ban megnyert, előzőleg egyszer sem esett ki a nyitókörben.
Eredmény:
férfi egyes, 1. forduló (a 64 közé jutásért): Navone (argentin)-Djokovic (szerb, 4.) 7:6 (7-5), 5:7, 4:6, 6:2, 6:1







