Hasznosnak nevezte a Vlagyimir Putyin orosz elnökkel folytatott telefonbeszélgetését Alexander Stubb finn államfő, aki Jonas Gahr Støre norvég miniszterelnökkel együtt egyeztetett az orosz vezetővel – írta az Interfax. Stubb a finn Yle közszolgálati médiának szombaton elmondta: a beszélgetésen lehetőségük nyílt közvetlenül megkérdezni Putyint, milyen lépésekre készül Oroszország Abu-Dzabiban.
A finn elnök szerint a megbeszélés tárgyszerű volt, és először kaptak közvetlen tájékoztatást az orosz államfőtől arról, hogyan látja a katonai helyzetet. Elismerte, hogy a telefonhívás bírálatokat válthat ki nyugati partnereik körében, ugyanakkor hangsúlyozta: Finnország nem tér el az Európai Unió közös politikájától, és nem tart az európai vagy északi egység megbomlásától.
Stubb arra is felhívta a figyelmet, hogy az Egyesült Államok és Európa Oroszországgal kapcsolatos politikájában vannak eltérések. Példaként az uniós szankciókat említette, amelyek szerinte jóval szigorúbbak az amerikai intézkedéseknél.
A finn államfő külön leszögezte: Helsinki nem közvetítőként lépett fel, és továbbra is teljes mértékben támogatja Ukrajnát. Szerinte Finnországnak azt is mérlegelnie kell, mennyiben esik egybe az Egyesült Államok orosz–ukrán politikája a finn érdekekkel.







