A 2026. szeptember eleji helyzet alapján az orosz–ukrán háborúban ma már valamivel könnyebb elképzelni egy megállapodás körvonalait, mint egy évvel ezelőtt, de a tényleges béke továbbra sincs igazán közel.
Miközben mindkét fél elmozdult néhány korábbi álláspontjától, a legfontosabb kérdésben – a területek sorsában – továbbra is olyan nagy a különbség Moszkva és Kijev között, amelyet egyelőre nem sikerült áthidalni. Az elmúlt napokban ugyanakkor ismét felgyorsult a diplomácia: Volodimir Zelenszkij amerikai tárgyalókat vár Kijevbe, az amerikai közvetítők Moszkvával is egyeztetnek, Vlagyimir Putyin pedig szeptember 3-án már azt mondta, lát esélyt a megállapodásra.
Az orosz békefeltételek középpontjában továbbra is a terület áll. Moszkva ragaszkodik ahhoz, hogy Ukrajna fogadja el az úgynevezett „területi realitásokat”. A legnagyobb probléma Donbasz: Oroszország nem egyszerűen a jelenleg ellenőrzése alatt álló területeket akarja megtartani, hanem azt követeli, hogy Ukrajna mondjon le Donyeck és Luhanszk teljes területéről, vagyis olyan részekről is, amelyeket az orosz hadsereg jelenleg nem ellenőriz. Januárban, az Abu-Dzabiban rendezett tárgyalásokon éppen ez volt az egyik legnagyobb akadály: Moszkva a teljes Donbasz átadását követelte a harcok befejezésének feltételeként.
Ehhez kapcsolódik a Krím és a 2022 óta megszállt területek kérdése. Oroszország azt szeretné, ha egy békerendezés legalább ténylegesen, de lehetőség szerint jogilag is rögzítené az orosz ellenőrzést az elfoglalt területek felett. Az elmúlt béketervekben felmerült a Krím, valamint Donyeck és Luhanszk orosz fennhatóságának elismerése is. Kijev számára azonban óriási különbség van aközött, hogy ideiglenesen tudomásul veszi: katonailag nem képes visszafoglalni egy területet, vagy jogilag lemond róla.
Moszkva másik alapvető követelése, hogy Ukrajna ne legyen NATO-tag. Korábbi amerikai–orosz tervezetekben még az is szerepelt, hogy Ukrajna alkotmányában vállalná a NATO-tagságról való lemondást, korlátoznák az ukrán hadsereg létszámát, és NATO-csapatok sem állomásozhatnának az országban. Oroszország számára tehát a béke nem pusztán területi kérdés: azt is szeretné elérni, hogy Ukrajna katonailag ne válhasson olyan erőssé és olyan szorosan a NATO-hoz kötődő állammá, amely a jövőben komoly fenyegetést jelenthet számára.
Ukrajna viszont éppen ettől tart a legjobban. Kijev számára nem elegendő egy olyan megállapodás, amely egyszerűen befagyasztja a frontot. Az ukrán vezetés attól fél, hogy megfelelő biztonsági garanciák nélkül Oroszország néhány év alatt újrafegyverkezhet, majd ismét támadhat. Ezért Zelenszkij egyik legfontosabb feltétele az, hogy bármilyen területi kompromisszum mellé nagyon erős amerikai és európai biztonsági garanciák társuljanak. Az elmúlt tárgyalásokon már NATO 5. cikkelyéhez hasonló garanciák is felmerültek, amelyek szerint egy újabb orosz támadás esetén Ukrajna számíthatna nyugati segítségre.
És itt történt az egyik legnagyobb ukrán engedmény. A háború első éveiben Kijev hivatalos álláspontja lényegében az volt, hogy a békéhez helyre kell állítani Ukrajna területi integritását, beleértve az Oroszország által 2014-ben elfoglalt Krímet is. Azóta az ukrán vezetés jóval pragmatikusabbá vált. Zelenszkij már nem azt állítja, hogy minden megszállt területet feltétlenül katonai úton kell visszafoglalni. Kijev kész tárgyalni a területi kérdésről, és olyan konstrukciókról is folytak egyeztetések, amelyek hosszabb időre rendezetlenül hagynák bizonyos területek végleges jogállását.
Még ennél is jelentősebb, hogy 2026 augusztusára már egy különleges gazdasági övezet létrehozása is felmerült Kelet-Donbaszban. Az amerikai elképzelés szerint a vitatott területet egy harmadik fél által felügyelt gazdasági övezetté lehetne alakítani. Ukrajna az Egyesült Államokkal és európai partnereivel együtt olyan új javaslatot dolgozott ki, amely már ezt a lehetőséget is tartalmazza. Moszkva viszont eddig elutasító volt, mert saját területének tekinti a régiót, és nem akar olyan megoldást, amely megkérdőjelezi az orosz szuverenitást.
Ez hatalmas változás Kijev korábbi álláspontjához képest. Ukrajna ma már láthatóan kész arra, hogy a tényleges területi ellenőrzés és a jogi szuverenitás kérdését különválassza. Magyarul: elképzelhetővé vált egy olyan kompromisszum, amelyben Ukrajna egyelőre nem kapja vissza valamennyi megszállt területét, de hivatalosan nem is ismeri el azokat Oroszország részeként. A végleges státuszt későbbi diplomáciai tárgyalásokra hagynák.
A NATO-tagság kérdésében is történt elmozdulás. Bár Kijev továbbra sem akarja elfogadni, hogy Oroszországnak vétójoga legyen Ukrajna külpolitikai orientációja felett, a közvetlen NATO-tagság helyett egyre nagyobb hangsúly került a NATO-szerű két- vagy többoldalú biztonsági garanciákra. Ez lehet az egyik lehetséges kompromisszum: Ukrajna formálisan nem lép be a NATO-ba, cserébe olyan amerikai és európai garanciákat kap, amelyek egy újabb támadás esetén tényleges katonai segítséget helyeznek kilátásba.
Orosz oldalon jóval nehezebb hasonló nagyságú engedményt találni. Volt olyan időszak 2025 nyarán, amikor Washington úgy értelmezte Putyin jelzéseit, hogy Moszkva jelentős területi kompromisszumra készülhet. Később azonban kiderült, hogy a „területcsere” alatt az orosz fél és az amerikai közvetítők nem ugyanazt értették, és az elképzelésből nem lett áttörés.
Van azonban néhány terület, ahol Moszkva valamivel rugalmasabbnak mutatkozott. Oroszország jelezte, hogy Ukrajna európai uniós tagságát nem feltétlenül ellenzi, ami lényeges különbség a NATO-tagsághoz képest. A tárgyalások során humanitárius kérdésekben – hadifoglyok cseréje, civilek hazatérése – szintén sikerült részmegállapodásokat vagy együttműködést elérni. Az EU is ezeket tekinti a békéhez vezető lehetséges bizalomépítő lépéseknek.
Ugyanakkor Putyin jelenlegi kommunikációja kettős. Szeptember 1-jén még azt mondta, Oroszország nyer a harctéren, és rendkívül keményen beszélt az ukrán vezetéssel való tárgyalásokról. Két nappal később viszont már azt mondta, lát esélyt a békemegállapodásra. Ez nem feltétlenül ellentmondás: Moszkva valószínűleg úgy gondolja, hogy katonai nyomással javíthatja tárgyalási pozícióját, ezért egyelőre nincs erős ösztönzője arra, hogy jelentős engedményeket tegyen.
A béke legreálisabb változata ezért jelenleg valószínűleg nem egy klasszikus békeszerződés lenne, hanem több lépcsőből álló rendezés. Először létrejöhetne egy teljes vagy részleges tűzszünet. Ezután nemzetközi ellenőrzés következhetne a front mentén, fogolycsere és más humanitárius intézkedések indulhatnának, majd megkezdődnének a hosszabb tárgyalások a területekről. Ukrajna nem ismerné el jogilag az orosz annektálást, Oroszország viszont egyelőre megtartaná az általa ellenőrzött területek legalább egy részét. Ukrajna NATO-tagsága lekerülhetne a közvetlen napirendről, cserébe Kijev erős amerikai és európai biztonsági garanciákat kapna, megtarthatná jelentős haderejét és folytathatná az EU-integrációt. Ez azonban elemzett kompromisszumos forgatókönyv, nem olyan megállapodás, amelyet a felek már elfogadtak.
És pontosan itt található a legnagyobb probléma. Oroszország azt szeretné, hogy Ukrajna olyan területekről is vonuljon vissza, amelyeket Moszkva még nem foglalt el, míg Ukrajna legfeljebb arról hajlandó tárgyalni, hogy a jelenlegi katonai realitásokat ideiglenesen tudomásul vegye. Ez óriási különbség. Januárban éppen ezért nem sikerült áttörést elérni az Abu-Dzabiban tartott tárgyalásokon.
A második nagy kérdés az, ki garantálja a békét. Oroszország számára problémát jelenthet egy olyan Ukrajna, amely ugyan nem NATO-tag, de amerikai és európai katonai garanciákkal, modern nyugati fegyverekkel és nagy hadsereggel rendelkezik. Ukrajna számára viszont éppen ez a minimum ahhoz, hogy elfogadhasson egy olyan megállapodást, amelyben nem kapja azonnal vissza valamennyi területét.
Ezért a jelenlegi helyzetet úgy lehetne összefoglalni, hogy a tárgyalásokhoz közelebb vagyunk, mint a tényleges békéhez. A pozitívum az, hogy már léteznek konkrét amerikai–ukrán–európai javaslatok, a területi kérdésről már közvetlenül is tárgyaltak, Ukrajna korábbi álláspontjához képest komoly kompromisszumokat fontolgat, és most ismét amerikai tárgyalók indulnak Kijevbe és Moszkvába. Zelenszkij augusztus végén azt mondta, szerinte 2027 nyaráig van különösen fontos diplomáciai időablak az amerikai közvetítéssel történő rendezésre.
A negatívum viszont az, hogy a legfontosabb kérdésekben még nincs kompromisszum, a harcok közben folytatódnak, és egyik fél sem érzi úgy, hogy katonailag teljesen kifutott volna a lehetőségekből. Amíg Moszkva úgy gondolja, hogy további területeket szerezhet, Kijev pedig úgy látja, hogy megfelelő nyugati támogatással megakadályozhatja ezt, egyik fél számára sem feltétlenül vonzó a másik jelenlegi feltételeinek elfogadása.
