Komoly előrelépést jelentett az Egyesült Államok és Kína kapcsolatában Hszi Csin-ping kínai államfő háromnapos washingtoni látogatása – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök pénteken, a kínai vezető látogatását lezáró program után.
A két államfő a csúcstalálkozó zárásaként együtt teázott a Fehér Házban, majd az amerikai Nemzeti Levéltárba látogatott. Trump szerint „Amerika nagyon örül ennek a látogatásnak, és biztos vagyok benne, hogy Kína is”.
Hszi Csin-ping arról beszélt, hogy a két ország között „a tiszteleten, méltányosságon és kölcsönösségen alapuló stratégiai stabilitásra” épülő, konstruktív kapcsolat alakult ki. A kínai elnök közölte azt is, hogy az év hátralévő részében még két alkalommal találkozik Trumppal: novemberben a sencseni APEC-csúcstalálkozó alkalmával, decemberben pedig a Miamiban megrendezendő G20-csúcson.
A háromnapos washingtoni látogatás során kevés konkrét eredményt jelentettek be. Trump ezek között említette a kétoldalú kereskedelmi mechanizmusban elért előrelépést. A két vezető a mesterséges intelligenciát szintén az együttműködés egyik lehetséges területeként nevezte meg.
A washingtoni Nemzeti Levéltárban Hszi megtekintette az Egyesült Államok Függetlenségi Nyilatkozatát, az Alkotmányt és az állampolgárok alapvető jogait rögzítő Bill of Rights dokumentumát.
Trump újságíróknak elmondta, hogy tárgyalásaikon az iráni konfliktus is szóba került. „Szerintem remekül fogunk haladni” – jegyezte meg, további részleteket azonban nem közölt. Peking korábban visszautasította azokat az amerikai vádakat, amelyek szerint támogatná az Irán vezetését a Trump által februárban kirobbantott konfliktusban – írja az MTI.
Hszi a találkozón Tajvannal kapcsolatban azt remélte, hogy az Egyesült Államok „körültekintően kezeli majd a tajvani kérdést”.
Az Egyesült Államoknak nincs hivatalos diplomáciai kapcsolata Tajpejjel, Washington ugyanakkor továbbra is a sziget egyik legfontosabb nemzetközi támogatója.







