Újabb orosz csapások érték Ukrajnát az éjjel

Több száz drónnal támadtak több települést is

Oroszország-Ukrajna
  • 2026.09.04. - 14:20
Orosz ukrán háború
Újabb orosz pusztító drón- és rakétatámadás érte Ukrajna több településétAFP/State Emergency Service of Ukraine/Handout

Csoportos csapást mért az orosz hadsereg az éjjel katonai rendeltetésű logisztikai központokra, hajókra, valamint a kikötői és energetikai infrastruktúrára az ukrajnai Kijev és Odessza megyében – közölte pénteken a moszkvai védelmi minisztérium.

A tárca a kijevi régióban a Hatne településen működő, kettős rendeltetésű áruk tárolására és elosztására használt EKO-Avtotehniksz logisztikai központot nevezte meg célpontként, az odesszaiban pedig egy katonai rendeltetésű rakománnyal érkezett hajót Juzsne kikötőjében, a csornomorszki kikötőben egy nyugati gyártmányú fegyverekkel megrakott hajót, egy haditechnikai eszközöket tároló raktárt és egy üzemanyag-átrakodó terminált, Mirne településen pedig a Novo-Odesszka elektromos alállomást.

A minisztérium szerint a légvédelem csütörtök este nyolctól péntek reggel nyolcig 490 ukrán repülőgép típusú pilóta nélküli légijárművet fogott el és semmisített meg húsz régió és a Fekete-tenger felett.

A Krasznodari területen lévő Szocsi és a Szíriusz szövetségi terület elleni dróntámadás következtében tűz ütött ki egy olajraktár területén, és több lakóházban károk keletkeztek. A határmenti Belgorod megyében egy civil életét vesztette, egy pedig megsebesült. Brjanszk megyében egy férfi és egy nő szenvedett sérüléseket két, személygépkocsira mért csapás következtében.

A RIA Novosztyi hírügynökség katonai forrásra hivatkozva pénteken azt írta, hogy az orosz hadsereg megkezdte a Harkiv megye északkeleti részén, Vovcsanszk környékén bekerített terület „megtisztítását”. Vlagyimir Putyin orosz elnök kedden jelentette be, hogy a régióban körülzártak egy mintegy kétezerfős ellenséges csoportosulást, amelynek felszámolása lehetővé teszi majd, hogy a harci érintkezés vonalát legalább húsz kilométerrel eltávolítsák Belgorod megye határától.

A kosztromai régió bírósága hazaárulás és illegális fegyvertartás címén elrendelte egy 48 és egy 43 éves helyi lakos előzetes letartóztatását. A két gyanúsított a Telegramon keresztül vette fel a kapcsolatot az ukrán titkosszolgálattal, amelynek információkat továbbítottak orosz katonákról, valamint pénzt utaltak át az ukrán hadseregnek. A házkutatások során a hatóságok lefoglaltak egy 7,62 milliméteres Tokarev típusú pisztolyt és egy lefűrészelt csövű puskát, a fegyverekhez való lőszerrel együtt.

A TASZSZ és az RT állami hírügynökség egybehangzóan azt írta pénteken, hogy Steve Witkoff, Donald Trump különmegbízottja és Jared Kushner, az amerikai elnök veje az elkövetkező napokban Kijevbe és Moszkvába szándékozik utazni. Putyin korábban kijelentette, hogy Witkoff és Kushner mindig szívesen látott vendég Oroszországban.

Odesszában a reggeli támadásban egy ember meghalt, legalább öt pedig megsebesült – közölték helyi ukrán tisztségviselők az Interfax Ukrajina ukrán portál jelentése szerint. Megrongálódtak lakóépületek és gépkocsik is, a helyszínen a mentő- és közműszolgálatok dolgoztak.

Áramkimaradásokat regisztráltak az odesszai, szumi, harkivi és csernyihivi régiókban – jelentette az Ukrenerho energetikai vállalat Telegram-oldalán. Az áramellátás nélkül maradt fogyasztók számát nem közölték.

Az odesszai régió az utóbbi hetekben ismétlődő támadások célpontja volt, amelyek elsősorban a kikötői és energetikai infrastruktúrát érintették.

Az ukrán légierő tájékoztatása szerint az orosz erők szeptember 3-án 18 órától egy Fekete-tenger felől indított H-31P irányított rakétával, valamint 121 támadó drónnal intéztek légitámadást Ukrajna ellen. A drónok mintegy fele sugárhajtású volt.

A drónok között Sahed típusú, Gerbera, Parodija típusú megtévesztő, valamint S8000 Banderol pilóta nélküli repülő eszközök voltak.

A légvédelem péntek délelőtt fél tízig 103 drónt semmisített meg vagy tett ártalmatlanná Ukrajna északi, déli, keleti és középső térsége felett. A légierő közlése szerint 15 helyszínen becsapódásokat, további hat helyszínen pedig lelőtt légi célok roncsainak földet érését regisztrálták az Interfax Ukrajina ukrán portál jelentése szerint.

A légitámadás elhárításában a légierő, a légvédelmi rakétacsapatok, az elektronikai hadviselési és pilóta nélküli rendszerek egységei, valamint a mobil tűzcsoportok vettek részt. A légierő közlése szerint a támadás délelőtt még nem ért véget, drónok továbbra is Ukrajna légterében tartózkodtak.

Reklám