Bezárják a Goethe Intézet moszkvai, szentpétervári és jekatyerinburgi kirendeltségét, miután a német hatóságok úgy döntöttek, hogy megszüntetik a berlini „Orosz Ház" működését – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter csütörtökön a vlagyivosztoki Keleti Gazdasági Fórumon.
„Természetesen bezárják őket, miután onnan (Berlinből) elüldözték a kulturális központunkat, különben nem lenne önbecsülésünk" – mondta.
„(Európa) úgy gondolta, hogy az elmúlt évekbeli együttműködésünk annyira fontos volt az Oroszországi Föderáció számára, hogy szaladgálni és könyörögni fogunk: bocsássatok már meg nekünk, felejtsétek el, ami történt, térjünk vissza a régi kerékvágásba, szüntessétek meg a szankciókat. Ilyesmi nem fog megtörténni, ez egyáltalán nincs benne népünk génjeiben. Megvan nekünk, ha úgy tetszik, a saját büszkeségünk" – hangoztatta Lavrov.







