(Választási történet)
1884
Egyik alföldi nagy városban a közügyekre nézve a legbefolyásosabb egyéniség egy rövidlátó öreg asszonyság.
Amit az öreg Máli néni akar, az történik mindenben. Mert az öreg néni fia a polgármester a városban, ki olyan népszerű, hogy akarata törvény, s ki olyan jó fiú, hogy az anyja kívánsága neki parancs.
Magának a polgármester úrnak nincsenek céljai. – Innen van, hogy minden célját eléri. Soha hozzá nem nyúlt a népszerűségéhez a saját kedvéért, innen van, hogy a népszerűsége sohase fogy, sőt inkább növekedett.
A mama azonban szeret belebeszélni a közügyekbe. S mint afféle öreg asszonyságnak, megvannak a saját kedvencei, akiket protezsál, gyámolít éspedig sikeresen. Minden kedvencét elhelyezte már.
De mindig vannak újak.
Ez idő szerint a legkedvesebb embere volt Máli néninek egy fiatal ügyvéd, kit gyermekkora óta ösmer, s kinek mindennap meg szokta simogatni a haját.
A fiatal Ajtányi Istvánnál tán csak a fiát szereti jobban. No, meg Murzut, a kis fehér ölebecskét.
Murzu mindene. Az az ő lakótársa, ki ott szundikál mellette a díványon délután, kit egy ezüst láncocskán vezet maga után, ha sétálni megy, kinek csecsebecséket kötözget a nyakára, egyszóval, aki egész gondoskodását igénybe veszi.
Mit neki a fia! Az már szárnyra van eresztve. Bele van dobva abba a nagy tengerbe, amit életnek neveznek, a fiának már nincs szüksége őreá, de a kis Murzu mi lenne nála nélkül? Elveszne gonoszul. Murzunak szüksége van Máli nénire.
Jaj annak, aki a kis Murzunak lábára hágna, mikor Máli nénihez jön, az is „ingrata persona”, akit Murzu megugat. Hanem akit a kis öleb szeret, azt Máli néni is szereti. Mert az oktalan állatok okosabbak az embereknél.
Gyöngyökkel kivarrt szalag van a nyakán, s a szalagon Máli néni monogramja.
A legutolsó napokban Máli néni megígérte a szomszédból átlátogató Ajtányinak:
– No, Pista öcsém, akar-e követ lenni? Beszélek a fiammal és meglesz, úgyis azon törik a fejüket, hogy kit jelöljenek a kormánypártról, s egészen fiamra hagyták.
Ajtányi Pista kezet csókolt az öreg asszonyságnak, amint illik, az pedig így szólt hozzá:
– Hát jöjjön el holnap vacsorára, holnap nálam vacsorál fiam, megbeszéljük hárman együtt a dolgot.
Pista öcsénk, kinek régi ábrándja a képviselőség, természetesen boldog volt, és egész éjjel nem tudott aludni örömében.
Még szürkület előtt kelt fel, s amint az udvarra lépett, s kinézett a kert felé, látta, hogy a tyúkólnál szörnyen riadoznak a szárnyas állatok.
– Bizonyára a görény – gondolá. – Jó hogy megcsíplek zsiványfajzat. Úgyis jó koszttal éltél a tyúkjainkból.
Befutott a puskáért, aztán a tyúkól felé csörtetve, látta hogy szalad ki onnan hanyatt-homlok a kerten át a tyúkok kellemetlen vendége.
Uccu neki. Piff-paff. A puska eldördült, s holtan elterülve maradt a kertben a ragadozó gyilkos.
De mennyire elhűlt, midőn odaérve, dacára a hajnali homálynak, fölösmerte Murzut, a néni kedvenc ölebét.
Ott feküdt mozdulatlanul, fehér szőre összevérezve.
Borzasztó látvány volt. Megreszketett tőle.
– Istenem, mit cselekedtem?
Úgy érezte, mintha gyilkolt volna. Sötét arccal, tántorgó léptekkel sietett az udvarba, honnan lopva egy ásót keresett ki, hogy a kutyának sírt ásson, s a tetemet elrejtse. Hanem a nyakszalagot, amit Máli néni saját kezeivel hímzett, lekapcsolta és a belső zsebébe rejté. Mert a test elporlad, felismerhetetlenné válik, de e nyakörv örökös bűnjel maradna.
Alighogy elvégzé rettenetes munkáját, nyájas kiáltásokat hall a szomszéd udvarból.
– Murzu, kis Murzu! Hol vagy cukrosom, hol?
– Szent isten, ez a Máli néni hangja! – csak annyi ideje volt, hogy a kapát eldobja az üvegház mögé, az öregasszony reggeli pongyolában megállt a kerítésnél, és élesen kérdé:
– Ki van itt, ki az ott?
– Én vagyok, Máli néni, kezét csókolom.
– Mi lelte, hogy olyan korán kelt, kedves öcsém uram?
– A kertésznek akarom megmondani – hebegé zavartan –, hogy egy bokrétát kössön Máli néni számára.
– Köszönöm, fiacskám! De apropó, nem látta a Murzut?
– Nem láttam, néni – mondá a fiatalember fázékonyan, s arcát elfordította, pedig a rövidlátó öregasszony úgysem vehette volna észre rajta a bűntudatot.
– Pedig erre szaladt a Murzu…
No, megállj gonosz! Nem kapsz ma kávét, selyma!
– Az istenért, menjen be néni, mert megfázik, a Murzu miatt ne aggódjék… Tán már otthon is van azóta. Nem vesz az el.
– Isten ments, hogy elvesszen. A halálomat okozná ez a csapás – mondá Máli néni távozóban. Folytonosan kiabálva menetközben: „Murzukám, kis Murzukám!”
Pista egész nap kedvetlen volt, pedig ennek kellett volna lenni legboldogabb napjának. Hiszen ma fogja ajánlani Máli néni a fiának.
Este úgyszólván remegve ment a szomszéd fehér házba, ahol olyan szívesen fogadták máskor. Úgy érezte, hogy itt ma minden szomorú, és mintha halott lenne a házban. S ő maga megremegett minden suhogástól, s minden tekintettől. Azt hitte, arcáról olvassák le a véres tettet, mely ma hajnalban történt. Oh, ha tudta volna, ha tudta volna!
Folytatjuk
