Roncsolt bakeliteken suhanó vonat

Jagi Liota új értelmet ad a kidobásra ítélt hanghordozóknak (Fotó: Nagy Balázs)

Nem először járt Magyarországon a japán performance-művész, Jagi Liota, 2011-ben az Ernst Múzeumban már bemutatott egy akciót: akkor jégből öntött ki egy bakelitlemezt, amely lejátszás közben elolvadt, a hangot is módosítva ezáltal – a szimfónia egyre torzult, végül természeti hangokká alakult. Hétfőn este a Trafó Galériában lépett fel, a Hangjaink című kiállításhoz kapcsolódva szintén a hang időbeli átalakulását vizsgálta. Akciója első részében régi bakelitlemezeket vágott félbe, illetve negyedekbe. A különféle lemezekből származó negyed részeket ezután ragasztószalaggal egymáshoz rögzítette, majd elindított rajtuk egy vonatra emlékeztető kis szerkezetet. Ezt egy FM-transzmitterrel összekötve „megszólaltatta” a lemezeket. Habár konkrét dallamot nem hallottunk, Jagi olyan hangokat hívott elő, amelyek benne vannak a mindennapi dolgokban, azonban elkerülik a figyelmünket és racionálisan nem értelmezhetők.

A performance második részében további lemezeket vágott szét és formált újra, a játékos átalakítások során egy terepasztalra emlékeztető körpályát hozott létre, amelyet egész vinylhordozókkal tett teljessé. Ezután ezen a körpályán elindította vonatszerű szerkezetét, amely a mozgásában szintén finom hangokat, apró zörejeket hívott elő a padlóra helyezett részekből.

Az akció után Jagi Liota az érdeklődőknek elmondta, hogy művészetében jellemzően mindenki számára ismerős technikai eszközöket alkalmaz, jelen esetben nagyapja és apja korából származó lemezeket, amelyek ma már értéktelennek bizonyulnak. Ezeket a kidobásra szánt és közhelyessé vált hordozókat azonban a hagyományostól eltérő módon használja fel, ami által a hordozó is új értelemmel és jelentéssel gazdagodik, miközben a hangművész nosztalgiát is ébreszt a régi idők iránt. Jagi tehát tulajdonképpen olyan helyzeteket hoz létre, amelyekben megtapasztalhatjuk egy ismert kifejezésforma lebontását, mégpedig úgy, hogy eltorzítja annak hordozóját, és játékos akcióban hangsúlyossá teszi annak valamelyik jellemzőjét. A mostani átalakítások a hang meghatározását és karakterét kutatták.

A performance angolul előadást, bemutatást jelent. Johann Lothar Schröder német művészettörténész szerint a hatvanas évektől megjelenő művészeti ág célja nem egy tárgy előállítása, hanem egy folyamat bemutatása, az élet és a művészet közelségének, átjárhatóságának hangsúlyozása. A performance-művészek sokszor hétköznapi tárgyakat vagy a saját testüket használják. Jellemzőjük még a megismételhetetlenség, a visszavonhatatlanság és a spontaneitás. A műfaj egyik fontos képviselője Marina Abramovic, aki 1971-től mutatja be akcióit sokszor exférjével, a német Ulay-jal, polgári nevén Frank Uwe Laysiepennel. A magyar performerek közül kiemelkedik Hajas Tibor: teste szenvedéseit bemutató akciói voltaképpeni „hadüzenetek” voltak a hivatalosan sulykolt életérzés ellen, amely szerint a szocialista Magyarországon mindenki boldog.