Régi és új a város emlékezetében

A német főváros öreg negyedét 1987-től alkották újra (Forrás: Wikipédia)

A közelmúlt és a jövő budapesti épületfelújításainak-újjáépítéseinek tükrében érdekes az az előadás, amely csütörtök este hangzott el a Fuga – Kortárs Építészeti Központban. Sudár Orsolya, az ELTE amerikanisztika szakos doktori hallgatója azt vizsgálta két példán keresztül, hogy lehet-e egy épületegyüttes másolatára a történelmi hűség narratíváján keresztül eredetiként tekinteni, vagy megidézhető-e a múlt egy rekonstrukcióval. A rombolás árnyékai: a régi és az új viszonya a városi emlékezetben című előadásában a dokturandusz kiindulópontja Walter Benjamin A műalkotás a technikai reprodukálhatóság korában című esszéje volt.

Ebben a német filozófus azt állítja, hogy az eredeti és a másolat egymással összeegyeztethetetlen, mivel a reprodukcióból hiányzik a mű aurája, az „itt és most”-ja, ami tulajdonképpen azt jelenti, hogy az eredeti mű jelen van abban a pillanatban és azon a helyen, amikor és ahol létrejött, míg a másolat – magától értetődően – nem kapcsolódik az eredeti mű létrejöttének idejéhez és helyéhez. Sudár Orsolya szerint azonban a valóságban igenis létezik a közösségek igénye arra, hogy az eredetit, a régit átemeljük a jelenbe.

Állításának igazolására először a New York-i Tenement Museum példáját hozta fel. Az intézmény a Lower East Side-on fekszik, ami a korabeli migráció fontos helyszíne volt: a környéken korábban arisztokraták éltek polgári lakásokban, ám a 19. század végén és a 20. század elején a migrációs hullám megindulásával helyüket a szegényebb rétegek (európai zsidók, németek, írek stb.) vették át, a bérházakat pedig kisebb egységekre, szobákra osztották fel, hogy megoldják a nagy tömegek lakhatását.

A bevándorlók meglehetősen rossz körülmények között éltek, szűkösen, sokszor fény és levegő szűkében, e gondokat pedig még a bérháztörvények (például a kötelező tűzlépcsők vagy a légjáratok kialakítása) sem tudták megoldani. Ezt a viszontagságos életmódot örökíti meg a Tenement Museum, az ennek helyet adó ház 1863-ban épült és 1935-ös bezárásáig összesen több mint hétezer családnak adott otthont. Az épülettel az 1998-as felújításáig nem történt semmi, így arra időkapszulaként tekinthetünk – összegezte Sudár. Hat lakást restauráltak, az első emelet pedig kutatási helyszínként szolgál.

A dokturandusz másik példája a berlini Nikolaiviertel, amely korábban multikulturális negyed volt – a pesti zsidó negyedhez hasonlóan –, azonban a második világháborúban a templomot, a Nikolaikirchét kivéve, szinte teljesen lebombázták. A rekonstrukciókat 1987-ben kezdték meg, s ennek célja az eredeti állapot tökéletes visszaadása volt. Ezt mégsem sikerült teljes mértékben megvalósítani, hiszen nem használtak helyszín- és városrajzokat, a régi történelmi épületeket pedig nem téglából építették újjá. Így azonban túlstilizált városrész jött létre, amelyet Honecker Disneylandjeként is csúfolnak, mivel lakóházak nem, csak a turistákat kiszolgáló boltok, kávézók és éttermek találhatók itt – mutatott rá a doktorandusz.

Sudár Orsolya egyik fő tézise, hogy az eredeti felhasználása csak abban az esetben működik igazán, ha azt dokumentumnak tekintjük, és eltérünk a már hivatkozott Walter Benjamin azon gondolatától, amely szerint az eredeti nemesebb, mint a másolat. A Tenement Museum esetében ez szépen megvalósul, hiszen az intézmény elfogadja, hogy a ház múltbéli lakóinak körülményei nem voltak ideálisak – mégis idealizálja a bérlakásbeli életet, szentesíti azokat a körülményeket, mivel azt állítja, hogy ezek is hozzájárultak az amerikai identitás létrejöttéhez. A történelmi narratíva kétféleképpen van jelen az épületnél: a megfigyelő és a vizsgáló szemszögéből, mivel a múzeum egyrészt élő ablakot nyit a múltra, másrészt, mivel kutatási helyszínként is üzemel, önreflexív helyszínnek is tekinthetjük – összegezte Sudár.

A berlini példa esetében azonban nem áll fenn a dokumentumjelleg, a megmaradt templomépületet leszámítva. A gondot az okozza, hogy a városrész tagadja az eredetiséghez való problematikus viszonyát, el akarja hitetni, hogy az eredetiség igényével épült újjá. Azonban a templom mégis reprodukálja a régi városrészt.

Sudár Orsolya hangsúlyozta, hogy a Tenement Museum és a Nikolaikirche abban közös, hogy ezek se nem eredetiek, se nem reprodukciók, mivel mindkét szerepet felvállalják: megidézik a múltat, miközben azt bizonyos távolsággal is kezelik.