Valószínűleg Mátyás király használta is a kódexeit, nem csak dísznek tartotta – mondja lapunknak az OSZK corvinatárlatának kurátora. Zsupán Edina hozzáteszi: elsőrangú alapanyagokat használtak a főként itáliai mesterek Budán, a gyűjteménybe annak idején szinte csak újonnan készült kötetek kerültek.
Zsupán Edina, a tárlat kurátora (Fotó: Hegedüs Róbert)
– Ha a budai műhely 1490 körül érte el a csúcsteljesítményt, mennyit láthatott vajon ezekből a könyvekből a megrendelő, Mátyás Ausztriában hadakozva, Bécsből kormányozva? Van arra bizonyíték, hogy valamikor használta is a könyvtárát?
– Az udvar sokat tartózkodott Bécsben, de nem egyfolytában. Galeotto Marzio a király tetteiről és bölcs mondásairól írott könyvecskéjében leír egy esetet, amikor a király egy teológiai vita során a könyvtárból hozat elő egy kódexet és az abban foglaltakat használja fel érveléséhez. Még ha nem is pontosan így történt az eset, mindenképpen Mátyás jellemző vonásáról árulkodik: elképzelhető róla, mi több, természetesnek tűnik, hogy forgatta a könyveit. Hunyadi Mátyásnak állítólag kiváló nyelvérzéke volt, és megfelelő neveltetést is kapott. A Vitéz János és Szánoki Gergely művelt környezetében eltöltött gyermekévei mindenképpen ezt sugallják.
– Mit tudunk a budai műhelyről? Volt nevesített magyar munkása? Milyenek lehettek a munkakörülmények? Használtak például a miniatúrákhoz nagyítólencsét?
– Az egész kiállítás a budai műhelyt mutatja be, nehéz bármit is kiragadni. A budai kódexprodukció valószínűleg 1476 és 1490 közé datálódik, két virágzó időszaka volt: 1480 körül és az 1480-as évek végén, Bécs és Bécsújhely elfoglalása után. Főként itáliai mesterek érkeztek Firenzéből és Milánóból. Budán többnyire saját stílusukban alkottak, de egy idő után elkezdtek hatni egymásra, valamint az Itáliából érkező pompás, új darabok is jelentősen befolyásolták munkáikat. Egyfajta elemi hierarchia megfigyelhető közöttük, de Budán mégsem egy jól strukturált műhelyt kell elképzelnünk, ez inkább többé-kevésbé egyenrangú mesterek laza, változó csoportja volt. A munkakörülményeiket sajnos nem ismerjük, de azt tudjuk, hogy a felhasznált festékanyagok, az arany, a pergamen és a kötéshez használt bársony is elsőrangú volt. A nagyítólencse használatáról nincsenek információim, ám valószínűsíthető. Ekkor már a szemüveget is ismerték, a templomi énekeskönyvek iniciáléiban az éneklő kórusok tagjai között mindig van szemüveges.
– Van a széljegyzetek között magyar nyelvű megjegyzés vagy bármilyen összefüggő magyar szöveg a könyvekben?
– A Vitéz Jánostól származó kötetekben egyetlen magyar glosszát ismerünk, az érsek néhány görög szótól eltekintve latinul jegyzetelt. Az ifjabbik Plinius egyik levelében a „graeculus magister” (a gladiátorok irányítója, edzője) kifejezés mellé odaírja a „harsoló” (harcoló) magyar szót. Összefüggő magyar szöveget sajnos nem ismerünk tőle, leveleit, beszédeit latinul fogalmazta. De a magyar vonatkozású dolgokat, mint például Pannónia, mindig kiemelte kódexeiben.
– Léteznek a könyvekben „újrahasznosított” elemek korábbi, értékes szövegekkel?
– A corvinakönyvtár fennmaradt állományából ilyet nem ismerünk, a díszkönyvtár főként frissen másolt, új kódexekből vagy legfeljebb 20–30 évvel korábban készült kötetekből állt. A görög corvinákon belül találunk régebbi, rendkívül értékes darabokat. A kiállításon is látható a legutóbb, 2010 körül azonosított corvina, egy 10. századi görög kódex Nazianzi Szent Gergely összes prédikációjával. Vagy akár Bíborbanszületett Konstantin bizánci császárnak az udvari szertartásrendről írott művét is említhetném, amelyet csak a corvinapéldány őrzött meg. Mindkét kódex már 500–600 éves volt Mátyás idejében.
– A kiállított díszes breviáriumok, például Kálmáncsehi prépost imádságos könyve volt-e valaha napi használatban, vagy inkább reprezentációra készült?
– Mindkettő. Természetesen nagyon erős volt a reprezentációs elem bennük, a főpapok mintegy a király reprezentációs szokását, eljárásmódját követték a díszkódexek megrendelésével. De éppen a magyar múlt egyik legpompásabb emlékén, a Kálmáncsehi-breviáriumon látszik jól a piszokfoltokból és a bejegyzésekből, hogy bizony használták.
– Emlegetik, hogy abban a korban a pápa után Mátyásnak volt a legnagyobb könyvtára a nagyjából kétezer kötettel. Nem túlzás ez?
– Nem. A vatikáni könyvtár ekkoriban körülbelül ötezer kötetből állt. A kijelentés azonban csak Európának az Alpoktól északra elterülő részére érvényes, Itáliára nem.
– Hogyan szervezték meg a tárlatot?
– Széles volt a munkatársi gárda, a kurátori feladatokat én láttam el. A rendkívül szép installációt Gazdag Mária (Lulla Interiors) tervezte. Az OSZK-ban most fut egy nagyértékű könyvtári fejlesztés, és a kiállítás annak volt egy fejezete. Csak a corvinák biztosítási értéke ma kódexenként 2–8 millió euró között mozog. A biztosítási érték 2,5 ezreléke a biztosítási díj.
– Ezeket a vélhetően rendkívül érzékeny műtárgyakat miként hűtik szállítás közben?
– Speciális ládákban lehet mozgatni a köteteket, és nem ezeket hűtik, hanem az autók belső terét. De létezik klimatizált láda is. A kódexeket 20 fok körüli hőmérsékleten és 50 százalék körüli páratartalomnál kell tárolni és kiállítani.
