Sokféle stílusban, egymástól egészen különböző épületeket tervezett a nemzet művésze címmel is kitüntetett Zalaváry Lajos. A tavaly elhunyt alkotó életművéről – benne a jól ismert irodaházzal az Astorián és a Lánchíd pesti hídfőjénél lévő hotellel – emlékkiállítás látható a budapesti FUGA Kortárs Építészeti Központban.
A 20. század egyik legmeghatározóbb építésze, munkássága híd múlt és jövő, Nyugat-Európa és Magyarország között – az egy éve elhunyt Zalaváry Lajosról szóló monográfiájában Götz Eszter megfogalmazása tűpontosan írja le a Kossuth-díjas, nemzet művésze címmel is kitüntetett alkotó pályáját. Több stílusban alkotott hat évtized alatt, az organikus formákat ötvöző munkáitól a tiszta modernizmuson át a posztmodernig is eljutott, de műemlék-helyreállításokon is dolgozott. A Magyar Művészeti Akadémia tagja épp egy éve hunyt el, kilencvenöt éves korában, sokszínű életművét mutatja most be a HAP Galéria tárlata a pesti FUGA Kortárs Építészeti Központban március 11-ig.
Tanulmányait 1942-ben kezdte meg, és az úgynevezett „dániás” építészek közé tartozott. A nácik által 1944-ben Németországba hurcolt egyetemisták egy része a háború végeztével az észak-európai országban kötött ki, az 1946-os hazatérésükig megszerzett ottani tapasztalatuk, a skandináv szemlélet pedig meghatározónak bizonyult. Zalaváry a diplomája 1949-es megszerzése után a Középület-tervező Vállalatnál, azaz a Köztinél kezdett dolgozni Janáky István mellett (később vezetővé emelkedve itt is maradt nyugdíjba vonulásáig). Mestere mellett részt vett a miskolci nehézipari egyetem tervezésében, ezzel indul a tárlat is.
Az ötvenes évek második felében, már a szocreál pár éves regnálása után ismét modernista, de emberléptékű formában készült a budai Zsigmond téren álló lakótömbje vagy a csepeli Csillagtelep, utóbbiért kapta az első Ybl-díját. És ekkoriban tervezte meg a feldebrői általános iskolát, ahol a tradíció és a modernitás ötvözése megjelenik a kőburkolatos, fényárban úszó házon. E módszere az elképesztően ötletes formavilágú jászberényi fürdőnél (1960–1964) a leginkább szembeötlő: különös gondolattól ihletve két felnagyított búboskemencét állított egy elfektetett hasáb mellé: előbbiekben volt a két medence. E munkáját saját színes képein is megismerheti a látogató.
Ekkori pályamunkái közül bemutatják a Városliget szélére szánt új Nemzeti Színház 1966-os tervét – hatalmas fekvő tömb –, a budai Várba, a Mátyás-templom mellé elgondolt hotelt – végül más tervei alapján készült el –, amelyet igyekezett a gótikus műemlék szomszédjaként szerényen kialakítani. Az utókor nagy szerencséjére az Astorián, a még az első világháború előtt lebontott első Nemzeti Színház telkére szánt terve nem valósult meg. Az 1970-es rajzai szerint az irodaházon lótuszvirágra emlékeztető, de hegyes szögű „kalap” ült volna, amelyben tanácstermeket képzelt el. Érdekesség viszont és egy építész pályáján különlegesség, hogy végül mégis az ő – másik – terve szerint épült be a helyszín, jó húsz évvel később. Ez a ma ismert gránit–üveg borítású irodaház, amely már a posztmodern szellemében készült. Figyelemre méltó, hogy az egyik vázlata szerint a környező épületekhez jobban idomulva még különálló ablakokat tervezett rá, nem a végül megépült összefüggő nyílásokat. A finoman szólva is kevésbé jó kinézetű, megvalósult házai közé tartozik a Duna-parti lerombolt szállodasor utódainak egyike, az 1979-től felépült egykori Atrium–Hyatt hotel. Aztán a nyolcvanas években a kiállított rajzok szerint a felfelé terebélyesedő formák vonzották: a pesti SZOT-szálló pályaterve, de a párizsi La Défense negyed világhírű, diadalívet formázó központi épületére beadott elképzeléseinek egyike is ilyen. Egyébként ugyancsak a francia fővárosban az ekkor megpályáztatott Bastille Operáért is indult.
Érdekes az is, hogy Zalaváry a Nemzeti Színház-pályázatok mindegyikén részt vett: a városligeti után a nyolcvanas években a budai Várba, a honvéd főparancsnokság torzójának átépítésére kiírt versenyre is beadta elképzelését. A szolid, nem tolakodó, épp csak egy emelettel – és magas tetőbe rejtett további terekkel – bővített rom a kiemelt műemléki környezet iránti tiszteletről tanúskodik.
Az Erzsébet térre szóló 1996-os pályázaton pedig Zalaváry az Astorián álló irodaházáról ismerős kőburkolatos–tükörüveges, lágy vonalú, talán már túl jellegtelen épülettel mérette meg magát – az anekdota szerint akkoriban mondták róla szeretettel a fiatalabb kollégái a Köztinél, hogy „ó, igen, a Lajos bácsi fáradt vonalai…”
A műemléki munkáit mutatja be a pályája végéről a nagykanizsai színház Medgyaszay-féle épületének 2008-ra befejeződött bővítése és rekonstrukciója. Ehhez kapcsolódó terve a pár évvel korábban befejezett, lényegében szecessziós stílusban, de újonnan megalkotott könyvtár a szomszédos telken.
Bár a videón folyamatosan játszott életinterjú jó ötlet, a kiállítás kissé száraz, inkább szakmai szemeknek való. Sokkal többeket szólítana meg, ha a míves, eredeti rajzok–grafikák–festmények mellé készítettek volna néhány számítógépes látványtervet, hogy a laikusok számára érthetőbb legyen.
