A fővárosi Közraktár utcában áll egy százéves irodaház, amely bár szem előtt van, jelentőségéről talán kevesen tudnak. A neoeklektikus, de már a korai modernizmust is képviselő épület igazi rejtett érték, a teljes felújítását kísérve mellé felhúzott új irodaház pedig kiváló példája a valódi illeszkedésnek.
A képző- és iparművész Giergl-Györgyi családból származó, 1886-ban született és 1961-ben elhunyt Györgyi Dénes építész első átmeneti korszakának remekműve a néhai Hangya-szövetkezet 1920-ra elkészült székháza a Boráros tértől északra, a Közraktár utcában. A középparasztságra támaszkodó tájszövetkezeteket összefogó intézmény főhadiszállása a történeti stílusokat felidéző historizmus és a modern építészet közötti átmenet, hiszen neoeklektikussága mellett a voltaképp sík homlokzati kiképzés, a függőleges hangsúlyok már a korai modernizmust előlegezik meg a 111 év – 111 híres ház című Szegő-Haba-kötet szerint. A kevés díszítést például a legfelső emelet ablakközeiben található domborművek, a kapuk béllete és rácsozata, a főhomlokzat ablakainak erős tagoltsága jelentik. Kiváló arányaival, a nyomasztó monumentalitást elkerülő reprezentativitásával a pesti Duna-part szem előtt lévő és fontos épülete, de a közvélemény előtt talán kevéssé ismert. Az említett kötet rámutat, milyen izgalmas az a kontraszt, amelyet a magasföldszinttől a negyedik emeletig függőleges bordázattal egybekapcsolt, keskeny ablakok sora és a nyíláscsoportok között a vízszintes sávozás teremt.
Amint sorozatunk egy korábbi cikkében felidéztük, a sokszínű pályát befutó, a külsőt és belsőt egyként, összművészeti alkotásként kezelő Györgyi Dénes ekkor már túlvolt a Kós Károly körül gyülekező, Fiatalok elnevezésű csoportban töltött korszakán, amikor főként az erdélyi népi formanyelvet a kortárs angol–finn hatásokkal ötvözte, például a Wekerle-telep főterének egyik épületén. Az első világháború utáni konzervatív közéleti fordulat után neobarokk stílusban is tervezett – például a debreceni Déri Múzeumot –, majd az enyhülés után egy rövid, érett art deco-korszaka után – a barcelonai és a philadelphiai világkiállítás magyar pavilonjaival, a Honvéd utcai elektromos alállomással – a modernizmushoz fordult.
Az egykori Hangya-székház szerencsés sorsú műemlék, hiszen nagyjából tíz éve teljesen felújította a magánberuházó tulajdonosa, megmentve és helyreállítva a rejtőző belső értékeit is, a tetőzethez is érzékenyen hozzányúlva. Ekkor kapott új szomszédot: a Kertész Építész Stúdió tervezte, voltaképp bővítésként értelmezhető irodaház az illeszkedés iskolapéldája. A kiemelt helyszínen, jól belátható telken visszafogott, hivalkodni egyáltalán nem óhajtó épületet alkottak, és az úgynevezett lyukarchitektúra itteni változata telitalálatnak bizonyul. Egy apró trükkel ugyanis a rácsszerű, világos homlokzaton a visszább húzott, egyforma ablaknyílások egyszerre különböznek a Hangya-székház függőlegességétől, ugyanakkor mégis utalnak rá azzal, hogy az ablakok közti vízszintes burkolat fémmel, míg a függőleges sávok kővel borítottak. Finom ötletként a homlokzat síkjában, az ablakok előtt üvegtáblák találhatók, ezek mögött vannak az árnyékolók, így a fény–árnyék–tükröződés hatásokkal is tovább játszottak a tervezők. Jó érzékkel hidalták át a két szomszéd, a Hangya-székház és a Boráros tér felőli épület közti magasságkülönbséget is: lépcsőzetes tetővel oldották fel, a párkánymagassággal és a felső emelet kis mértékű visszahúzásával viszont előbbihez igazodva.
