Kultúra
Az antik világ budapesti nagykövete
Száz évvel ezelőtt született Devecseri Gábor – Egy műfordító, aki mindig a tökéleteset kereste, és örökké átjavította a szövegeit
Különös egybeesés, hogy Devecseri Gábor születésének századik évfordulóján a Petőfi Irodalmi Múzeumban éppen egy fordításról szóló kiállítás látható. Ráadásul a Műfordítógép című tárlat egyik termének kiemelt témája is az 1971-ben elhunyt Devecseri műfordítói tevékenységéről és egyedi munkamódszeréről szól. Ezért is döntött úgy az intézmény, hogy a hétfő esti jubileumi megemlékezést itt, az eredeti kéziratok mellett kezdik el.
A fordítás nehézségeit és munkafázisait bemutató tárlaton Jeney Zoltán, az egyik kurátor vezette körbe az érdeklődőket. Megtudhattuk, hogy Devecseri kiállított gépiratai, amelyeken Ovidius Átváltozások című művének fordításán dolgozott, azért kifejezetten érdekesek, mert megmutatják, milyen az, amikor valaki sosem elégedett önmagával. A kurátor elmondta, hogy a költő kegyetlenül szétszedte, átdolgozta a szövegeit, és sokszor még a nyomdának szánt kefelevonaton is javításokat végzett. „Kapott is egy betűkészletet a Kossuth-nyomdától, hogy szedje ki magának a szöveget” – mesélte Jeney Zoltán.
Prőhle Gergely, a múzeum főigazgatója az ünnepi estet megnyitva köszöntötte a költő jelenlévő családtagjait, mások mellett a fiát, Devecseri Jánost. Mint elmondta, örül annak, hogy egy fontos kiállítás alkalmával fel idézheti egy személyiség számos arcát, aki nemcsak költő és műfordító volt, hanem klasszika-filológus is. A főigazgató szerint olyan társasági ember volt, akinek a léte elképzelhetetlen lett volna anélkül az irodalmi közeg nélkül, amelyben felnőtt és amelyre maga is hatott.
Komáromi Csaba, az intézmény kézirattárának vezetője beszédében felidézte, hogy Devecseri csodagyereknek számított, zsenijét igen korán megmutatta, legelőször a református középiskolai diáklapban, a Mi utunkban, majd az Argonautákban, amelyet Hajnal Anna és Trencsényi-Waldapfel Imre szerkesztett. Később megjelent a Nyugatban is, és mindössze tizenöt éves volt, amikor kiadta Karinthy Gáborral közös első verseskötetét, amelyhez Somlyó Zoltán írt előszót.
Azt is elmesélte, hogy Devecseri az édesanyja, Guthi Erzsébet révén a Hadik Kávéházban is sok időt töltött, és olyan játszópajtásai voltak, mint a Karinthy gyerekek, Somlyó György vagy Kosztolányi Ádám. A szakember szerint a költőt leginkább Dante fordítója, Babits Mihály költészete ragadta magával. Mint rámutatott, fiatal éveit a sorozatos halálélmény határozta meg: 1936-ban meghalt Kosztolányi Dezső és Szilágyi Endre, a következő években pedig elhunyt Somlyó Zoltán, Karinthy Frigyes, Devecseri Péter, 1941-ben az egész magyar irodalom apafigurája, Babits Mihály. Ezután a háború és a bujdosás időszaka következett számára.
A kézirattár vezetője hangsúlyozta, hogy Devecseri Gábornak nagyon fontos volt a barátság, folyamatos igény élt benne egy saját társaság kiépítésére és megtartására. Mint mondta, a barátság témáját a műalkotásaiba is beemelte, mindenestül társas lény volt, még az alkotásait is társaságban hozta létre, és első igazán érett kötetét is a barátainak címezte. Szerinte a költő nem menekült a műfordításhoz, hanem éppen ellenkezőleg, otthonosan mozgott benne. Alkotómódszere egészen sajátos volt: mindig a tökéletest kereste, és „új magyar Homéroszként” minden szöveget újra és újra átírt.
Műfordításairól az est végén Ritoók Zsigmond, az ELTE professor emeritusa és Polgár Anikó, a pozsonyi Comenius Egyetem docense beszélgetett. „Az antik görög világ budapesti nagykövetéről” szólva Polgár Anikó elmondta, hogy Devecseri Gábor egészen új fordításszemléletet képviselt, mert úgy vélte, hogy az új szövegekbe be lehet iktatni az előző fordítások jó megoldásait is. Ritoók Zsigmond úgy fogalmazott, a Devecseri-fordításokat mint önálló műalkotásokat kell kezelni. Polgár Anikó hozzátette, hogy Devecseri Gábor a fordításaival egy új nyelvet is teremtett, hiszen ő hozta létre azt a nyelvhasználatot, amelyen antikizáló költészetünk alapszik.