Az üres csigaházak belső tere sokáig kihasználatlan maradt, de körülbelül 460 millió évvel ezelőtt, a középső ordovíciumban ez megváltozott.
A kis tengeri élőlények elkezdték benépesíteni a nautiloid héjak tágas kamráit, majd később a csigák szűkebb héjait is kolonizálták. Az ordovícium időszak végére mohaállatok, brachiopodák, szivacsok, graptolitok és cornulidák már megtalálhatók voltak ezekben a természetes menedékekben – írja a Gismeteo.
A héj mérete és szerkezete befolyásolta lakóinak életkörülményeit. A tágas üregek biztosították a jó vízkeringést, ezért alakultak ki bennük a legnépesebb és legváltozatosabb közösségek. A keskeny, spirális héjak kevésbé voltak áteresztőek, ezért elsősorban apró élőlények éltek bennük, amelyek alacsony vízcserében is képesek voltak túlélni.
Ez a folyamat egybeesett az ordovíciumi biodiverzitás gyors növekedésének időszakával. A tudósok ezt a ragadozók fokozott nyomásának, a ülő élőlények szaporodásának és a héjméretek növekedésének tulajdonítják. Ezek a héjak védőhelyként és tartós felületként is szolgáltak, amelyhez az állatok tapadhattak.
Ennek az életmódnak a legrégebbi példáit a Balti-tengeren fedezték fel, bár a kutatók megjegyzik, hogy ez a régió nagyobb mértékű feltárásának tudható be. Az ordovícium időszak végére hasonló közösségek már léteztek Laurentiában, Dél-Kínában és Gondwanában, ami az új ökológiai stratégia széles körű elterjedését jelzi. Ez a stratégia vált a modern bentikus ökoszisztémák előfutárává, ahol az üres héjakat gyorsan új lakók népesítik be.
