Magyarországon először látható Brian Friel 1987-es Turgenyev-adaptációja, az Apák és fiúk. Az orosz író művéből készült átiratot a székesfehérvári Vörösmarty Színház tűzte műsorára. Az előadás egyszerű díszletével és nagy tereivel a színészi játékra és a szereplők közötti bonyolult kapcsolati rendszerre összpontosít, ám felemásra sikeredett.
Gáspár Sándor, Kádas József és Nagy Péter az előadásban (Fotó: MH)
A Tony-díjjal kitüntetett Brian Friel a huszadik századi kortárs ír dráma egyik legjelentősebb képviselője, nevéhez számos Csehov-, Ibsen- és Turgenyev-adaptáció fűződik. Magyarországon Upor László műfordító-dramaturg fedezte fel munkásságát, azóta számos hazai színházban játszották már darabjait, például a Pogánytáncot, a Hitgyógyászt vagy a Philadelphia, itt vagyok! című drámákat. Ezek mellett Friel színpadi átdolgozásai is sikeresnek bizonyultak itthon, a szerző többek között Csehov Három nővér és Ványa bácsi című művéből, valamint Turgenyev Egy hónap falun című regényéből készített átiratot. Az utóbbi szerző Apák és fiúk című művéből készült adaptációját azonban eddig nem játszották itthon, a székesfehérvári Vörösmarty Színház az első, ahol nemrég bemutatták, Perczel Enikő fordításában, Bagó Bertalan rendezésében.
Az Apák és fiúk nem szokványos adaptáció: míg megőrzi a Turgenyev által teremtett karaktereket és a köztük fennálló viszonyrendszert, a cselekményt, illetve annak nyelvezetét valamelyest mai kontextusba helyezte. A székesfehérvári előadás ehhez illeszkedve furcsa, nehezen megragadható időbeli környezetben játszódik: a rendező egyszerre akarta megőrizni a tizenkilencedik századi regény miliőjét, és szerette volna átélhetővé, közelivé tenni a történetet a mai néző számára.
Brian Friel máshova helyezi a hangsúlyokat a történetben, ezzel új, az eredeti szövegtől függetlenül is értelmezhető mű született. A drámai sűrítés miatt a szerző lemondott néhány szereplőről és helyszínről, a sok szálon futó cselekményt leegyszerűsítette, és leginkább a két főszereplő, Arkagyij és Bazarov sorsát, látásmódját helyezte a középpontba. A darab fókuszába a generációk közötti konfliktusok, és az ideológiák érvényességének kérdése került. Az ír drámaíró úgy adaptálta a regényt, hogy az ma is megállja a helyét, ennek az eredménye azonban felemás lett, ugyanis nem mondott le a 19. századi történelmi kontextusról és nem írta felül a társadalmi osztályok közötti problémákat sem.
A cselekmény korának eldöntetlenségét a magyar fordítás és a rendezés hűen tükrözte vissza. A szöveg egyszerre képezi le a 19. századi világot és használ mai kifejezéseket, szlenget. A színrevitel pedig részben megőrizte a korabeli atmoszférát, az orosz arisztokrácia és földbirtokos réteg világát, részben pedig mai szereplőkkel, problémákkal egészítette ki azt. Vereckei Rita letisztult, absztrakt díszlete és modern jelmezei ezzel szemben abszolút maiak.
A Dobri Dániel által alkotott zenei betétek ugyanakkor megint csak a korabeli Oroszország hangulatát teremtik meg. A végeredmény: egy előadás, amely nem koherens, és amely ellentmondásos információival megzavarja a nézőt, hiszen nem lehet kontextusba helyezni a felvetett kérdéseket. Turgenyev művét mindenáron aktuálissá tenni erőltetett kísérlet volt, mert az író művének súlypontjai, a szerelem bonyolultsága, a generációk közti feszültségek, a konvenciók és a haladás közötti ellentét eleve örökérvényű problémák.
A színészi játék egyenetlen, bár olykor kárpótol a koncepció zavarosságáért. A két főszereplő, Kádas József (Arkagyij) és Nagy Péter (Bazarov) jól formálják meg a lázadó, egyetemista fiatalokat, akik az új eszme, a nihilizmus nevében akarják megreformálni az orosz társadalmat. Szoros barátságuk ellentmondásossága, érték- és érdekellentétük, valamint jellemfejlődésük fokozatosan bontakozik ki a darab folyamán. A női főszereplők közül az Anna Szergejevnát alakító Tóth Ildikó emelkedik ki, aki letisztult játékkal formálta meg a nagy élettapasztalattal rendelkező, érzelmeit elfojtó, gazdag özvegyet. A Bazarov szüleit játszó Kuna Károly és Varga Mária pedig meghatóan ábrázolják az egyetlen gyermekükért aggódó, érzelmeiket félve kommunikáló anyát és apát.
A filozofikus dráma erénye, hogy nem nagy monológokkal, hanem a cselekménybe ágyazott dialógusokkal mutat rá a szereplők közti értékrendbeli különbségekre. A főszereplőket mozgató nihilizmus mint haladó ideológia a dráma folyamán fokozatosan veszti el érvényességét: a szerelem felülírja a radikális kritikai szemléletet és a hasznosság elvét. A Vörösmarty Színház előadásának legnagyobb értéke, hogy finoman, mégis érzékletesen rajzolódnak ki a szereplők közti komplex viszonyrendszerek, vagyis a szerelmi sokszögek.
