Már három versenyszámban pályára léptek a magyarok a Kirgizisztánban zajló VI. Nomád Világjátékokon. Az 54 fős hazai válogatott összesen 16 sportágban szerepel a szeptember 6-ig tartó rendezvényen, amelyre 109 országból több mint háromezer sportoló érkezett. A rendezvénynek azonban ennél is szorosabb kötődése van hozzánk: a kiírásban önálló versenyszámként szerepel a magyar stílusú lovasíjászat.
A magyarok az első versenynapokon kokparban, kok-boruban és er enishben, vagyis lovas birkózásban is rajthoz álltak. A két csapatsportban nehéz csoportot kaptak. Kokparban Oroszország 11–1-re győzte le Magyarországot, csütörtökön a magyarok szabadnaposak voltak, pénteken pedig a címvédő Kazahsztán következik. Kok-boruban a magyar csapat első mérkőzésén 22–4-re kikapott Tádzsikisztántól, pénteken pedig szintén Kazahsztánnal találkozik. Az er enish mezőnyében is volt magyar induló.
Érdemes megjegyezni, hogy egy cowboyokból álló amerikai csapat is rajthoz állt. Az amerikaiak több mint egy évtizede próbálnak betörni a kok-boru világába, és idén ismét elutaztak Közép-Ázsiába, hogy megmérkőzzenek a sportág hagyományos nagyhatalmaival – egyelőre nem túl sok sikerrel.
A kok-boru és a kokpar a közép-ázsiai lovas kultúra leglátványosabb sportjai közé tartoznak. A kok-boruban a lovasok hagyományosan egy kecsketetemért küzdenek, amelyet az ellenfél tajkazanjába (kapujába) kell juttatniuk; a kazah kokparban a mostani verseny szabályai szerint 30–33 kilogrammos műbábut használnak. Mindkét játék kivételes lovastudást, fizikai erőt és csapatmunkát követel, így a kirgiz, kazah és más közép-ázsiai válogatottak ellen már a helytállás is komoly teljesítmény.
Magyar szempontból a pénteki és szombati program lesz a legérdekesebb, hiszen akkor tartják a „Horseback Archery (Hungary)-t”, azaz a magyar stílusú lovasíjászatot. A 99 méteres pályán a lovasnak vágtában, időre kell a középen elhelyezett célokra lőnie. Magyarország a korábbi világjátékokon is eredményes volt ebben és más tradicionális íjászszámokban; a 2024-es asztanai viadalt egy arany-, két ezüst- és öt bronzéremmel, az éremtábla hetedik helyén zárta.
A Nomád Világjátékokat először 2014-ben rendezték meg Kirgizisztánban, akkor még 19 ország 583 sportolójával. A rendezvény azóta a tradicionális sportok egyik legnagyobb nemzetközi seregszemléjévé nőtt, és a sport mellett kulturális, kézműves és tudományos programokat is kínál a világ minden tájáról érkező versenyzőknek és látogatóknak. A hatodik játékok augusztus 31-én Biskekben kezdődtek, a versenyek fő helyszíne pedig az Iszik-köl térsége és Csolpon-Ata.
Mivel a megnyitó egybeesett a Sanghaji Együttműködési Szervezet idei csúcstalálkozójával, a Bishkek Arena lelátóján olyan vezetők is feltűntek, mint Vlagyimir Putyin orosz, Narendra Modi indiai, Recep Tayyip Erdoğan török és Maszúd Pezeskján iráni elnök, valamint Pakisztán, Kazahsztán és Belarusz vezetője is.







