A közelmúltban volt száz éve, hogy elhunyt Kaffka Margit, akinek kapcsolatrendszerét, életművét a magyar- és világirodalom tág kontextusában vizsgálták a Petőfi Irodalmi Múzeumban csütörtökön tartott, egész napos emlék-
konferencián.
Részben filológiai, részben kritikatörténeti jellegű szimpóziumot rendeztek a Petőfi Irodalmi Múzeumban (PIM) csütörtökön Kaffka Margit emlékére, hiszen halálának századik évfordulója a közelmúltban volt. Irodalomtörténészek és kutatók egy lehetséges kritikai kiadás előkészítése kapcsán elbeszéléseiről, kritikáiról, naplójegyzeteiről és feljegyzéseiről, illetve kapcsolati hálójáról is értekeztek.
Gintli Tibor, az ELTE BTK Magyar Irodalom- és Kultúrtudományi Intézetének igazgatója, egyetemi docens a Mária évei című regényről mint Flaubert-parafrázisról beszélt. Mint hangsúlyozta, a szólamok nem egyenrangúak benne, a narrátor nem fix pont, hanem folyamatosan változó pozíció. Mészáros Zsolt, a PIM muzeológusa előadásában azt elemezte, hogy A gondolkodók és egyéb elbeszélések című, 1906-ban megjelent kötetben meghatározó a kint és a bent dinamikája, a nappal és az éj, a szabadság és a bezártság ellentétes pólusai. Megjegyezte, hogy a kötetben szereplő, A veszedelem című írásában a test újradefiniálásának lehetünk tanúi:
a ruhák és kelmék visszatérő motívumai a szövegeinek. Hozzátette: felmerül a kérdés, hogy novelláiban milyen prózahagyományból indult ki – leginkább a szecesszióhoz és az impresszionizmushoz kötik írásművészetét. A szakember felhívta arra is a figyelmet, hogy belső monológok, nézőpontváltások, szinesztézia, valamint a műfaji átmenetekkel való kísérletezés – például prózavers – is megtalálható Kaffka Margit műveiben.
Mercs István irodalomtörténész az író kritikáiról tartott előadásában elmondta: már akkor is Nyugatos volt, amikor még nem volt Nyugat. Mint hangsúlyozta, kritikáit esztétizáló hajlam, modernitás és a modern erkölcsi fogalmakkal való kapcsolat feltárása jellemzi. Mercs szerint sokszor Ady publicisztikájához hasonlítanak Kaffka Margit kritikái. Mint hozzáfűzte: Ady Endre „asszonyoskodó férfiú”-nak, majd „férfias erejű asszony”-nak nevezte az írót 1918-ban.
Kapus Erika, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Könyvtár- és Információs Központjának főkönyvtárosa arról beszélt, hogy az intézmény kézirattárában 1914–1917-es éveszámmal fellehető Kaffka Margit naplója, amely nem lineáris, decens szöveg: feljegyzések, listák, receptek is szerepelnek benne. A Bodnár György által sajtó alá rendezett, 2008-ban megjelent Kaffka Margit naplói már rendezett írásokat tartalmaz.
Lesznai Anna és Kaffka Margit tízéves barátságáról tartott előadást Török Petra, a PIM főigazgató-helyettese. Lesznai mesterei Ferenczy Károly és Hollósy Simon voltak, a kávéházi kapcsolatainak köszönhetően ismerkedett meg Kaffka Margittal. Szoros barátság volt kettejük között, erről tanúskodik Lesznai naplója is, azonban a társadalmi, anyagi és politikai különbségek miatt ez a barátság nem mindig volt felhőtlen. Lesznai anyagi helyzete lehetővé tette, hogy azt tegye, amihez épp kedve volt – festett, rajzolt, írt –, míg a tanárnői fizetésből élő, fiát egyedül nevelő Kaffka számára egzisztenciális kényszer volt az írás. Az 1910-es évek közepétől egyre nőtt közöttük a feszültség, az eltávolodásuk okát politikai nézetkülönbségük is okozta. Kaffka azt vallotta, a gazdagság demoralizál.
Zeke Zsuzsanna, a PIM muzeológusa előadásában Boncza Berta alkotói önkeresésére hívta fel a figyelmet: Ady Csinszkája fiatalon a már említett Mária éveit olvasva a főszereplőhöz hasonlította magát, később azonban elhatárolódott ettől, bár a rajzaival Lesznai Annához, míg írásaival Kaffka Margithoz kívánt felemelkedni.
Szilágyi Judit, a PIM főmuzeológusa a Kaffka Margit Társaság (1936–1939) történetéről tartott előadást. Mint mondta, a tagok között ott volt mások mellett Lesznai Anna, Török Sophie, Szenes Piroska, Sziráky Judit és Móricz Virág is, a szervezetük kezdeményezésére sikerült a budapesti Farkasréti temetőben szobrot állítani Kaffka Margit sírjára 1939. június 11-én, amelyet Schöpflin Aladár avatott fel.
