„Csupán koordináló szerepet és összegző munkát vállalunk”

– Most már építeni kell, és ez általában nehezebb, mint akár egy háborút megnyerni. Honnan van ereje ehhez?
– Nem tartozom azok közé, akik harcias álláspontjukat akkor is ki kívánják fejteni, amikor az építkezésnek, a színvonalas mindennapi munkának, a partnerkeresésnek az ideje jön el. Persze építeni nem könnyű, de hát mégiscsak építész vagyok, nem jelentéktelen államigazgatási ismerettel, művésztanári gyakorlattal. Talán ezek birtokában volt merszem már öt évvel ezelőtt az egyesületként működő akadémia ügyvezetését elvállalni.

– A Kecske utcai épületben, ahol Makovecz Imre létrehozta akkor még egyesületként az akadémiát, van egy ovális terem, amelynek a mennyezetén látható égbolt most kitárulni látszik. Meddig tágítható ön szerint?
– Kissé költői hasonlattal élve az égbolt akkora, amekkorára a tudományos felfedezések és a mi saját két szemünk ezt együtt érzékeli. Természetesen ez esetben arra a szellemi égboltra kell gondolnunk, amelyiken az akadémia csillagai számos művészeti ágban ragyognak a magyar alkotó- és előadó-művészetek egén. Meggyőződésem, hogy ma nem egy-egy privát szervezéssel létrejött kör alkotóinak kell „összebújniuk”, hanem a nemzet legkiválóbb művészei teljesítményének kell együtt hatniuk idehaza és a világ más tájain.

– Sokszor előkerül, hogy a Művészeti Akadémia megálmodói nyilván valamiképp nem értettek egyet a Magyar Tudományos Akadémiában létrejött Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia koncepciójával, a létjogosultságával. Így van ez?
– A Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia a már működő Magyar Művészeti Akadémia ellenébe jött létre, s ezt a bírósági bejegyzések dátumai pontosan bizonyítják. Más szervezetek koncepciójával azóta sem foglalkozunk, és létjogosultságukat sohasem vontuk kétségbe. Magam az elmúlt két évben végiggondolt kísérletet tettem a kapcsolat megteremtésére, ez azonban hiábavalónak bizonyult. Az a több alkalommal kifejtett vélemény, hogy a Széchenyi-akadémia nem kíván köztestületi feladatokat ellátni, bizonyos értelemben elő is állította a mai helyzetet.

– Hogy jött a gondolat, hogy a Pesti Vigadó legyen a köztestület otthona?
– Szinte magától. Ez az a helyszín ugyanis, ahol a rendelkezésre álló produkciós terek – tanácsterem, koncertterem, kiállítóhelyiségek, könyvtár, színház – adottságai az akadémia tagozati profiljait szinte hiánytalanul lefedik. Budapest szívében áll az a tradicionális épület, amely igen magas színvonalú műemléki helyreállítás után beléphet a főváros és az ország legfontosabb kulturális színterei közé.

– Megfelel az épület azokra a célokra, amelyeket a testület eltervezett? A beszédében azt mondta, egyre szűkösebb a hely, ahogy fejlődnek, egyre több a feladat, ez pedig egyre több embert kíván.
– A fent felsorolt feltételeknek kitűnően megfelel, ám csak olyan minimális mértékben van benne iroda, hogy abban adminisztráció nem helyezhető el az üzemeltetést biztosító személyi állomány kivételével. Az akadémiáról szóló törvény által meghatározott alaptennivalók és az államtól fokozatosan átvállaltak így nyilvánvalóan olyan mértékben kívánnak meg új helyszíneket, amilyen mértékben a feladatok növekednek.

– Milyen szempontok alapján vették fel az új rendes és levelező tagokat?
– Az akadémia alapító tagsága a köztestületbe való leigazolással került be, s ezután kezdődött el a létszám bővítése. A felvételek az illetékes tagozatok meghívásai alapján történnek, s kritériumaik közözött legfontosabb a társadalmilag és művészileg elismert tevékenység legmagasabb színvonala. Nem tagadom, hogy az átlagon felüli közéleti érdeklődés és a kétségbevonhatatlan nemzettudat jelenléte is láthatóan szempontként szokott felmerülni. Jó tudni, hogy a felvétel kétlépcsős, s a levelező tagság státusának meg kell előznie a rendes tagságét. A törvényesen előírt maximális taglétszám háromszáz fő.

– Nem kapkodták el kissé a felvételeket? Főként a levelező tagoknál volt érzékelhető, hogy sok a fiatalabb, frissen kinevezett kulturális-művészeti igazgató, olyanok, akik még nem igazán bizonyítottak. Úgy gondolhatnánk, ha akadémiát mondunk, az feltételezi a tudományos előéletet.
– Ezt a kérdést nem értem. A Művészeti Akadémia ugyanis az alkotó- és előadóművészekre szerveződött, és értelemszerűen kortárs művészek számára. A tudományos tevékenységek a Magyar Tudományos Akadémia területére tartoznak, tehát a törvény adta kompetenciák határait nem léphetjük, és nem is akarjuk átlépni.

– És az, hogy a rendes és levelező tagság mellett lehetővé tették az úgynevezett nem akadémikus köztestületi tagságot, nem fog a minőség felhígulásához vezetni?
– Nem, ez a lépés alaposan átgondolt volt, és megfelel például a Magyar Tudományos Akadémia több évtizedes gyakorlatának, megvannak a külföldi analógiái is. Éppen ellenkezőleg, a nem akadémikus köztestületi tagság véleményének gazdagságára számítunk. Az így közelünkbe került köztestületi tagok az akadémia mindennapi munkájában természetesen választott képviselők útján vesznek részt.

– Szervezet és feladat még nincs összhangban – mondta a beszédében. Miképpen értette ezt?
– Ez az állapot mindaddig fennmarad, amíg a törvény szabta feladatok egyelőre meghaladják a szervezeti építkezés határait. A helyzetet tehát semmiképpen sem lehet negatívként megélni.

– Ha a testület egyes tagozatai ennyire önállóak, és érdekérvényesítő szerepük növekszik, lehetségesnek tartja, hogy feleslegessé válnak a szakmai szervezetek, például az írószövetség vagy az építőművészek szövetsége? Törekednek ilyesmire?
– Ismét fordított módon gondolkodunk. Az akadémia tagozatainak természetes szövetségesei azok a civilszervezetek – művészeti szövetségek, egyesületek, kamarák, társaságok –, amelyeknek létszáma összesen majd százszorosa a tagságunkénak. Csupán koordináló szerepet kívánunk vállalni és összegező munkát a vonatkozó kérdésekben a kormányzati partnerek felé.

– Mi indokolta a művészetelméleti tagozat létrehozását?
– Ennek felállítására szükség volt. Azoknak a kérdéseknek a felvetéséről, kutatásáról, összegezéséről van szó, amelyek a különböző művészeti ágak gyakorlatában naponta felmerülnek. A múlt feltérképezéséről, a jelenben való biztonságosabb eligazodásról és a jövő tervezhetőségéről döntöttünk akkor, amikor a művészi gyakorlat mögött szakadatlanul jelen lévő esztétikai és filozófiai kérdéseket kívánjuk összegezni.

– A Művészeti Akadémiát ért támadások egy példája a Műcsarnok esete: azt mondta, a szemükre hányták, hogy „elvették”, de ön úgy fogalmazott, hogy nem „elvettük”, hanem „visszaadjuk”. Hogyan értette ezt?
– Az elmúlt hónapokban az óriási sikerrel zárult I. Építészeti Nemzeti Szalon szemléletes bizonyítéka volt annak, hogy apró érdekkörök köré szerveződő kiállítások mellett, de inkább helyett, mit is jelent, ha egy-egy vizuális terület teljes szélességében mutatkozik be a hazai és külföldi látogatók előtt. Ez vérbeli bizonyítéka a művészet lehetséges demokratizmusának.

– Várható újabb intézmények „visszaadása” a Műcsarnok után?
– Nem.

– Az egyre erősödő nemzetközi tevékenységük hol tart ma?
– Az akadémia ez évben Párizsban, az UNESCO-palotában mutatkozott be a nagyvilágnak. Tucatnyi megjelenésünk volt Kassa Európa kulturális fővárosa programjainak alkalmával, kiállítássorozatunk szerepelt Indiában, részt vettünk Japánban a Nemzetközi Animációs Filmfesztiválon. Tagozataink rendszeresen tartanak kihelyezett üléseket a határon túli magyar területeken.

– Úgy tűnik, a Művészeti Akadémia nem kíván „budapesti” lenni, egyre inkább be akarja kapcsolni
a vidéki művészértelmiséget is.
– A köztestület nem csak fővárosi, tagjainak jelentős része él vidéken, sőt az egyetlen olyan magyar művészeti szervezet, amelynek tagjai a Kárpát-medence minden országából jelen vannak a tagozatokban.

– A Nemzet Művésze elismerésre még a Művészeti Akadémiát támadó erők is mintha visszahúzódtak volna. Olyan névsort sikerült összeállítani, amelyre nehéz direkt politikai szándékot ráerőltetni. Ennyire „össznemzeti” kíván lenni a jövőben is a Művészeti Akadémia?
– Az akadémia szándéka szerint össznemzeti, amire a vonatkozó törvény kötelezi is. Fontos megjegyezni, hogy az akadémia művészetpolitikával nem foglalkozik, feladata a stratégia állami elgondolásokkal harmonizáló lehetőségeinek a kimunkálása.

– Már hallatja hangját több tagozat, legutóbb a filmművészeti, a magyar filmgyártás körüli káoszt, az értékek devalválódásét emlegetve. És sürgetve a Magyar Történelmi Film Alapítvány felélesztését, ennek a Művészeti Akadémián belüli működtetését. Lesz ebből valami?
– A film területén valóban vannak gondok, amelynek megoldására az akadémiának van javaslata, s ezeket a megfelelő helyre eljuttatta.

– Megviselte vagy megacélozta önt az utóbbi pár év?
– Életem legutóbbi évtizedének második fele sorsom legnagyobb ajándéka. Lelkiállapotom kiegyensúlyozott, orvosi leleteim között kevés a figyelmeztető jelzés. Köszönhetem ezt annak is, hogy olyan munkatársakat kaptam társul a feladatok ellátásához, akiket más intézmények méltán megirigyelhetnek.

– Ha megkérdezi önmagától, megérte-e, mit fog rá válaszolni?
– Megérte. A saját érzéseimnél azonban sokkal fontosabb lesz az az ítélet, amelyet az akadémia teljes érettsége után a művészeti élet fog meghozni.