III. Károly brit uralkodó szombaton az amerikai függetlenség ünnepe alkalmából kiadott üzenetében hangsúlyozta: semmi kétsége sincsen, hogy London és Washington a jövőben is megvédi közös értékeit.
„Az évszázadokon át megosztott kihívások és sikerek után országaink a barátságra, a bizalomra, a szabadság iránti meggyőződésre, a jogállamra és valamennyi ember lény méltóságára alapozott kapcsolatokat építettek ki” – írta a brit uralkodó a királyi család X közösségi oldalán közzétett üzenetben.
„Ahogyan most a következő 250 év felé fordulunk, semmi kétségem sincsen, hogy a jövőben is megvédjük a közös értékeinket” – tette hozzá az uralkodó, aki kifejezte azon hitét, hogy a népeik közötti kapcsolat „az idővel erősödni hivatott”.
Az Egyesült Államok szombaton ünnepli a függetlenség napját: 250 évvel ezelőtt írták alá Philadelphiában a Függetlenségi Nyilatkozatot, amellyel tizenhárom amerikai gyarmat szakított a brit koronával.
Áprilisban III. Károly király és Kamilla királyné többnapos állami látogatást tett az Egyesült Államokban, ahol a Fehér Házban az elnök fogadta őket. A látogatásra akkor került sor, amikor a kétoldalú kapcsolatok feszültek voltak az iráni kapcsolatok miatt.







