Külföld
Lengyel katonák nélkül marad Grönland
A NATO egysége fontosabb, mint az európai misszióban való részvétel - közölte a lengyel nemzetvédelmi miniszter

A minisztert Donald Tusk kormányfő előző napi, a lengyel katonák kiküldését kizáró kijelentése kapcsán kérdezték újságírók. Tusk csütörtökön egyúttal az európai szolidaritás szükségességét húzta alá, és a szövetségesek szemszögéből kiszámíthatatlannak nevezte Donald Trump amerikai elnök politikáját.
Wladyslaw Kosiniak-Kamysz aláhúzta: Lengyelországnak stratégiájában „a Nyugat, a NATO egysége az első helyen áll”. Biztonságpolitikai szempontból fontosnak nevezte az Egyesült Államok vezette szövetségesek együttműködését.
„A NATO nem létezne az Egyesült Államok nélkül” – hangsúlyozta a miniszter. Úgy látta: Dániának „kizárólagos joga van Grönlandra mint autonóm területre”, és szükséges, hogy Koppenhága és Washington megállapodásra jusson.
A lengyel-litván kapcsolatokról Kosiniak-Kamysz közölte: Varsó támogatja Vilnius kezdeményezését egy gyakorlótér építésére a lengyel határhoz közeli Kapciamiestis litván település térségében. Szükség esetén a lengyel műszaki alakulatok részt vesznek az építési munkálatokban, és a lengyel hadsereg vezetése az új terepen szervezendő közös hadgyakorlatokban is érdekelt – mondta a politikus.
Robertas Kaunas litván védelmi miniszter kifejtette: a gyakorlótér növelné a védelmi képességeket az úgynevezett Suwalki-folyosóban.
A Suwalki-folyosó mintegy száz kilométer hosszú sáv a lengyel-litván határ mentén, amely elválasztja az Oroszországhoz tartozó kalinyingrádi exklávét és Fehéroroszországot, így stratégiai szempontból fontos.
A gyakorlótér építése Lettország és Észtország szempontjából is fontos. A létesítmény „átlátható és demokratikus módon működik majd”, Litvánia folyamatosan megosztja a róla szóló információkat Lengyelországgal – jegyezte meg Kaunas.
