Külföld
Ukrajna rákényszerül a választásokra
December 26-án ül össze először a testület, amely a háború alatt vagy után voksolás lehetőségeit vizsgálja
Olekszandr Kornyijenko, a Legfelsőbb Tanács első alelnöke és a munkacsoport vezetője az Interfax-Ukrajina megkeresésére azt mondta: a testületben mintegy 60 fő vesz részt, és további szakértők is bekapcsolódhatnak úgy, hogy nem tagok, de hozzászólási és részvételi lehetőséget kapnak.
Kornyijenko szerint a munkacsoportban minden parlamenti frakció és képviselőcsoport két-két delegáltja dolgozik, emellett tíz főt adnak a kulcsfontosságú civil szervezetek, és jelen vannak végrehajtó hatalmi, illetve biztonsági szervek képviselői is. A december 26-i ülés két nagy blokkból áll: az első részben a működési rendről döntenek, és felvetette, hogy tematikus alcsoportokban mennének tovább a „technikai, szakmai” viták, majd a nagy plénum előtt zárnák le a javaslatokat.
A második blokkban a Központi Választási Bizottság (CVK) tart előadást, amely áttekintést ad a hadiállapot alatti, illetve a háború utáni választások problémáiról, majd a résztvevők arról cserélnek véleményt, hogy ezek közül melyikre milyen megoldás jöhet szóba, és merre kellene továbbhaladni. Kornyijenko közölte azt is, hogy az ülést YouTube-on és a közösségi felületeken élőben közvetítik.
Ukrajnában a hadiállapot miatt jelenleg nem tarthatók elnök- és parlamenti választások, és ugyanezért maradt el az október 26-ra tervezett helyhatósági választás is. Volodimir Zelenszkij korábban azt mondta, technikailag felkészültek, de választásokra csak tűzszünet után vagy valós biztonsági garanciák mellett kerülhet sor, és ilyen esetben 60–90 nap alatt megszervezhető lenne a folyamat.
