Külföld

Új vezetőt kapott az Új Baloldal Lengyelországban

Az alsóházi elnök került a kormánykoalíciós párt élére

A 65 éves Wlodzimierz Czarzastyt, a lengyel parlamenti alsóház (szejm) elnökét, az 1989-es rendszerváltás előtti Lengyel Egyesült Munkáspárt (LEMP) egykori tagját választották meg a lengyel kormánykoalíciós Új Baloldal élére a párt vasárnapi tisztújító kongresszusán.

Új vezetőt kapott az Új Baloldal Lengyelországban
Wlodzimierz Czarzasty alsóházi elnököt választották meg a lengyel kormánykoalíciós Új Baloldal élére
Fotó: Artur Widak / NurPhoto / NurPhoto via AFP

Czarzasty kongresszusi beszédében kiemelte: a baloldal részvétele a kormányban korábban „csak emlék és álom volt”, ma viszont „közösen kormányoznak Lengyelországban, és jobbá teszik azt”. „Ma elkezdjük a választási kampányt” – jelentette ki, utalva a 2027-ben esedékes parlamenti választásokra. „A küzdelem nem ér véget, amíg (Karol) Nawrocki az elnöki hivatalban marad” – fogalmazott Czarzasty, és „a nacionalista megszállottság által formált embernek” nevezte az ellenzéki hátterű államfőt.

Az Új Baloldal 2021-ban jött létre a Tavasz (Wiosna) és a posztkommunista Baloldali Demokratikus Szövetség (SLD) összevonásával. Czarzasty eddig a párt társelnöke volt Robert Biedron európai parlamenti képviselővel, melegjogi aktivistával együtt. Októberben azonban a párt választmánya új szabályzatot fogadott el, amely nyomán az elnökség egytagú lett.

Az Új Baloldal egyik kisebb elemét képezi a Polgári Koalíció vezette négytagú kormányzó szövetségnek. A 460 fős lengyel parlamentbe a párt listájáról a legutóbbi, 2023-as választásokon 26 képviselő került be, jelenleg a frakció 21 mandátummal rendelkezik. A felmérésekben a tömörülés jelenleg az 5 százalékos bejutási küszöbön egyensúlyoz.

A tömörülés viszont fontos szerephez jutott a lengyel belpolitikában, miután a kormánykoalíciós szerződés értelmében novemberben rotációra került sor az alsóházi elnök posztján, amelyre a képviselők Czarzastyt választották meg. A lengyel alkotmány szerint a szejm elnöke a második legmagasabb rangú politikus az államfő után.

Czarzasty személyében egy baloldali politikus 20 éves szünet után tért vissza a házelnöki posztra Lengyelországban. Az ő pártpolitikai pályája 1983-ban kezdődött, akkor Czarzasty belépett a kommunista Lengyel Egyesült Munkáspártba, és tagja maradt a tömörülés 1990-es megszűnéséig. Utána médiavállalkozó, könyvkiadó lett, 2005-ben Aleksander Kwasniewski akkori államfő az Országos Rádió- és Televíziótanács tagjává nevezte ki. 2010-ben Czarzasty a posztkommunista SLD-hez csatlakozott, amelyet 2016-tól irányított egészen az Új Baloldal megalakulásáig, amely pártban ismét vezetői posztra került.

Kapcsolódó írásaink