HIRDETÉS

Megnyílik a látogatók előtt az Igazságügyi Palota

Négy nap, ingyenes belépés, lenyűgöző történelmi terek

Krónika
  • 2026.10.15. - 00:54
Cikk borítókép
Négy napra megnyitják a látogatók előtt a 130 éves Igazságügyi PalotátFacebook/Vitézy Dávid

Október 20. és 23. között ingyenesen látogatható lesz a Parlamenttel szemben álló Igazságügyi Palota, amely idén ünnepli átadásának 130. évfordulóját. A még felújítás alatt álló történelmi épületben vezetett séták keretében tekinthetik meg az érdeklődők a legfontosabb dísztermeket és műemléki tereket.

Vitézy Dávid Facebook-bejegyzésében kiemelte, hogy májusban Magyar Péter miniszterelnökkel közösen elbontották a Karmelita körüli kordonokat és megnyitották a korábban elzárt kormányzati épületeket.

„Már akkor elmondtuk, hogy a közpénzből fenntartott és felújított középületek nem a politikai elit kiváltságai. Ezek a magyar emberek közös értékei, amelyeket lehetőség szerint meg is kell mutatnunk a nyilvánosságnak” – írta.

Most egy újabb különleges történelmi épület kapuit nyílnak meg: 2026. október 20–23. között, az Igazságügyi Palota átadásának 130. évfordulója alkalmából négy napon át ingyenesen látogatható lesz az épület.

HIRDETÉS

A Parlamenttel szemben álló, 1896-ban átadott műemlék felújítása még zajlik, de már közeledik a befejezéséhez. A Steindl Imre Program Nonprofit Zrt. munkájának köszönhetően az épület legfontosabb történelmi terei ismét eredeti pompájukban mutatkozhatnak meg. A Néprajzi Múzeum kiköltözését követően indult meg az épület helyreállításának előkészítése, 2022-ben pedig a kivitelezés, hogy 2027 márciusában a Kúria beköltözhessen. Az előző kormány által elindított műemléki felújítást mindenképpen befejezzük. Tavasszal, miután a hátralévő munkálatok irányítása átkerült a Közlekedési és Beruházási Minisztériumhoz, a terveket és a költségeket is felülvizsgáltuk – fogalmazott a miniszter.

A vezetett sétákon megtekinthető lesz a monumentális Központi Csarnok, Lotz Károly lenyűgöző mennyezetképével, Strobl Alajos Justitia-szobra, amely 70 év után került vissza eredeti helyére, a díszterem, rekonstruált történelmi bútorzatával, két műemléki tárgyalóterem, valamint egy új, korszerű tárgyalóterem.

A látogatás ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött. A körülbelül 55 perces vezetett sétákon 30 fős csoportok vehetnek részt. A 16 év alattiakat nagykorú kísérővel várják a szervezők.

HIRDETÉS

„A történelmi épületek megőrzése és felújítása fontos állami feladat, de legalább ennyire fontos, hogy ezek a nemzeti értékek ne maradjanak elzárva az emberek elől”

A Karmelita után most az Igazságügyi Palotában is lehetőséget teremtenek arra, hogy bárki személyesen is megismerhesse Hauszmann Alajos egyik fő művét, közös építészeti örökségünk egyik legjelentősebb alkotását.

Reklám
HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS