Egy nemzetközi kutatócsoport friss elemzése szerint az ember okozta klímaváltozás jelentősen ronthatta azokat a körülményeket, amelyek a nepáli–kínai határ térségében augusztus végén bekövetkezett pusztító gleccser- és sziklaomláshoz vezettek.
A Himalájában történt természeti katasztrófa több mint 1300 ember életét követelte, miközben több mint ötezer embert továbbra is eltűntként tartanak nyilván. A kutatók ugyanakkor hangsúlyozzák, nem állapítható meg, hogy a tragédia kizárólag a globális felmelegedés következménye lett volna.
A World Weather Attribution (WWA) szeptember 17-én közzétett vizsgálata szerint a Himalája térségében évtizedek óta zajló felmelegedés egyszerre több olyan folyamatot erősített fel, amely csökkenthette a Langtang Lirung hegyoldalának stabilitását. A gleccserek elvékonyodása, a magashegységi permafroszt olvadása, a csapadék halmazállapotának változása, valamint az egyre nagyobb mennyiségű olvadékvíz együttesen növelhette a rendkívüli méretű omlás kockázatát.
A Langtang Lirung oldalából hatalmas szikla- és jégtömeg szakadt le
A 2026. augusztus 26-i nepáli katasztrófa kezdetén a Langtang Lirung mintegy 5150 méteres magasságban fekvő hegyoldalának jelentős része omlott össze. A WWA adatai szerint megközelítőleg két négyzetkilométernyi sziklafal és gleccserjég mozdult meg, majd mintegy 1400 métert zuhant a völgy irányába. Az óriási tömeg becsapódása akkora energiát szabadított fel, amely egy körülbelül 5,5-ös magnitúdójú földrengés energiájával volt összemérhető.
Az első jelentésekben ezért még az is felmerült, hogy földrengés indíthatta el a katasztrófát. A későbbi vizsgálatok azonban arra jutottak, hogy az észlelt szeizmikus jeleket maga a gigantikus szikla- és jégtömeg mozgása okozhatta.
Az omlás után kialakuló szikla-jég lavina rövid idő alatt törmelékáradattá, majd rendkívül gyors áradássá alakult. A WWA szerint a víz, jég, kőzet és hordalék keveréke átlagosan mintegy 188 kilométeres óránkénti sebességgel haladt a völgyben. A katasztrófa első hulláma mindössze hét perc alatt elérte a forrástól 22 kilométerre fekvő Rasuwagadhi térségét.
A pusztítás ezt követően végigsöpört a folyóvölgyeken, településeket, utakat, hidakat és energetikai létesítményeket rongálva meg vagy sodorva el. A WWA szeptember közepi adatai szerint mintegy 84 ezer ember vált közvetlenül érintetté, több ezren kerültek átmeneti befogadóhelyekre, és több mint 8600 ember részesült egészségügyi ellátásban.
A klímaváltozás több ponton is gyengíthette a hegyoldalt
A kutatók szerint nem egyetlen tényező vezetett az összeomláshoz. A Himalája magasabban fekvő területein tapasztalható gyors felmelegedés azonban több olyan geológiai és hidrológiai folyamatot erősíthetett, amelyek hosszabb idő alatt sérülékenyebbé tették a hegyoldalt.
„Kétség sem férhet hozzá, hogy az ember okozta éghajlatváltozás szerepet játszott a katasztrófa előfeltételeinek kialakulásában. A permafroszt olvadása, a gleccserek elvékonyodása, továbbá a nagyobb mennyiségű csapadék révén” – jelentette ki Friederike Otto, a londoni Imperial College klimatológusa.
A WWA számításai szerint a 2026. júliusi és augusztusi rendkívüli melegből hozzávetőleg 1,5 Celsius-fok tulajdonítható az ember okozta klímaváltozásnak. Éves átlagban a térség felmelegedésében már megközelítőleg két Celsius-fokos, az emberi tevékenységhez köthető hőmérséklet-emelkedést mutattak ki.
A nulla Celsius-fokos hőmérsékleti határ magassága szintén egyre feljebb tolódik. A kutatók szerint a monszun és az azt követő időszak során ez az elmozdulás az elmúlt évtizedekben évtizedenként körülbelül száz métert tett ki. Ennek jelentősége azért különösen nagy, mert a magasabb fagyhatár felgyorsíthatja a permafroszt degradációját és a gleccserek visszahúzódását.
Évente több mint fél méterrel vékonyodnak a térség gleccserei
A vizsgálat egyik legfontosabb megállapítása, hogy a Himalája érintett gleccserei már évtizedek óta veszítenek tömegükből. A WWA szerint a jégveszteség mértéke évente több mint fél méternyi elvékonyodásnak felel meg.
A Langtang Lirung térségében 2010 óta ráadásul gyorsult a gleccserek visszahúzódása. Míg a korábbi két évszázad átlagában a jégfelület éves csökkenése körülbelül 0,5 százalék volt, az elmúlt 16 évben ez az ütem évente 1–2,3 százalékra emelkedett.
Ennek nem pusztán a jégtakaró méretére van hatása. A gleccser tömege hosszú időn keresztül mechanikai támaszt jelenthet az oldalirányú sziklafalak számára. Ha a jég visszahúzódik és elvékonyodik, megváltozik a kőzetre nehezedő nyomás, ami meglévő repedések mentén tovább gyengítheti a hegyoldalt.
A permafroszt olvadása a sziklafal szerkezetét is gyengíthette
Különösen fontos szerepet játszhatott a permafroszt, vagyis a tartósan fagyott felszín alatti kőzet- és talajréteg olvadása.
A magashegységi sziklafalak repedéseiben található fagyott víz bizonyos körülmények között természetes kötőanyagként működik. A hőmérséklet emelkedésével ez a jég fokozatosan megolvadhat, így a repedések közötti kapcsolat gyengül. Az olvadékvíz emellett behatolhat a kőzet belsejébe, növelheti a repedésekben kialakuló víznyomást, és tovább ronthatja a már eleve sérülékeny szerkezet stabilitását.
A WWA ezért úgy értékeli, hogy a klímaváltozás nem feltétlenül tekinthető a hegyomlás közvetlen, egyetlen okának, sokkal inkább egy olyan destabilizáló tényezőnek, amely egy már geológiailag sérülékeny lejtőn tovább növelhette az összeomlás esélyét.
A szokatlan csapadék és az olvadékvíz is növelhette a terhelést
A kutatók a csapadékviszonyokat is megvizsgálták. A térségben 2025 októberében kiugróan sok csapadékot mértek, amelynek egy része hó formájában halmozódott fel a magasabb területeken. A következő hónapok felmelegedése során ebből jelentős mennyiségű olvadékvíz keletkezhetett.
A melegedés ráadásul megváltoztatja a hó és az eső közötti átmenet magasságát is. Ha egy adott magasságban hó helyett eső hullik, a víz azonnal beszivároghat a felszínbe és a kőzetrepedésekbe. A havazás ezzel szemben ideiglenesen a felszínen tárolja a vizet, amely csak később, olvadáskor kerül a rendszerbe.
A több folyékony csapadék, a gyorsabb hóolvadás, a gleccserjég visszahúzódása és a permafroszt degradációja ezért egymással összekapcsolódó folyamatokat hozhat létre.
A 2015-ös nepáli földrengés hatása sem zárható ki
A Langtang Lirung térsége korábban is átélt rendkívüli geológiai eseményt. 2015-ben 7,8-es erősségű földrengés rázta meg Nepált, amely ugyanebben a hegységben szikla-jég lavinát váltott ki és jelentős károkat okozott.
A mostani kutatás szerint elképzelhető, hogy a 2015-ös rengés hosszabb távon is meggyengítette a kőzettömeget. A földrengés óta végzett megfigyelések több magashegységi területen fokozott földcsuszamlási aktivitást mutattak.
A kutatók ugyanakkor egyértelművé tették: nem lehet pontosan meghatározni, hogy a 2015-ös földrengés milyen mértékben járult hozzá a 2026-os omláshoz. A hegyoldal stabilitását feltehetően geológiai, hidrológiai és éghajlati tényezők együttesen befolyásolták.
A kutatók nem állítják, hogy klímaváltozás nélkül nem történt volna meg az omlás
A WWA elemzésének egyik lényeges megállapítása, hogy a tudósok nem végeztek közvetlen oksági attribúciót magára a szikla-jég lavinára. Nem állapították meg tehát azt, hogy az összeomlás biztosan elmaradt volna az ember okozta globális felmelegedés nélkül.
Ehhez további információkra lenne szükség többek között a felszín alatti hőmérsékletről, a kőzetrepedésekben kialakuló víznyomásról és a lejtő mechanikai állapotának hosszú távú változásáról.
A rendelkezésre álló adatok ugyanakkor azt mutatják, hogy a felmelegedés számos, a hegyoldal stabilitását meghatározó folyamatot felerősített. A gleccserek elvékonyodása, a permafroszt olvadása, a fagyhatár emelkedése és a folyékony víz növekvő jelenléte egymással párhuzamosan alakította át a magashegységi környezetet.
A Himalája gyors átalakulása új kockázatokat teremt
A nepáli tragédia a kutatók szerint arra is rámutat, hogy a hagyományos árvízi előrejelző rendszerek korlátozottan képesek kezelni az ilyen rendkívül gyors, összetett katasztrófákat. A WWA megállapítása szerint a 2026. augusztusi esemény sebessége és nagyságrendje olyan volt, hogy a legsúlyosabban érintett területeken a meglévő korai riasztási rendszerek sem biztosíthattak volna elegendő időt a teljes körű meneküléshez.
A szakemberek ezért egyszerre tartják szükségesnek a magashegységi megfigyelőrendszerek fejlesztését, a gleccserek és instabil sziklafalak folyamatos ellenőrzését, a határokon átnyúló adatmegosztás erősítését és a veszélyeztetett közösségek felkészítését.
A kutatók arra is figyelmeztetnek, hogy a magashegységi jég és permafroszt egy része a korábbi felmelegedés következményeként még akkor is tovább olvadhat, ha a globális hőmérséklet emelkedése nem gyorsul tovább.
„A kockázat csökkentése érdekében ebben a régióban a legfontosabb lépés a globális hőmérséklet emelkedéséhez vezető fosszilis tüzelőanyagok használatának gyors megszüntetése” – mondta Otto.
„Mindazok a folyamatok, amelyekről beszéltünk - a permafroszt olvadása, a gleccserek olvadása, és a többi - csak súlyosbodni fognak. Ez pedig azt jelenti, hogy az ilyen események egyre gyakoribbá válnak” – figyelmeztetett a klímatudós.
A nepáli gleccseromlás vizsgálata így nem egyetlen kiváltó okot azonosít, hanem egymásra épülő tényezők sorát tárja fel. Egy eleve sérülékeny magashegységi lejtőt korábban földrengés terhelhetett meg, miközben a gleccserek visszahúzódása, a permafroszt olvadása, a rendkívüli meleg és a megnövekedett olvadékvíz tovább módosította a stabilitási viszonyokat. A kutatók szerint éppen ezeknek az egymást erősítő folyamatoknak a megértése lehet kulcsfontosságú ahhoz, hogy a Himalája klímaváltozással összefüggő természeti kockázatait a jövőben pontosabban lehessen felmérni.
Forrás: WWA; AP; AFP
