Az ebola visszatérése óta majdnem négyezer-ötszázan haltak meg Afrikában, de a járvánnyal együtt járó hisztéria a tévécsatornáknak és a hírportáloknak köszönhetően már több százmillió amerikai, és rengeteg európai "áldozatot" is szedett. És a félelem előhozza az emberekből a legrosszabbat: a tudatlanságból fakadó igazságtalanságot.
A hisztéria ráadásul egy olyan gondolatmeneten alapul, mely nemcsak konkrét tényeket, rációt és empátiát nélkülöz, de lerántja a leplet a "civilizált" társadalmak emberi visszamaradottságairól. Megmutatja, hogy krízishelyzet esetén az emberek összefognak-e a probléma megoldása érdekében vagy bezárkóznak országukba, házaikba, s megvárják, amíg elcsendesül a vihar.
Először Európában közöltek ebolás megbetegedésről szóló híreket: egy madridi kórház dolgozói közül közül többen elkapták a kórt. Ekkor kapott észbe Amerika, hogy hozzájuk is elérhet a járvány, és bár visszafogottan, de megindult a hisztéria terjedése. Thomas Duncan diagnosztizálása óta már a lakosság 5 százaléka úgy gondolja, hogy az ebola a legnagyobb fenyegetés az Egyesült Államokra nézve - derült ki a Gallop közvéleménykutatásából. Érdekes visszatekinteni, ugyanis augusztusban és szeptemberben, mikor a vírus féktelenül, ezrével szedte áldozatait Nyugat-Afrikában, még senki sem aggódott, vagy nagyon jól titkolták. De ahogy megjelentek a hírek az első "amerikai ebolás betegről", máris a fél ország attól fél, hogy ők vagy valamelyik családtagjuk veszélyben vannak. 
A rettegő lakosok újabban kerülik a kapcsolatot azokkal, akikről látják, hogy afrikai gyökerekkel rendelkeznek. Számukra az részletkérdés, hogy nyugat-afrikai országból jöttek-e vagy sem (bár őszintén szólva meglepő információ lenne, ha háromnál több afrikai országot fel tudnának sorolni). Ha egy városban ebolás beteget diagnosztizálnak, akkor az a hely automatikusan feketelistára kerül, lakosaival egyetemben. Politikusok és tudósok komoly erőfeszítéseket tesznek annak érdekében, hogy bezárják határaikat egyes nemzetek előtt. Összefogás helyett pánik uralkodott el az Egyesült Államokban, s a következő esetek komoly kérdéseket vetnek fel az emberi kapcsolatok terén:
Thomas Duncan volt az ebola első áldozata, akit Amerikában kezeltek. A férfi halála óta Dallasban komoly nehézségekbe ütköznek a bevándorlók, ugyanis egyre nehezebben kapnak munkát Texas környékén, nem akarják őket beengedni éttermekbe, kitiltják őket egyes üzletekből, és gyermekeiket sem hajlandók oktatni a tanárok.
Dallastól 60 mérföldre, a Navarro főiskolán két nigériai diákot utasítottak vissza. Az intézmény nem azért nem hajlandó diákjai közé fogadni a két fiút, mert az ebola tüneteit vélték rajtuk felfedezni, csupán az a problémájuk velük, hogy egy olyan országból jöttek, ahol ebolás megbetegedések voltak. Az már részletkérdés, hogy Nigéria kivárta a 21 nap lappangási időt, így járványmentesnek nyilvánította az Egészségügyi Világszervezet is. Ahol egyszer ebola volt, az az ország mindig "ebola-gyanús" marad.
De nemcsak Texasra jellemző ez a hozzáállás. A pennsylvaniai Názáretben egy helyi focicsapatban játszó guineai kisfiút gúnyoltak ki. A vendégcsapat futballistái ebola-skandálásba kezdtek, míg a gyerek le nem ment a pályáról.
Mississippiben rengeteg gyermeket kivettek szüleik az egyik iskolából, ugyanis az igazgató visszatért zambiai útjáról, és az iskolában azonnal eluralkodott a pánik. Érdemes megjegyezni, hogy Zambiában nem volt ebolás megbetegedés.
New Yorkban hatalmas libériai kisebbség él, akiknek minden nap újból és újból el kell mondaniuk, hogy évek óta nem jártak Afrikában, de még így sem fognak velük kezet a legtöbben, és ha lehet, kerülik őket.
De amikor a nigériai nemzeti felvonulásról egy (nigériai gyökerekkel rendelkező) újságíró "Derült égből ebola" címmel jelentetett meg cikket, mindenki felháborodott Amerikában, és rendkívül sértő dolognak nevezték az önszembesítő cikket.
Tom Frieden, a Járványkezelési- és Megelőzési Központ igazgatója szerint a hisztériának egyetlen fő oka van: a tudatlanság. "Nem akarjuk elkülöníteni a világ azon részeit, ahol elkezdett pusztítani az ebola, hiszen olyan embereket is karanténba zárnánk, akik nem betegek, emellett a legtöbb ebolás beteg nem menne kórházba, elrejtőznének, s így még nehezebb lenne megállítani a járványt" - mondta.
Az orvosokon kívül a közvéleményben is el kell terjednie annak a nézetváltásnak, mely egy ilyen nemzetközi katasztrófa kezeléséhez szükséges. És a kellő attitűd nem az elzárkózás, a kirekesztés, hanem a közös problémamegoldás és a valódi segélynyújtás.
Minden ország példát vehet Kubáról, innen ugyanis valódi segítség érkezett: több mint 500 egészségügyi szakembert küldtek Sierra Leonéba, Libériába és a többi fertőzött országba, hogy közvetlenül segítsenek a betegek kezelésében és a járvány megállításában. Ha minden ország annyi pénzt és energiát fektetne az Afrikában pusztító járvány megfékezésére, mint amennyit egy esetleges megbetegedés megfékezésére tesznek, talán néhány hónapon belül megállítanák az ebola terjedését, s közben valódi betegeket gyógyítanának meg.
