Megerősített biztonsági intézkedések mellett folytatódtak kedden Teheránban Ali Hameneinek, Irán februárban meggyilkolt legfelső vallási és politikai vezetőjének temetési előkészületei.
A tervek szerint a több napon át tartó ceremónia szombaton veszi kezdetét a fővárosban, ahol a városvezetés megerősítette a biztonsági intézkedéseket.
Ali Akbar Purdzsamsidian, a temetési szertartásokat intéző bizottság egyik tagja a sajtónak azt mondta, a megemlékezések egyik célja, hogy erősítsék a nemzeti egységet és összetartást Irán számos vallási, etnikai, politikai és társadalmi csoportja között.
Az AFP francia hírügynökség helyszíni tudósítása szerint a temetés alkalmából Teherán-szerte kiaggatott plakátok „fényes jövőt” ígérnek.
Az előzetes becslések szerint a temetésre csak Teheránba 15-20 millió embert várnak, ami komoly szervezési és biztonsági kihívást jelent a városvezetésnek. Purdzsamsidian hozzátette, hogy várhatóan mintegy 30 országból érkeznek hivatalos vendégek, hogy leróják kegyeletüket az elhunyt előtt.
A Teheránba tervezett, három napon át tartó megemlékezések idejére munkaszünetet rendeltek el, zárva tartanak majd az oktatási intézmények és a boltok is, továbbá forgalomkorlátozásokra is lehet számítani.
Az állami televízióban napok óta dokumentumfilmeket és egyéb műsorokat vetítenek a néhai vezetőről, valamint közegészségügyi tanácsokat adnak, tekintettel a temetés idején várható nagy hőségre.
Hameneit szülővárosában, Meshedben temetik el július 9-én, előtte azonban a temetési menet érinti a szomszédos Irakban lévő, a síita muszlimok szemében szent városnak számító Nedzsefet és Kerbelát is.
Az Iránt 1989 óta vezető Hamenei február 28-án, az Irán elleni amerikai-izraeli támadássorozat első napján vesztette életét rakétatámadásban. A temetést biztonsági okokra hivatkozva nem tartották meg eddig.







