Közel-Kelet
Iráni és iraki kurd csoportok ellen intézett támadást az iráni Forradalmi Gárda
Irán március óta több támadást intézett iraki kurd állások ellen

Az ISNA és a Fársz iráni hírügynökséghez eljuttatott közleményében a gárda nem pontosította, hogy mikor hajtotta végre a műveleteket, azt viszont közölte, hogy a szóban forgó csoportok „az Egyesült Államokkal és Izraellel tartottak fenn kapcsolatokat” és amerikai fegyvereket akartak Iránba csempészni. Az iráni hatóságok lecsaptak a szállítmányra – tette hozzá.
Nem sokkal az iráni háború februári kitörése után Donald Trump amerikai elnök közölte, hogy Washington kurd közvetítőkön keresztül küldene fegyvereket az iráni ellenzéknek, hozzátéve: „csodálatos lenne”, ha az iraki kurd szervezetek benyomulnának Iránba és támadásokat intéznének a síita állam biztonsági erői ellen.
Irán március óta több támadást intézett iraki kurd állások ellen.
Ali Randzsbar, az Iránban az 1979-es forradalom óta terrorszervezetnek minősített és betiltott Komala iráni kurd ellenzéki párt egyik vezetője az al-Hurra pánarab hírtelevíziónak azt mondta, Irán a műveletekkel megsérti a Teherán és Bagdad közötti biztonsági egyezményt. Hozzátette: a kurdoknak joguk van magukat megvédeni, ha az iraki hatóságok ezt nem teszik meg.
