Irán legerősebb alkueszközévé válik a Hormuzi-szoros

Danielle Pletka, az American Enterprise Institute és Jon Alterman, a Center for Strategic and International Studies munkatársai vitatták meg, mi történhet a tűzszünet után, amely nem vetett véget a szélesebb körű konfrontációnak – erről ír az iranintl.com.

Alterman szerint az iráni rezsim megváltozott a háború kezdete óta, de „nem pozitív irányba”. Figyelmeztetett arra, hogy a háború talán nem a kompromisszum felé taszította az Iszlám Köztársaságot, hanem inkább a biztonsági elit kezébe sodorta.

Mivel Mojtaba Khamenei kevésbé látható, a Forradalmi Gárda keményvonalasai pedig befolyásosabbnak tűnnek, azt mondta, hogy Teherán arra ösztönöz, hogy „kivárjon” Donald Trump elnökkel.

„Úgy tűnik, hogy az alapértelmezett cél a konfrontáció, nem pedig a kompromisszum” – mondta Alterman.

Pletka arra hívta fel a figyelmet, hogy Washington gyakran a keményvonalasok és a mérsékeltek közötti hatalmi harcként állítja be Irán hatalmi harcát, de a valóság ennél bonyolultabb.

„Ezek mind olyan emberek, akik az Iráni Iszlám Köztársaság rendszerét támogatják” – mondta. „Vannak, akik kevesebb embert akarnak megölni. Vannak, akik több embert akarnak megölni” - tette hozzá.

Szerinte a veszély abban rejlik, hogy az amerikai és izraeli csapások katonailag gyengítik Iránt, miközben megerősítik a legelnyomóbb hazai szervezeteket.

A két szakértő között a legvilágosabb megosztottság a Hormuzi-szoros ügyében mutatkozott.

Alterman azzal érvelt, hogy a háború feltárt egy kellemetlen igazságot Washington számára: még egy sérült Irán is képes megzavarni a világ egyik legfontosabb energiaszektorának működését.

Pletka élesen ellenezte azt az elképzelést, hogy Irán valóban ellenőrzi a szorost.

„Azért ellenőrzik jelenleg az irániak a Hormuzi-szorost, mert mi hagyjuk nekik” – mondta. „Átvehetjük az irányítást. Azt tehetjük, amit akarunk. Át tudjuk irányítani a forgalmat” - emelte ki.

Hozzátette, hogy a kérdés már nem csak katonai jellegű. A kockázatokról, a biztosításról és a hajótulajdonosok azon hajlandóságáról is szól, hogy olyan vizekre küldjék a hajóikat, ahol egyetlen csapás, akna vagy kétértelmű fenyegetés is súlyos következményekkel járhat.

Az eredmény paradox: Irán gyengébb lehet, mint a háború előtt, de felfedezhetett egy eszközt, amelyet magabiztosabban használhat, mint korábban.