Válságban vannak az olasz bankok, s ez veszélyt jelenthet egész Európára – mondta lapunknak Kecskés András, a Pécsi Tudományegyetem tanszékvezetője. A jogász-közgazdász szerint a krízis a Brexit és a Deutsche Bank szülte ingatag politikai és gazdasági környezetben bontakozhat ki.
– Mi okozza az aggodalmat, és milyen veszélyeknek van kitéve a bankszektor Olaszországban?
– Az, hogy sajátosan rossz helyzetbe kerültek a bankok: a lassuló hitelezési környezet drámaian csökkenti a pénzügyi intézmények eredményességét. A recesszió alapja az alacsony kamatszint, amelyet a jegybankok túlzott szerepvállalása váltott ki. Különösen nagy szerepe volt az Európai Központi Banknak (EKB), amely a gazdaság élénkítése érdekében, végletesen nyitott volt a kamatcsökkentésre és az európai kötvények felvásárlására.
– Ez önmagában komoly válságot okozhat az olasz bankrendszerben?
– Önmagában ez még kevés lenne, viszont ebben a kamatkörnyezetben nőtt meg drámaian az olasz bankok nem teljesítő hitelállománya. Sőt, az európai bankrendszerben jelen lévő ezermilliárd euró nagyságrendű rossz hitelállomány harmada van olasz bankoknál: ez önmagában is rendszerszintű kockázat. Ehhez járul még, hogy az olasz bankok a hiteleik egy részét korábban eladták értékpapír formájában más európai bankoknak.
– Mit tehetnek ilyenkor a bankok vezetői?
– Olaszországban nem sokat. Amit lehetett, az említett értékpapír-kibocsátások útján már lényegében megtették. A dél-európai pénzügyi intézményi rendszert önmagában is jellemzi, hogy a klasszikus kereskedelmi banki tevékenységi körhöz nem nőtt fel egy stabil és kiszámítható befektetési ágazat. Amerikában és Nyugat-Európában ez sokat lendít a bankok eredményein. Marad tehát a tőkeemelés, esetleg a külső segítség.
– Nehéz lenne megemelni az olasz bankok tőkéjét, hogy jobban állják a sarat?
– Rendkívül nehéz. Lehet, hogy a piac még így is túl optimistán ítéli meg az olasz gazdaság helyzetét. A hosszú lejáratú olasz állampapírokat 2,85 százalékos kamatszint mellett is legyezik a befektetők, ami derűlátásra utal. Viszont a teljes képhez hozzátartozik, hogy az olasz államadósság a GDP 136 százalékára rúg: a bizonytalan helyzet korlátozza az állami beavatkozás esélyét.
– Máskülönben az állami segítség lenne a kilábalás kulcsa?
– Nem lenne EU-konform megoldás, ha az állam közvetlenül emelne tőkét. Az unió pedig csak azután segíthet, ha a bankok tulajdonosai, kötvényesei és betétesei az önsegélyezés elvén már hozzájárultak a veszteségek kiegyenlítéséhez. Csak ezután számíthatnak a bankok külső segítségre. A forgatókönyv tehát éppen ellentétes a 2008-as amerikai pénzügyi válság megoldásával, ahol az állam egyből beavatkozott. Az esetleges olasz bankválság viszont határozatlan politikai és ingatag gazdasági környezetben bontakozhat ki Európában, főleg a Brexit és a Deutsche Bank kockázatainak tükrében.
– A politikai szempontok előtérbe kerülhetnek egy ilyen kiélezett döntési helyzetben?
– Persze. Amikor bankmentésre kerül sor, a közhangulat többnyire a bankárok ellen fordul, akiknek egy része felelős a kialakult helyzetért. Az indulatokat Olaszországban tovább szíthatja, hogy a bankmentés az önsegély elvén kezdődik. Az ehhez szükséges pénzt biztosító vállalkozások, munkavállalók és nyugdíjasok forrásainak megcsapolása az olasz gazdaság működését veszélyeztetné. Viszont az euróövezeten keresztül egy olasz krízis kirobbanása egész Európára veszélyt jelentene.
