Az 1920-ban Csehszlovákiának ítélt, túlnyomó többségben ma is magyarok lakta zempléni földön folytatjuk felfedező utunkat. A Tisza és a Bodrog közti dús legelőket a honfoglalás első hullámával megérkezett új urak 895 tavaszán vették birtokba: a Bodrogköz lapályának déli szegleténél Szabolcs vezér, az északi hegyek lábánál maga a fővezér foglalt magának szállást.
A kora gótikus romtemplomot 2013-ban restaurálták (A szerző felvétele)
Árpád fejedelem a szláv nyelven Zemplénnek nevezett föld-fa erődítményben időzött egy darabig, ahol – az 1930-ban történt régészeti kutatás során – vélhetőleg az atyja, Álmos vezér nyughelyét tárták fel. (A gazdag sírlelet a nyitrai vármúzeumban látható.)
Besenyő, mongol, török, tatár, labanc, muszka és szovjet seregek pusztították a vidéket ezer éven át, aminek következtében a száznál is több középkori egyházas községből alig tízben maradt – legalább részben – öreg templom. A legrégebbi és legbecsesebb építészeti emlékünk magyar területen a karcsai Árpád-kori faragott kő egyház, amelynek párja a szlovák határon túli bodrogszentesi (Svatuse). Faltömegében megőrződött a leleszi (Leles) premontrei konvent, a 13. századi eredetű, gótikus freskós kápolnájával – amely talán a közelben 1213-ban megölt Gertrúd királyné sírhelye volt –, továbbá a pálosok ugyancsak középkori, 1228-ban alapított rendháza Sátoraljaújhelyen. Ezekről régebbi cikkeink olvashatók az interneten.
Bodrogszerdahely (Streda nad Bodrogom) kétezres lélekszámú – fogyatkozó népességű – község, magyar többséggel. Területén a 7. és 11. század között folytonosan használt temetőt tártak fel 1941-ben. Az 1273-ban írásban először felbukkant Szerdahely név („Zeredely”) a település szerdai piacnapjára utal. A 13. század végén a sárosi Baksa nemzetségből származó Simon fia, majd unokája volt a helység földesura; egy 1323-ban kelt oklevél tanúsága szerint pedig a Baksák megosztoztak a birtokon a sóvári Soós urakkal.
A templomról 1329-ből maradt fenn a legkorábbi tudósítás. Szent Péter apostol a védőszentje, az 1332 és 1337 között összeírt pápai tizedjegyzékekben két papja is szerepelt név szerint: András és János. Majd 1358-ben két „Zerdahel”-ről is szól hír, „Eghazos” és „Wasaros” jelzővel, a település terjeszkedésének, majd kettéválásának jeleként. Abban az időben már a Szerdahelyi uraságok osztoztak rajta.
A 15. század derekán örökösödési háború tört ki a Szerdahelyi és a Soós utódok között, amelyeknek fiúági kihalása által a Bocskay családé lett a település. Utóbbiak kétszáz évig voltak a község birtokosai, 1598-ban Bocskay Miklós belső királyi tanácsos reneszánsz stílusú várkastélyt épített a – husziták által lerombolt – régi udvarház helyén. Megerősítette a dombon álló Szent Péter-templomot is. Oda temették el 1621-ben bekövetkezett halálakor, emlékét egy díszes vörös márvány sírkőlap őrzi a kriptában.
Maga az épület egyhajós, keletre néző, négyszögletű szentéllyel. Sokáig torony nélküli volt, barokk tornya 18. századi. Markáns kőpillérek támasztják az apszis sarkait, hossztengelye a diadalívtől fogva hét fokkal északnak hajlik. Ez ritkaságszámba megy, és aligha a pontatlan kitűzés miatt van így. A hajó déli falán két egyforma román kori-gótikus átmeneti stílusú ablak látható, a harmadik, kisebb a szentélybe bocsát be fényt. Alatta található a sírkamra. Sokat elárul a déli bejárat ívmezeje az egyház régmúltjáról: a timpanon hétkaréjos faragott kőkoszorúja a kettős királyi keresztet fonja körbe. IV. Béla király 1235-től használta először a kettős keresztet, III. Béla király pénzeinek mintájára a régi, vágásos családi jelkép helyett.
A protestantizmus megerősödésével, 1628-tól száz évre a reformátusok kezére került a plébániatemplom. Háborúk sem kerülték el Bodrogszerdahelyt: a Bocskay-kastélyt 1670-ben lerombolta, javait elkobozta a császári sereg, „A rebellis zempléni főispán puszta életét is csak azzal tudta menteni, hogy Erdélybe menekült” – olvashatjuk Bogoly János Bodrogköz–Ung-vidék című kalauzában.
Szerdahely közepétől félórányi járásra, a Bodrog bal partján található Bodrogszög (Klín nad Bodrogom), első említése 1321-ben történt, amikor I. Károly Róbert király katonasággal leromboltatta Petenye fia Péter zempléni várait, köztük a bodrogszögit. Az 1332 és 1337 közötti pápai dézsmaszedő jegyzékbe „Zeg” néven írták be, egyházának papját Tamásnak hívták. Később, 1378-ban az Ákos nembeli Szögi Pál fia Mics úré volt a falu, tőle a Széchy családra szállt át a birtok, majd 16. század derekáig a Perényiek, Serédyek, Bocskayak, valamint az egri érsekség voltak Bodrogszög földesurai, a négy nemesi porta mellett négy népes jobbágyportát számláltak meg a településen. A 17. században „a járványok és kuruc háborúk megtizedelték a lakosságot, így 1715-ben már csak 3 háztartása volt Bodrogszögnek” – írja a már idézett Bogoly. A 19. század első felében a falu szépen gyarapodott, 1828-ban 253 lakosa volt, de az 1882-es nagy tűzvészben a község csaknem minden háza megsemmisült. A lápos-morotvás élővíz partján, fűzfás-gyepes tisztáson bukkanunk a templomra. A 13. és 14. század fordulóján készült tört kőből. Szabályos téglalap formájú hajójához keleten egyenes záródású szentély járul, nyugatról nyílik a csúcsíves kőkeretű bejárata. Kőoltárának alapját nemrég tárták fel. A mellette álló harangtorony 19. századi, Schuster János és neje, Feurkauf Anna adománya.
