Nem vesztett aktualitásából John Osborne Dühöngő ifjúság című, 1956-ban íródott világhírű műve, ami a diáklázadások és diákmozgalmak előfutára volt egykor. A dráma ugyanis több mint hatvan év múltán is ugyanazokat a kérdéseket feszegeti, mint egykor: a férfi–nő kapcsolat örök ellentéteit, a nyomasztó társadalmi elvárásokat, valamint a sors elfogadhatatlanságát.
A dráma az elmúlt évtizedekben számtalan feldolgozást megért. A legismertebb változata talán az 1958-as filmváltozat, amelyet Richard Burton játszott smink nélkül, naturális erővel, fékezhetetlen indulatokkal, a napokban pedig a Belvárosi Színház előadásában láthatta a darabot a közönség a Városmajori Szabadtéri Színpadon.
Znamenák István vitte színpadra a művet, amelynek a színészek hiteles játéka – főként a főszereplő mélyről felszakadó, elementáris erővel ható dühe – illetve a lendületes párbeszédek adtak új, friss mondanivalót.
A történet alapját a feleségével, a világgal, de elsősorban önmagával elégedetlen huszonéves fiú lázadása és sodródása adja, aki a perifériára szorult, perspektíva nélküli ember tehetetlenségét testesíti meg. Jimmy Porter (Szabó Kimmel Tamás) képtelen beletörődni sorsába: jazztrombitásként és diplomásként csak annyi adatott meg neki az életben, hogy egy standot üzemeltet, s egy nem túl barátságos lakásban tengődik feleségével és egyetlen barátjával, Cliffel (Ötvös András). A feleség, Alison (Kovács Patrícia) szó nélkül tűri mindazt, amit férje nap mint nap rázúdít, miközben teszi a dolgát: cselédként végzi a házimunkát – folyton vasal. A fiatalokkal egy háztartásban élő barát egyfajta békítőként szolgál Alison és Jimmy között, de az ő élete is ugyanolyan kilátástalan.
Az idillinek egyáltalán nem nevezhető fura család életét Alison barátnője, Helena (Járó Zsuzsa) zavarja össze még inkább, aki a munka miatt, valamint azért érkezik a városba, hogy rábeszélje barátnőjét, hagyja ott dühös, durva, sértegető férjét – akit ő maga egyébként eleinte gyűlöl, később viszont gyűlölve szeret. Alison – akiről időközben kiderül, hogy gyermeket vár – végül összepakol és apjával távozik. Érdekes, ahogy az apa jómódú középosztálybeliként Jimmy marcangoló, romboló, öldöklő világának ellenpólusát képviseli, s próbálja megmenteni lányát.
A következő jelenetben azt látjuk, amit a dráma elején, csak most nem Alison áll a vasalódeszka mögött, hanem Helena, aki átvette Alison helyét, s szinte szóról szóra ugyanazok a párbeszédek hangzanak el, mint korábban a házaspár között. A dráma végén azonban Alison visszatér, Helena pedig rájön, hogy képtelen Jimmyvel élni: kegyesen lemond róla, és a pokoli, sehova se tartó életről.
A főszereplők színészi alakításai emlékezetesek: Kovács Patrícia nagy átéléssel hozza az esendő nő karakterét, aki nem elég erős vagy túlságosan is szereti indulatos, lelki zsarnok férjét ahhoz, hogy végleg elhagyja – az első pillanattól kezdve együtt érez vele a néző. Szabó Kimmel Tamás kitűnően alakítja a világ és az ifjúság összes dühét magában hordozó férjet – csodáljuk játékát, megvetjük karakterét. Sokszor annyira ijesztő és nyomasztó mindaz, amit a színpadon látunk, hogy kedvünk lenne lecibálni és jól beolvasni neki.
A darabnak nem válik előnyére, hogy szünet nélkül játsszák, mégis kitűnő, tömény, elmélkedő feldolgozást láthatunk száz percben. w
John Osborne: Dühöngő ifjúság
(Belvárosi Színház)
Színmű egy részben
Rendező: Znamenák Istvá
