Az Európai Unió költségvetésének hat nettó befizetője van: Németország, Franciaország, Nagy-Britannia, Hollandia, Svédország és Ausztria. A Brexit kapcsán „olvad” tehát a közösségi büdzsé finanszírozói oldala, igaz, a britek különleges visszafizetésben részesültek eddig.
A 28 tagú EU költségvetése hétéves ciklusokra készül, amely évenkénti bontásban valósul meg. A közösségi büdzsét az Európai Bizottság dolgozza ki , ám elfogadásáról az Európa Tanács hoz döntést azokban a témákban, amelyek kifizetése kötelező. Ilyenek például a közvetlen támogatások. A vidékfejlesztési célú kifizetésekben a döntés a parlamentet illeti meg.
Az EU sajátos költségvetéssel rendelkezik, amely jelentős mértékben eltér a nemzeti költségvetésektől. Míg a nemzeti költségvetések kiadási oldalán nagy újraelosztó rendszerek találhatók (egészségügy, honvédelem, oktatás, kultúra, közlekedés, szociális kiadások), addig az EU költségvetése csak egy szűkebb terület finanszírozására, például az agrárpiaci támogatásokra, a vidékfejlesztésre és az elmaradott térségek fölzárkóztatására gyűjt be forrásokat a tagországoktól (Európa adófizetőitől). A befizetés az ország összesített jövedelmének (GNI) egy százaléka körül mozog.
A 28 állam közül 22 haszonélvezője a közösségi forrásoknak, Magyarország a második helyen áll az egy főre vetített EU-juttatások területén. A „leggazdagabb” nyugat-európai államok, vagyis a legnagyobb befizetők azonban korántsem a kedvezményezettjei a költségvetésnek, mivel jóval többet fizetnek be, mint amennyit igényelhetnek belőle.
Az EU költségvetésének hat nettó befizetője van: Németország, Franciaország, Nagy-Britannia, Hollandia, Svédország és Ausztria. A legnagyobb tételt Németország adja be: átlagosan a büdzsé 20-25 százalékát állja az unió legnagyobb gazdasága. Bár Nagy-Britannia nettó befizető volt ugyan, de különleges jogkört élvezett, hiszen csatlakozásakor az ország a maga számára visszatérítési keretet is kiharcolt, amelynek nagysága évente átlagosan ötmilliárd euró körül mozgott.
Az EU sajátos költségvetéssel rendelkezik, amely jelentős mértékben eltér a nemzeti költségvetésektől. Míg a nemzeti költségvetések kiadási oldalán nagy újraelosztó rendszerek találhatók (egészségügy, honvédelem, oktatás, kultúra, közlekedés, szociális kiadások), addig az EU költségvetése csak egy szűkebb terület finanszírozására, például az agrárpiaci támogatásokra, a vidékfejlesztésre és az elmaradott térségek fölzárkóztatására gyűjt be forrásokat a tagországoktól (Európa adófizetőitől). A befizetés az ország összesített jövedelmének (GNI) egy százaléka körül mozog.
A 28 állam közül 22 haszonélvezője a közösségi forrásoknak, Magyarország a második helyen áll az egy főre vetített EU-juttatások területén. A „leggazdagabb” nyugat-európai államok, vagyis a legnagyobb befizetők azonban korántsem a kedvezményezettjei a költségvetésnek, mivel jóval többet fizetnek be, mint amennyit igényelhetnek belőle.
Az EU költségvetésének hat nettó befizetője van: Németország, Franciaország, Nagy-Britannia, Hollandia, Svédország és Ausztria. A legnagyobb tételt Németország adja be: átlagosan a büdzsé 20-25 százalékát állja az unió legnagyobb gazdasága. Bár Nagy-Britannia nettó befizető volt ugyan, de különleges jogkört élvezett, hiszen csatlakozásakor az ország a maga számára visszatérítési keretet is kiharcolt, amelynek nagysága évente átlagosan ötmilliárd euró körül mozgott.
