A Vas megyei Szentgotthárd 1983-ban nyerte el a városi rangot. Lakossága azóta is nyolc-kilencezer fő között mozog, mostanában éppen gyarapodik. A Nyugattól 1920-tól Trianon, majd 1953-tól 1989-ig a hírhedt vasfüggöny zárta el. A települést az Őrségi Nemzeti Park határolja, lakói szerencséjére.
A színháztól keletre feltárt főapszis az oltárkővel az 1180-as évekből. Mögötte a barokk kolostor (Fotó: a szerző felvétele)
A tudós geográfus Fényes Elek (1807–1876) ekképp jellemezte a helységet és környékét: „Szent-Gotthárd Vas-vármegyében, a Rába jobb partján, Szombathelytől 6 órára, a Stájer részektől 2 órára fekszik, igen gyönyörű vidéken. Van benne nagy vendégfogadó, csinos Városháza, gyógyszertár és urasági tehenészet. Hétfői heti piaca élénk, felettébb népes, évente tartanak még 8 országos vásárt is.” A 19–20. század fordulóján megindult az iparosítás, új üzemek nyíltak meg: a dohánygyár, az óragyár, a téglagyár és a máig meglevő selyemszövő. Szentgotthárd márkája az Első Kasza- és Sarlógyár (1902), volt; az utódvállalata most van felszámolás alatt.
A település írott története a ciszterci szerzetesrend megtelepedésével kezdődött. A hely és az apátság a hildesheimi Szent Gotthárd püspökről, egyben a 11. század elején élt (előbb bencés) apátról vette a nevét. Gotthárd személyét már életében nagy tisztelet övezte, 1131-ben avatták szentté Reimsben. A cisztercita évkönyvek feljegyzése szerint a monostort III. Béla király alapította 1183-ban. A legfontosabb épületrészek elkészültével a francia Trois-Fontaines-ből (Háromkút) érkeztek ide a fehér csuklyás barátok, 1184. október 7-én Béla király már gazdagon ellátta őket adományokkal, valamint a jelen kori mértékkel véve 275 négyzetkilométeres birtoktesttel, a Rába menti őserdőtől a vasi gyepűhatárig.
A ciszterci fráterek a rendi szabályuk szerint főként lakatlan területeken, erdők sűrűjében, hegyoldalon telepedtek le; a hozzájuk csatolt majorokban– grangiákban – tervszerű munkát folytattak. Megszervezték a környék lakóinak közösségét, a falvak terményeinek javát azonban a szerzet kapta. A helység szintén a Szent Gotthárd-titulust kapta, monostoruk templomát a Boldogságos Szűz Mária tiszteletére szentelték fel. II. Orbán pápa 1187-ben villának (falunak) nevezte, 1214-ben II. Endre király Vas megye joghatósága alól mentesítette az apátságot.
Nagy változás történt a rendház életében 1391-ben, amikor Zsigmond király a kegyúri jogot Széchy Miklós nádorra és fiaira ruházta át, amivel megszűntek a királyi kiváltságai. A 15. században Hunyadi Mátyás megpróbálta országszerte újjászervezni a ciszterci apátságokat: a tolnai cikádoritól kezdve a zircin, pilisin, bátaszékin, a vértesi szentkeresztin és a bélháromkútin túl, egészen a messzi, Erdély széli Kercig. Nádasdi Darabos György apát 1467-ben erődítménnyel vette körül a szentgotthárdi monostort. Az utolsó perjel 1528-ig bírta a fenntartását, a török portyázások kezdetével a nyugati országút is veszélybe került, a lakosság nagy része szétszóródott vagy átköltözött a közeli osztrák vidékre. Aztán 1605-ben Bocskai fejedelem vezére, Némethy Gergely éppen Szentgotthárd felé portyázott, amikor a vele szemben álló és a várat bíró Tiffenbach császári kapitány kiüríttette és felrobbantatta az erődöt.
A közelben zajlott le 1664-ben a szentgotthárdi csata, a talján főparancsnok, Montecuccoli szétverte a törököket. Az apátsági birtokot és a címzetes méltóságot Széchenyi György kalocsai érsek szerezte meg, 1677-ben részben újjáépíttette a „kőbányává” pusztult, négyszög kerengőjű klastromot, annak a templomát használták a hívek. Eközben 1743 és 1763 között megépült az impozáns barokk plébániatemplom.
A neves bécsi építész, Franz Anton Pilgram megmérte a középkori klastrom maradványát, feljegyzései szerint a hossza 297 láb (94 méter), szélessége 138 láb (44 méter) volt. Az egész északi szárny romba dőlt, a középkori egyházzal együtt, 1787 és 1790 között magtárrá alakították át. Csak 1971-ben kezdődött meg a régészeti kutatás, amellyel a román kori mélységig feltárták az építmény – széthordott – maradékait. Valter Ilona régész ásatási munkája nyomán kirajzolódott a középkori templom alaprajza: háromhajós, keresztházas, a főhajó keleti végén félköríves apszis. A nyugati oldalra nyíló két mellékhajóba egy-egy kisebb, félkörös kapun át lehetett belépni.
Végül az 1980-as években eldőlt a kolostor sorsa: a barokk magtár délre néző falát megtartva 1988-ban modern színházat építettek a város javára. A közművelődést, művészi csoportok munkáját a Pannon Kapu Egyesület szervezi, a városi színház a hely szülötte, Csákányi László színművész nevét viseli.
