Először az Árpád-kori alapítású, később nyolcszáz évig fennálló Kraszna vármegye foglalta el a Berettyó és a Kraszna folyók dimbes-dombos vízgyűjtő területét. A vidék első birtokosa és kegyura a gyulafehérvári (erdélyi) püspök volt, egyenlő hatályú főesperesség működött a megye határán belül.
A szláv „kraszna” szó jelentése: szép. Valóban szép az őshonos, változatos bihari, szilágysági és szatmári táj. Krasznavár a velencei Orseolo Péter magyar királlyal szembeszegülő, pogány Vata 1046-ban történt megölése után került a Csolt nemzetség kezére. Jóval később, 1251-ben „Vatasomlaja” alakban bukkant fel írásban a település ősi neve; a helységet és tartozékait Vata fia Dénes fia Pósa a Rátold nembeli Lóránd nádornak, valamint a Pok nembeli Móric országbírónak adományozta. A birtokhatár bejárásának 13. századi okleveléből kiderül, hogy már 1259 előtt megszilárdult az uradalom.
Somlyó várát 1351-ben „castrum Somlyo prope fluvium Karazna” alakban említi újabb keletű okirat. Már merőben másféle építmény volt, és a Várhegynek – más néven Magurának – nevezett magaslaton még felismerhető a tojásdad alakú kőfal, az Árpád-kori erődítmény feltöltődött sáncaival. Ugyanabban az évben a meggyesi Móric ispán Anna leánya, Báthory Lászlóné elnyerte magának az uradalom leány-negyedét, attól az időtől datálódik a Báthory-dinasztia somlyai ágának megtelepedése, és hosszú idejű uralkodása.
Szilágysomlyó (Șimleu Silvaniei, Schomlenmarkt) jelenleg tizenegyezres lakosságú város, négyezer magyarral, a Kraszna folyó két partján. A vármegye székhelye volt 1876-ig, az 1910-es népszámláláskor 6885 lakosából pedig még 6030 magyar ajkú volt. Egyetlen fennmaradt, régi műemléke a Báthory-várkastély, amely 1592-ben készült el, sajátos erdélyi reneszánsz stílusban. Főrangú gazdái azonban már a kuruc háborúk idejében elhagyták, a kőfalakat, és az olasz bástyákat 1727-ben javarészt széthordták, míg végül az 1851. évi mérnöki felméréskor már csak a puszta romokra leltek. Jelenleg a 17. századi külső várfalszakasz főkapuja és a két újrafalazott körbástya alkotja a szomorú épületmaradványt.
Római katolikus templomát Báthory István erdélyi vajda, később fejedelem és lengyel király építtette 1532-ben. Erősen átalakított, kései barokk formájú egyház, legújabb kori belső térrel és berendezéssel.
A várossal szomszédos a tőle nyugatra fekvő Szilágynagyfalu (Nușfalău), amelyik a szintén főrangú, felföldi gyökerű Bánffy nemzetség birtokává lett. Arany János Toldijának valóságos hőse, Miklós nemzetsége is Nagyfaluhoz kötődött – legalábbis a tanult költő iratkutatása szerint.
Az ugyancsak Árpád-kori gyökerű uradalmat északról Bürgözd, délen Bagos és Borzás, nyugaton Zovány és Detrehem határolja (a helyneveket az MTA Földrajzi nevek etimológiai szótára magyarázza). A település első írásos említése a váradi káptalan 1213. évi Regestrumában található: „villa Nogh” formában. Aztán 1249-ben mint királyi birtokot IV. Béla a Geregye nemzetségbeli Pál országbírónak adományozta hűségéért; a 14. század első felében Kraszna főispánja, Dancs mester (Donch magister) domíniuma lett, 1372-ben Gönyűi János királyi ajtónállómesteré, majd Anna nevű leányának – Losonczi Dénes hitvesének – kezére került a település, tőle jutott a losonci Bánffy családhoz.
A Bánffyak nevéhez fűződik a helység időrendben második egyházának megépítése a régi, illetve a jelenlegi helyén, a község súlypontjában. Munkavezető mesterének neve ismeretlen, de lenyűgöző nagyságú, kései gótikus egyház, amely az 1400-as esztendők végéig épült. Kelet-nyugati hossztengelyű, fél nyolcszögzáródású szentélyével együtt a teljes belső hossza negyvennégy méter, amelyből tizennyolc méter jut az apszisra. Északon sekrestye, nyugaton a toronyalja csatalakozik az épülethez. Déli oldaláról összesen nyolc, széles-magas, csúcsíves faragott kőrácsos ablak bocsát be fényt, a szentélyt gótikus boltozat fedi. A templom 1586 óta a református egyházé. Arany Jánosnak 2006-ban állítottak szobrot a templom mögötti parkban. Sajnos a vegetációs időszakban alig látható és fotózható a templom.
