A Hernád-völgyi Szepesolaszitól Szepesedelényig (Odorin) egymástól „kőhajításnyira” sorakoznak az egyházas falvak, egy nap alatt öt helységet kerestünk fel, köztük már korábban látottakat is Divald Kornél (1872–1931), a Felvidék műemlékeinek tudós kutatója nyomában. Betlenfalva (Betlanovce) hatszáz lakosú község tizenkét kilométerre délre Poprádtól, a Sztracenai-fennsík (Régi nevén: Létánhegy) északi lábánál.
Káposztafalva templomának 13. századi kapuja a Golgota-freskóval (A szerző felvétele)
Ezen a vidéken vigyázták a lengyel határt a magyar (és kabar eredetű) fegyveres őrök a 11–12. században, a legkorábbi önigazgatási egységként a királyi Magyarországon; IV. Béla 1243-ban kelt oklevelében elégnek találta, hogy újabb kiváltságok helyett megerősítse a vitézek korábbi szabadságjogait.
Az apró Betlenfalva egyike az akkori határőrközségeknek, 1311-ben „villa Bethleem” formában írták a nevét levélben. Már abban az időben megvolt a település plébániatemploma, amelyet a IV. században élt Szent Kozma és Damján orvos mártírok emlékére szenteltek. A szentföldi Betlehem és a szíriai keresztény vértanúk hírét a Bizánc felől magyar földre betelepült, úgynevezett segédnépek – esetünkben a kabarok – hozhatták magukkal a Kárpátok hegyei közé.
A kis falusi egyház alaprajzában és formájában a környék korabeli – későbbi korokban átépített – parókiái közé sorolható: a téglalap formájú hajóhoz kelet felé csatlakozik a négyszögű szentély, a tőle északra levő sekrestyével; a harangtorony a nyugati oldalhoz tapad. Az eredetileg kora gótikus templom a 18. században alapos külső és belső „barokkizáláson” esett át. Kárpótol érte a település 1564 és 1568 között épült reneszánsz kastélya. A cipszer főuraság, Faigell Péter a neje, Probst Heléna úrnő számára készíttette, vélhetően lőcsei mesterekkel. Probst kisasszony apja, Cyriak Probst dúsgazdag szepesi szász patrícius, édesanyja a Thurzó családból származó Magdolna volt. Az olasz reneszánsz stílusú, emeletes, körben pártázatos oromdíszű kastély a legkorábbi építésű a Felvidéken. A sokáig a Faigell-leszármazottak kezén maradt műemlék épületet 1920 után államosították, az ötvenes években renoválták, azóta – kihasználtság híján – kritikus állapotba jutott.
Betlenfalva északi határában iszonyatosan lepusztult kastély látványa állít meg. A szomszédos Sávnik községhez tartozik, nyomorgó cigány családok laknak benne. Területén a 12. században bencés szerzetes kolostor, 1223-tól az 1520-as évekig ciszterci barátok klastroma működött.
A kuruc–labanc háborúk elmúltával, 1766-ban a szepesi prépost építtette át nyaralónak, részben a középkori kőfaragványok felhasználásával.
Az 1925-ös súlyos tűzkár óta tovább romladozik. Másik irányba fordulva Káposztafalva (Hrabusice, Kabsdorf) esik utunkba. A település szintén egyike az Árpádok ősidejétől egészen 1803-ig fennállt Hernád menti szabad királyi lándzsás határőrfalvaknak, 1278-ban „villa Composita” néven, öt évvel később „Capusdorf”-ként, 1307-ben „Kabusdorff” alakban szerepelt oklevelekben. Az első magyar nyelvű, Káposztafalu elnevezése 1440-ből maradt fenn. A szepesi vár uradalmához tartozott; a várgróf Szapolyai István nádor 1496-ban hetenkénti vásártartási szabadalommal ruházta fel a helységet, 1638-ban
a helyi serfőzés kiváltságát is elnyerte III. Ferdinánd király kegyéből.
A tisztán szlovák lakosú község dísze a 13. századi alapítású – tizenöt éve pompásan felújított – plébániatemplom. Nyugati tornyát az 1916. évi tűzvész következtében le kellett bontani, de újrafalazták, megőrizve a román stílusú emeleti, ikerosztású ablakok helyét és formáját.
A román kort idézi a templomhajó déli oldalán kiszabadított, félköríves ajtó, festett timpanonjával (képünkön). A keresztboltozata, ablakainak faragott kőrácsos mérművei a közeli Lőcse és Igló mestereinek ügyességét dicsérik. Városi ember munkája lehet a templom védőszentje, Szent Lőrinc vértanúságát ábrázoló, 1516-ban készült szárnyas főoltár, amelynek képtáblái naturalisztikusan elénk tárják a mártír hátborzongató szenvedését. Létánfalva (Letanovce, Lettensdorf) község 1250-ben jelentkezett először írásban Lethon alakban, neve az 1280–90-es években több ízben felbukkant levelekben. A szepesi vár uradalmához tartozó jobbágyfalu volt. Jakab prépost 1307-ben a karthauzi rendnek adományozta, azzal, hogy a közeli hegyen épült kolostoruknak szolgáljanak.
A település Mindenszenteknek címzett parókiája a 13. században épült, a rá következő évszázadban gótikus stílusban újították meg. Újkori külseje a 18. századot idézi, mindössze a szép arányú, faragott kő bélletű csúcsíves kapuja tanúskodik a régmúltról.
A szomszédos Szepestamásfalvát (Tomasovce) 1200 táján alapította Bot fia Tamás úr, azonban 1217-ben elcserélte II. András király Lenged nevű birtokával. Így a Látóhegy alatti „villa Thomes” királyi kézbe került.
A tatárjárás idején elpusztult község(ek)et IV. Béla király német ajkú, családos szász és türingiai erdőmunkások betelepítésével keltette új életre. Tamásfalva első temploma 1250-ben még fagerendákból készült, az első kőegyház a 14. század elején épült Szent Mihály főangyal tiszteletére.
Ugyanaz a templom ma is látható a település közepén, magas domb hátán, az iglói országút felé vezető helyi út mentén, „csupán” a régi, megmunkált részleteit tűntették el az újkori tatarozók.
