Ma lenne nyolcvanéves Lázár Ervin. A Kossuth-díjas magyar író, elbeszélő, meseíró 1936. május 5-én született Budapesten, de a Tolna megyei Alsó-Rácegrespusztán nevelkedett.
A székesfehérvári Ciszterci Szent István Gimnáziumba járt, majd Szekszárdon tanult. Az ELTE bölcsészkarára járt, majd újságíró volt, többek között a Dunántúli Napló és a Jelenkor munkatársa, utána az Élet és Irodalom tördelőszerkesztője lett, 1971-től lehetett szabadfoglalkozású író, ám 1989-től újra napilapoknál dolgozott. Első novellája a Jelenkorban jelent meg 1958-ban – történeteihez alapélményül gyermekkora szolgált. Meséi, köztük A kisfiú meg az oroszlánok, A Hétfejű Tündér, a Berzsián és Dideki, a Szegény Dzsoni és Árnika, valamint a legismertebb, A Négyszögletű Kerek Erdő – jóval túlnőttek a gyerekirodalmon, és belesimulnak a Lázár Ervin-i prózahagyományba, amelyben a mágikus-realista, összetéveszthetetlen kispróza, a regény, az 1971-es A fehér tigris és a mese egyenrangú és kiegészíti egymást. Az író éveken át együttműködött Réber Lászlóval, aki először az 1964-ben megjelent A kisfiú meg az oroszlánok című kötetét illusztrálta. Meseregényéért, az 1979-es Berzsián és Didekiért 1982-ben nemzetközi Andersen-diplomával tüntették ki. Az író 2006. december 22-én, halt meg. Ahogy 2004-ben az Origónak fogalmazott: „Az írónak az a legnagyobb próbatétele, hogy élete végéig nem tudja igazából eldönteni, hogy jót csinált vagy esetleg nem annyira jót. Mert a saját munkája megítélése percenként változik az ember fejében. Nem úgy van vele, mint egy rendes asztalos, aki megcsinálja az asztalt, és arról rögtön látszik, hogy jó vagy használhatatlan. Az író örök bizonytalanságban marad saját munkáját illetően, de azért jobb pillanataiban nagyon reméli, hogy mégiscsak valami értékeset tett le arra az asztalra, amit az asztalos megcsinált.”
