Harmincöt évvel ezelőtt a hírnév és a hozzá vezető út, a kecsegtető álmok és kiábrándító kudarcok még egészen mást jelentettek, mint napjainkban: 1980-ban, a Fame című film születésekor még nem élt a tizenöt perc hírnév bűvöletében a világ.
Amerika az álmok földje volt, és a tizenévesek hittek abban, hogy egy jó nevű iskola adhat számukra annyi tudást, indulóerőt, hogy aztán elképzelésük szerint hódíthassák meg a világot a művészeti teljesítményükkel.
A Fame – A hírnév ára címmel most a Budapesti Operettszínházban látható a film alapján készült musical, és korántsem olyan szerencsés korban mutatták be, mint az eredetit. Nosztalgikus meseképek villannak fel a színpadon, és sokak számára hiába a kidolgozott karakterek, az elsöprő erejű koreográfia, az egyedülálló zene és a kiemelkedő színészi teljesítmények – a darab giccses zenés-táncos parádé hatását mutatja napjainkban.
Ez azonban nem azt jelenti, hogy ha tárgyilagosan nézzük, leminősíthető lenne ez a frissen elkészült előadás. A téma újdonságereje bár megkopott a Flashdance, a Dirty Dancing, a Step Up, a High School Musical, a Camp Rock, illetve a megszámlálhatatlan tehetségkutató show-műsor után, a Fame belső kohéziója, az eredeti mondanivalója, a színpadra állításába fektetett munka egyaránt magasra értékelendő.
A darab legújabb magyarországi bemutatóját Somogyi Szilárd vitte színre, aki a musicalirodalom jelentős produkcióival foglalkozott már, így megrendezte a Rudolfot, a Tavaszébredést, a Mária evangéliumát és a Boleyn Anna című operát is, és Szabó Magda például neki adta az Abigél színpadra állításának jogát is.
A zenés darabok terén szerzett tapasztalata határozottan érezhető a Fame-en is, hiszen a látványban és mozgásvilágban egyaránt összetett produkció következetesen felépített, a tehetség és a tudás kapcsolatáról máig érvényes mondanivalóval bíró előadás. Megvalósításában pörgős, dinamikus, monumentális kiállítású, nagy húzóerővel bíró darabot hozott létre Somogyi, ami pedig a színészi teljesítményeket illeti, Gubik Petra, Muri Enikő, Kerényi Miklós Máté és Kocsis Dénes neve csak néhány kiemelés abból az egységesen lendületes, magabiztos erővel bíró színész- és táncoskarból, akik ezt a darabot összetartják.
A művet nézve megérik a nézőben mindaz, ami miatt bármelyikünkben megszülethet a hírnévre való vágy, és amiért mégis fontos belátni a határokat: David De Silva darabjában valaki az életével fizet, valaki „csak” az utcára kerül.
De akad olyan is, aki idővel belátja, hogy nem érdemes felrúgni hagyományokat, illetve ha már iskolába jár az ember, akkor tanulni is megpróbálhat. Jellemfejlődéseknek és -rombolásoknak is tanúi lehetünk, amelyek tisztán beszélnek arról: elég drága lehet a hírnév ahhoz, hogy azt mindenki megfizethesse, akinek csak eszébe jut.
