Jorge Mario Bergoglio, azaz Ferenc pápa azon egyházi vezetők körébe tartozik, akik nem csak a katolikusok között örvendenek nagy népszerűségnek. Felszentelése óta rengeteg könyv és film látott napvilágot életéről és teológiai nézeteiről. Az idén tavasszal a magyar közönség két alkotás révén is közelebb kerülhet hozzá: egy argentin film fiatalkorától pápává választásáig beszéli el történetét, az olvasóközönség pedig az Isten neve irgalmasság című interjúkötetből ismerheti meg gondolkodását.
Darío Grandinetti alakítja az idősíkok között ugráló játékfilmben Bergoglio bíborost, a későbbi szentatyát (Forrás: Cirkofilm)
Már látható a magyar mozikban a Ferenc pápa – Buenos Airestől a Vatikánig című argentin játékfilm, amelynek alapját Elisabetta Piqué életrajzi könyve szolgáltatta. Az újságírónő részletekben gazdag kötete nem regény, hanem egy több mint hetven interjún alapuló beszámoló Ferenc életéről, Piqué pápával kapcsolatos személyes élményeivel fűszerezve. Ez a történet szolgáltatta a rendező, Beda Docampo Feijóo filmjének központi magját.
Az alkotás főhőse – a cím ellenére – tulajdonképpen nem is maga a pápa (Darío Grandinetti alakítja), hanem sokkal inkább az újságírónő figurája (Silvia Abascal), akit a filmben Anának kereszteltek el. Az ő nézőpontján keresztül ismerhetjük meg Jorge atya, vagyis a későbbi Ferenc pápa munkásságát. Ana 2005-ben, a pápai konklávé idején ismerkedik meg Bergoglio bíborossal, aki az idő múlásával nemcsak interjúalanya, hanem személyes barátja is lesz. Közös beszélgetéseik nyomán bontakoznak ki az egyházfő életútjának fontosabb eseményei: az ifjúkor nehézségei, a pappá szentelése miatt meghozott áldozatok, majd a szegények és elesettek segítésére végzett állhatatos munka. A film mindent megmozgat, hogy a hollywoodi sikertörténetek nyomába érhessen: szerelem, intrika, korrupció és a hit ereje mozgatja a történet szálait.
Bármilyen film lehet érdekes és népszerű, ha egy fontos, az egész világ által ismert személyről szól, ez azonban még nem garancia arra, hogy alkotásként is megállja a helyét. A Ferenc pápa életútját bemutató filmmel éppen ez a helyzet: a tartalma révén sok igaz és megható történetet mutat be, amelyek azok számára is izgalmasak lehetnek, akik nem vallásosak, ráadásul rengeteg olyan anekdota és mondat is elhangzik, amely valóban a pápáról szól és tőle származik, s fontos üzeneteket közvetít. Másrészről viszont túlságosan didaktikusra, néhol egyenesen giccsesre sikerült ezek bemutatása, arról nem is beszélve, hogy a forgatókönyv hemzseg a dramaturgiai hibáktól.
Valószínűleg nem lehetett könnyű Elisabetta Piqué könyvét úgy átdolgozni, hogy egy film forgatókönyveként is megállja a helyét. Az egyik legnagyobb probléma, hogy túl sok szálon, túl sok idősíkon és térben játszódik. Buenos Airesben, 2013-ban kezdődik a film cselekménye, innen visszaugrunk 1953-ba, Ferenc fiatalkorára, majd egyszer csak 2005-ben találjuk magunkat Madridban, ahonnan pedig 1976-ba kerülünk, a diktatúra éveibe, és ez így megy tovább, míg a film végén vissza nem jutunk a 2013-as eseményekhez, vagyis a pápaválasztáshoz. Nehéz kiigazodni az így megkomponált történetben, ráadásul több szál lezáratlan maradt, így a legérdekesebb élettörténeti eseményekről alig tudunk meg valamit. Nem derül ki például, hogyan mondta el Jorge a mennyasszonyának, hogy inkább a papi hivatást választja, ahogy az sem válik világossá, hogyan mentett meg Ferenc két jezsuita szerzetest a diktatúra idején.
Mindazonáltal nem mondhatjuk, hogy nem éri meg végignézni ezt a filmet, hiszen Ferenc személye és élettörténete érdemes arra, hogy a nagyközönség megismerje. Alázatossága, bátorsága, elkötelezettsége és megingathatatlan hite mindenki számára inspiráló lehet, miközben ő csak úgy gondol magára, mint „egy rendes emberre, aki tette a dolgát”.
Ha viszont az egyházfőnek ezt az oldalát akarjuk megismerni, sokkal jobban járunk, ha az Isten neve irgalmasság című művet vesszük a kezünkbe. Az interjúkötet voltaképpen egy beszélgetéssorozaton alapul, amely során Andrea Tornielli – aki már több könyvet is publikált Ferencről – a szentatyát az irgalmasság évéről kérdezi. A kötet nyolcvankét országban jelenik meg az idén, hogy terjessze a pápa üzenetét. Ferenc pápa tavaly márciusban hirdette meg a rendkívüli szentévet, amelynek célja a szegények, a társadalom peremére szorultak felkarolása. A Vatikán-szakértővel folytatott beszélgetésekben Ferenc elmondja, miért van olyan nagy szükség arra, hogy a huszonegyedik században megnyissuk a szívünket a nyomorúságban élők előtt, és megtaláljuk saját magunk gyógyulását is Istennel való kapcsolatunkban az irgalmasság által. „Az irgalmasság Isten első attribútuma. Isten neve. Nincs olyan helyzet, amelyből ne tudnánk kilépni, nem ítéltettünk arra, hogy belesüllyedjünk a futóhomokba” – mondja egy helyütt szokásos közvetlen stílusában. Üzenete mindenkinek szól, s a hívők mellett az egyházi személyeknek is útmutatásokat ad.
Az őszinte párbeszédben Ferenc megvallja, hogyan vált számára egyre fontosabb kérdéssé az irgalmasság, és mikor ébredt rá, hogy korunk az irgalmasság kora. Gondolkodásmódjához hozzátartozik, hogy nem ítélkezik a bűnözők, a menekültek vagy a homoszexuális emberek felett, hiszen úgy véli, Isten szeretete mindenkit megillet. „Az egyház nem azért van, hogy ítélkezzen, hanem hogy lehetővé tegye a találkozást azzal a zsigeri szeretettel, ami Isten irgalma” – mutat rá a szentatya. Ferenc az irgalmasság szentévében arra törekszik, hogy egyháza kilépjen a templomokból, a plébániákról és személyesen keresse meg azokat az embereket, akik szenvednek. A harmadik évezred sokfajta rabszolgaságával és sebzettségével szemben szeretné felvértezni az embereket, és arra sarkallja a katolikus egyház papjait, hogy ők se zárkózzanak el, sőt legyenek kezdeményezők. Az egyházfő úgy véli, hogy bár az egyháznak el kell ítélnie a bűnt, közben magához kell ölelnie a bűnösöket. Ferenc sosem felejti el hozzátenni, hogy „a pápa is csak ember, és szüksége van az irgalmasságra”: ez a kötet ezt az alázatos hitet állítja példaként az emberiség számára.
