Már legendaként érkezett tavaly Sebastien Loeb a túraautó-világbajnokságba (WTCC). A franciák kilencszeres rali-világbajnoka azonban nem tudott maradandót alkotni a pályaautózásban, az idén négy futamot nyert csupán a huszonnégyből, és az összetettben is csak a harmadik lett a Citroënnel. Ahogy a lapunknak adott interjúban elmondta, nem volt egyszerű átszokni a WTCC-be.
– Két évet töltött a WTCC-ben, mennyivel volt más ez a sorozat, mint a rali?
– A két szakág gyakorlatilag mindenben különbözik, azon kívül, hogy mindkettőben autót kell vezetni, meglehetősen gyorsan. A raliversenyek hosszabbak, többnapos folyamatos koncentrációt igényelnek, a lehető legváltozatosabb terepeken és szélsőséges éghajlati viszonyok közepette zajlanak. Ugyanakkor sosem ülök egyedül az autóban. A pályaversenyeken mezőnyben kell autózni, és talán ezt volt a legnagyobb és legnehezebb feladat megszokni.
– A túraautózás más vezetési stílust követel, mint a rali, esetleg nehezebb vagy könnyebb?
– Képtelenség megmondani, hogy nehezebb vagy könnyebb. Egészen más, de nagyon élveztem ezt a két évet, amit benne töltöttem.
– A Citroënek fölénye kimagasló volt az idén is, de voltak gyengéi is a kocsinak?
– Tény, hogy tavaly frissen fejlesztett autóval tudtunk indulni, és nagyon jól mentünk. De erre az évre az ellenfeleink rengeteget fejlődtek, így a tavalyi fölény már nem volt annyira kimagasló, sokkal kiegyenlítettebb, ezáltal izgalmasabb volt a küzdelem.
– Árulja el, mennyire lehetett kihívás egy kilencszeres ralivilágbajnoknak, hogy olyanokat győzzön le, akik jóval lassabb autóval mennek?
– Nagyon is komoly kihívás volt ez. Részben azért, mert rali vb-címek ide vagy oda, számomra a pályaversenyzés új terep volt tavaly, és olyan tapasztalt túraautósokkal kellett versenyeznem, mint Gabriele Tarquini, vagy éppen csapattársam, a négyszeres világbajnok Yvan Muller.
– A gyorsabb pályákon legyőzhetetlenek voltak a Citroënek. Nem zavarta a monotonitás, hogy csak egymással vívják a csatákat?
– A sikerek ellenére a legkevésbé sem csak egymással csatázunk. A legjobb példa erre a Hungaroring, ahol az első futamon Valente és Monteiro is előttem maradt, a másodikban meg pláne, egy Citroënnek sem sikerült dobogóra kerülnie. Minden pálya és minden verseny más, és minden pillanatban felkészültnek kell lennünk a legváratlanabb helyzetekre is – bizton állíthatom, nem unatkoztunk.
– A Hungaroring a Forma–1-ben a lassú pályák közé tartozik, a WTCC-autók számára is az?
– Igen, lassú pálya a Hungaroring, mert nagyon technikás, tele van szűk kanyarokkal, ahol nagyon nehéz az előzés. Egy jól vagy éppen rosszul sikerült rajt akár az egész futamot eldöntheti – sajnos példa volt erre az én idei szereplésem is.
– Tény, a Citroëneket meg tudták szorítani néhány versenyen ebben a szezonban, de a vb-cím mégis az önöké lett. A saját harmadik helye csalódást jelent önmagának?
– Jó csatákat vívtunk a Hondákkal és a Chevrolet-kkal, ám az tény, az idén is nálunk voltak a leggyorsabb autók. Ami a saját szereplésemet illeti, én is többet vártam magamtól, de nem egyszerű átszokni az ilyen típusú versenyzésre.
– Jövőre pedig megint egy másikkal kell megbarátkoznia, jöhet a sivatag Dél-Amerikában, a Dakar-rali.
– Valóban más lesz a dűnék között vagy a kősivatagban versenyezni, mint aszfalton. De ez is érdekes kihívás, amelyben én szeretnék a leggyorsabb lenni. A Peugeot jelentősen áttervezte az idén alaposan leszerepelt 2008 DKR versenyautót. Kíváncsian várom, mire leszünk képesek egymással és az elemekkel.
