Életének nyolcvanötödik évében elhunyt Jókai Anna író, a nemzet művésze, Kossuth Nagydíjas és kétszeres Kossuth-díjas alkotó.
Az egyik legtermékenyebb huszadik századi és kortárs író, a nemzet művésze, Kossuth Nagydíjas és kétszeres Kossuth-díjas Jókai Anna életének nyolcvanötödik évében elhunyt – jelentette hétfő este a távirati iroda. A Petőfi Irodalmi Múzeum Digitális Irodalmi Akadémiájának életrajza szerint egy polgári család késői gyermekeként 1932. november 24-én született. Féltő édesanyja miatt a képzelet és az olvasás töltötte ki a kortársaitól elzárt gyermek életét. A Zrínyi Ilona Leánygimnáziumban végzett 1951-ben, már ekkor írt magának kisebb verseket, novellákat.
Színiakadémiára, egyetemre jelentkezett, de nem vették föl, ezért a Budafoki Borpalackozó Vállalatnál dolgozott könyvelőként 1953-ig. Ebben az évben ment feleségül Bánky Róberthez, ebből a házasságából született két gyermekük, 1955-ben Gábor, 1957-ben pedig Nóra. Később a XI. kerületi tanácsban dolgozott, de 1957-ben elbocsátották, „véleménynyilvánítás miatt”, így a szociális foglalkoztatónál lett könyvelő. A munkája mellett végezte el az ELTE magyar–történelem szakát, így 1961-től 1970-ig iskolai tanár lett.
Eközben elvált férjétől, 1963-ban kezdett visszatérni az íráshoz, első novellája, a Családi kör 1966-ban jelent a Kortársban, 1968-ban pedig első regénye, a 4447. Az irodalmi életbe szinte berobbant, noha semmilyen irodalmi csoportosuláshoz (még generációjához) sem tartozott. A kortárs kritika realizmusként, illetve naturalizmusként értékelte stílusát. Innen alakult ki aztán az a hang, amelyet a szakirodalom spirituális realizmusnak nevezett el. A Vörösmarty gimnázium tanára lett, 1976-tól pedig szabadúszó íróként dolgozott. Ekkoriban már szinte évente jelentek meg regényei. A lengyel Szolidaritás-mozgalom felbukkanásakor, 1980-ban a Napok című, Lengyelországban addig cenzúra alatt állt regényéért megkapta a PAX kiadó díját. Műveit elég hamar lefordították idegen nyelvekre.
Tagja volt a Magyar Írószövetségnek, az Írók Szakszervezetének, a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia egyik alapítója, majd 2000-től a Magyar Művészeti Akadémiának is tagja volt. A sok kiadást megért Ne féljetek című regényét pszichológusok, terapeuták is felhasználják. Legutóbb 2007-ben a Samuel Beckett és Madách Imre emberiségdrámáira rájátszó, a misztériumdráma műfaját is megidéző Godot megjött című művével jelentkezett, 2012-ben pedig egy új regénnyel, az Éhes élet cíművel. A Forbes 2015-ben őt választotta meg a nyolcadik legbefolyásosabb nőnek a kulturális életben.
Úriasszony volt
A kommunizmus évtizedein át meg tudta őrizni, át tudta adni és meg tudta mutatni azokat az értékeket, amelyeket a második világháború előtti időkből mentett át. A másik ember tiszteletét, az együttérzést, a tapintatos figyelmességet. Alaposan meggyűrte az élet, ám ezt is a hasznunkra fordította. Minden, amit átélt - volt abban keserűség, bánat, de rengeteg öröm is -, egy sajátosan őszinte, hivalkodástól, magamutogatástól mentes írói életműben vált a magyar kultúra kihagyhatatlan részévé. Regényeiben, novelláiban és esszéiben kiteljesítette azt, ami minden író egyedüli feladata lehet ebben a világban: pontos történeket hagyott ránk. Ezekből olvasói erőt kaphatnak. Jókai Anna, mivel maga is jól tudta, hol és milyen korban él, írásaival biztos tájékozódási pontokat rögzített: mit jelent fiatalnak lenni, mit öregnek, mit magyarnak és mit európainak. Tőle megtudhattuk, ki az igazi férfi, és ki az igazi nő. Mindezt rendkívüli természetességgel tette, művészetében nincs semmiféle írónőség. Olyan volt, akár az angyalok. Személyiségében azonban ott volt valami nagyon erős női kisugárzás, szemében meg az egész tiszta lelke. A Magyar Írószövetség elnökeként két évtizeddel ezelőtt Arany János-jutalommal tüntetett ki. Tudta, nehezen élünk, a pénz pedig éppen elég volt a téli tüzelőre.
Az író magányos harcos. Jókai Anna a magyar irodalom egyik mesterlövésze volt. Isten nyugosztalja!.
Dippold Pál
