Három hete Zsolnánál tértünk le a Vág völgyétől délnek, most a várostól északra fekvő, jobb parti Budatinnál folytatjuk utunkat. Újból elővettük kalauzunk, Mednyánszky Alajos 1825-ben készült könyvét, amelynek a budatini várról leírt része pontosan megegyezik a becses műemlék mostani látványával. A Vágba torkolló Kiszuca folyó és a sziléziai kereskedőút szélén a 13. század második felében építették a Balassa nemzetség zászlós urai a terméskő bástyával megmagasított, földdel feltöltött platóra.
A legnagyobb áradás sem veszélyeztette, ám megkerülni sem tudták a sóval kereskedő tutajosok. A vár öregtornya már a Balassák idejében is állt, utánuk Csák Máté gyarapította az erődítménnyel nem csekély számú várbirtokai számát. Egy 1330-ban kelt oklevélben Turris Budethyn névvel szerepel. Mátyás király jóvoltából 1487-ben a jeszenicei Szunyogh nemzetség kezére került vissza az épület és uradalma (Dobó István főkapitány felesége Szunyogh leány volt), azután épült ki pompás reneszánsz stílusban a kétemeletes várkastély. A török hódoltság idején a Habsburg korona alá tartozott, e miatt maradhatott ki az I. Lipót uralkodása idején folyt várrombolásokból. A 18. század elejétől a királyhű Csáky grófok kezére jutott.
Mednyánszky 1825-ben még épségben látta az itáliai reneszánsz várkastélyt, amelyet 1849-ben Götz császári tábornok kirabolt és porig égetett, majd 1870-ben részben kaszárnyaként szolgált. Érdekes időjátéka a történetnek: Varjú Elemér kiváló vártörténész 1930-ban megjelent Magyar várak című munkájában még nem említhette, hogy az akkori tulajdonos, gróf Csáky Géza épp akkor építtette újjá Budatint, korhű ízlésben. Az újabb műemléki renoválásra 2010-től 2016-ig került sor, a múzeumként is szolgáló kastély most eredeti formájában látható.
Felsőricsónál (Horné Hric’ov) a Vág szinte hajtűkanyarral fordul déli irányba. Az öreg országút a folyó bal partján vezet tovább, Ricsó vára a Strázsa-hegység magaslatáról figyeli a Vág és az út forgalmát immár nyolcszáz esztendeje. „Az idő vasfoga olyan alakúra formálta a vár falait, hogy nagyon hasonlítanak a környező sziklaormokra” – jegyzi meg a tutajos Mednyánszky, majd elbeszéli a 12. század végén épített erősség meseszerű históriáját. Érdemes több forrásból is merítenünk az újkori változatok tisztítgatása céljából, hiszen még a vár neve is kétféle alakban forog: Ricsó vagy Hricsó. Hazai adatunk szerint már a tatárjárás előtt is állt a vár, a monda szavaival élve két trencséni jobbágy kapta jutalmul 1193-ban III. Béla királytól a dalmáciai háborúban mutatott vitézségéért. A nemességet is elnyert egyik várépítő utódai lettek a Podmaniczkyak, tőlük a Thurzók szerezték meg. A szlovák történészváltozat szerint a magyar királyi vár és birtoka 1265-ben keletkezett, 1461-ben került a Podmaniczky grófok kezére, 1500-tól a Szapolyaiak uralták.
Hricsóváralja község széle Nagybiccse (Bytc’a) város északi szélével határos. A rangos település múltja ugyancsak a nagy hatalmú Thurzó dinasztia történelmi szerepével fonódik össze. Biccse neve első ízben 1234-ben bukkant fel levélben „terra Bycha” alakban, földjei a 12. század eleje óta a Nyitrai püspökség birtokaihoz tartoztak, 1250-ben IV. Béla király adománylevele említi ugyanazon néven. Bytcza formában 1271-ben és 1318-ban ismét jelentkezik okiratokban. István nevű papja tizenkét garas rendkívüli adót fizetett az 1332–37. közötti pápai tizedjegyzékek szerint, ami rangosabb plébánia voltára utal. Városi rangra 1378-ban emelkedett, 1392-ben Mindenszentek titulusú templomáról olvasni levélben.
Biccse gótikus vízi várának helyén 1571-ben fogott nagyszabású építkezésbe Thurzó Ferenc nyitrai püspök. A négy saroktornyos, reneszánsz várkastély itáliai mester terve alapján készült el 1605-ben. Az akkori várúr, Thurzó György – Magyarország nádora – addig sosem látott pompával díszítette fel, bútoroztatta be az építményt, és amikor Judit nevű leányának a házasodása került sorra, egy új, emeletes palotát is készíttetett számára. A felső „nászteremben” több hétig elhúzódott a lakoma: a fennmaradt tiszttartói lajstrom szerint a felszolgált ételek és italok között tíz ökör, negyvenhárom borjú, száznegyvennégy bárány, háromszáznegyvenegy liba, hatszázkilencvenegy tyúk, több mint kétezer – nyolc fajtájú – hal, ezerhatszáz tojás, négy mázsa sajt, kétszáznyolc véka liszt, kétszázharmincöt akó bor és száztizennégy akó sör volt.
A nádor fiának, Thurzó Imrének már nem sok építenivalója maradt, csupán a kastélyok fenntartásáról kellett gondoskodnia. Üdítő élmény viszont látni a több évszázad viharait átélt menyegzői palotát, amelyet nemrég restauráltak a szlovák műemlékes szakemberek.
