A fél évszázados Iparterv-kiállításokra emlékeznek a Ludwig Múzeumban: az igazán impozáns emléktárlaton felvonultatnak minden egykori, lélekben most is fiatal résztvevőt, de az akkor látható művek közül csak egy szerepel.
A rendezők az egykori kiállítók mai munkáiból válogattak (Fotó: Hegedüs Róbert)
Az Iparterv tervezővállalat Deák utcai, 10. szám alatt található székházának kultúrtermében volt az a legendás tárlat, amelyen Szenkovits Péter művészettörténész válogatásában minden előzetes engedélyeztetés nélkül, a kultúrpolitika mellőzésével kerültek ki a falakra tizenegy ifjú művész: Bak Imre, Frey Krisztián, Hencze Tamás, Jovánovics György, Keserü Ilona, Konkoly Gyula, Lakner László, Molnár Sándor, Nádler István, Siskov Ludmil és Tót Endre munkái. Az 1968. december 12-én 19 órakor megejtett kiállításmegnyitó előtt is voltak már kultúrteremben, no és az országban is olyanok, akik azon mesterkedtek, hogy „elszakítsák az alkotás gesztusait fékező köteleket”, ahogy a kurátor 1970-ben jellemezte a csoportot. Voltak a Deák utca 10. szám alatt experimentális művészeti események, Erdély Miklós is többször meglátogatta a helyet mára már furcsán ható dolgaival. De a ’60-as évek „szűrt levegője”, amikor „konszolidációt hullámzott a szép Balaton”, elhozta az első magyarországi happeninget is 1966-ban az Ernst Múzeumba (In memoriam Batu kán), és ott volt a Szürenon kiállítás (a Csáji Attila szervezte tárlat elnevezése a francia „sur et non”-ból ered, olyan művészetet jelöl, amely a szürrealizmusból és a nonfigurációból indul ki – a szerk.), és ott voltak a Fényes Adolf terem önköltséges kiállításai is.
De mégis az első Ipartervből lett a legenda, akik pedig azon kiállíthattak, azokból néhány kivétellel mind ismert, vezető művészek lettek.
Mondhatnánk, minden lázadó, lázadás kánonná válik, vagy csatlakozik a kánonhoz egyszer, de ez esetben inkább az első esetről beszélhetünk. A háttéranyaggokkal, magyarázó szövegekkel példásan ellátott kiállításon azt mindjárt megállapíthatjuk, hogy a már távozott vagy éppen a napjainkban is aktív egykori ipartervesek sosem hagytak fel az alkotás gesztusát fékező erők elleni küzdelemmel. Ezt illusztrálandó is kerülhettek falakra a frissebb munkáikból, máig tartó útkereséseikből. Ami talán a legjobban a festményeit mostanság Ilona Keserü Ilona néven szignáló művész pályaívén látszik. Ő az első iparterves kiállításra két olajképpel (Tükörkép és Tányéros 1) jelentkezett, de a színhasználat és a formavilág is jól láthatóan megelőlegezte a mostani művészt, akinek most a fél évszázados festői kutatásaiból kaphatunk néhány vásznán keresztül ízelítőt. A felvart vászonfoltos képekből vagy azokból, ahol az itáliai reneszánsz cangiante, a színekkel való árnyékolás módszerét alkalmazta.
Konkoly Gyula 2012-ben festett Kurátornők-ciklusával, illetve abból hat nagy, akrillal festett vászonnal van most jelen. Ezeken kivétel nélkül napozó hölgyeket láthatunk, meglehetősen jó formákkal megáldva. Konkoly ott volt az 1969-ben összehozott második Iparterv-kiállításon is (itt a „régiek” mellett a lassan három éve halott Baranyay András, a már 2008-ban eltávozott Major János, a jó erőben lévő Méhes László és a happeningeket itthon elindító Szentjóby Tamás munkáival is találkozhatott a nagyérdemű), és egy konceptet állított össze az október 24-én nyíló tárlatra. Egy nagy jégtömböt csavart vattába és gézbe, és locsolt le hipermangánnal. Így aztán az olvadó jég vizét vörösessé, bordóssá színezte a vegyszer, ami az utcán kiomló vér (1956!) hatását keltve szertefolyt a teremben. Így aztán a székház személyzete balesetveszélyre hivatkozva a „művet” gyorsan a kazánba vetette. Szentjóby, avagy ahogyan most nevezi magát: St. Turba Tamás IPUTNPU a kiállításra felállított, gunyoros, blaszfémikus installációjának a középpontja egy öltözőszekrényből kialakított szavazófülke. Ő 1969-ben, a második kiállításon szerepelt egy háromszemélyes, hordozható lövészárokkal.
A tárlat összeállítói mindösszesen egy művet mutatnak meg a két Iparterv-tárlat anyagából (bélyegképeken az alkotók életrajzánál ott vannak az ötven éve kiállított munkák). Frey Krisztián Rodenstock című, a második, 1969 októberi kiállításon szereplő absztraktja egészen tavalyig lappangott valahol. Mellé pedig kitűnő érzékkel Méhes László 1974-es Langyos víz című vászna került, egy hajdúszoboszlói fürdőzés emléke, a kádári világ talán legjobb megjelenítése. A március 24-ig nyitva tartó kiállításon láthatók olyan kortárs alkotások is, amelyek az ipartervesek egyes műveire reflektálnak.
