A filmvígjátéknak számtalan iskolája kialakult az elmúlt évtizedekben: az amerikai spektrum a végtelenül primitív Rendőrakadémia típusú gegparádéktól a Woody Allen-i intellektuális humorig terjed, a britek erősek a Monty Python-szerű filmes dolgozatokban, és bár ízlésekről nehéz vitatkozni, talán kijelenthető: a prímet sokáig a franciák vitték.
Az ötvenes–hatvanas évek Louis de Funés-filmjei ma is nézhetők, akár többször is, a hetvenes éveket egyértelműen Pierre Richard és Gerard Depardieu nyerték – előbbi színész egyik legismertebb filmje, A magas szőke férfi felemás cipőben simán pályázhat a minden idők legtöbbször végigröhöghető filmje címre. Aztán ott van a nyomukba érő új generáció, Jean Reno és Christian Cavier alias Jaques Foch például a Jöttünk, láttunk, visszamennénkben (az eredeti címe sokkal jobb: Les Visiteurs), végül pedig az azóta mindenféle drogügybe keveredett Samy Naceri összes Taxi filmje.
Ha az ember francia vígjátékra ül be, a fentiek tükrében valami olyasmit vár, ami valóban könnyed, mint egy soufflée, intelligens, okos, pimasz, szép és érzékeny, hát még ha a címe – A magas ősz férfi társat keres – egyértelmű utalás a fent említett híres vígjátékra, és főszereplője ugyanaz a Pierre Richard, mint az előbbinek; igaz, az 1934-es születésű színészt a plakátokon is nehéz megismerni, mivel két ballábas bohócból idős ősz úriemberré vált.
Maga a történet nem lenne rossz: az idős Pierre (Pierre Richard) visszavonul a világtól, miután elveszti feleségét. Csak lányával (Stéphane Bissot) áll szóba, aki megunja a gonosz, zsugori vénember bezárkózását, és ajándékoz egy laptopot neki, hogy legalább internetezzen, mindemellé pedig felfogadja lánya új fiúját (Yaniss Lespert), hogy tanítsa meg a gépet kezelni, de mivel a nagypapa összeveszett egy szem lányunokájával, titokban kell tartani, hogy a fiatal tanár voltaképp családtag.
Az öreg, aki pillanatok alatt és kínosan közepes poénok kíséretében megtanulja kezelni a gépet, azonban felfedezi a társkereső oldalakat, és innen nincs megállás: mivel nem akar lebukni, a saját nevén, de unokája fiújának képével hódítja meg a virtuális térben a nőket, akik beleszédülnek az ismeretlen úr figyelmességébe, régi vágású udvariasságába és kedvességébe. (Ami amúgy a mostani fiatal és középkorú férfiaknak csodálatos tükör lehetne – ha belenéznének.)
A játék akkor fordul élesbe, amikor az egyik nővel, Fannyval (Fanny Valette) randevút is megbeszél Pierre, majd annyi pénzt ígér fiatal segítőjének, amennyiért az hajlandó eljátszani az ő szerepét a randevún – nincs könnyű dolga, mivel előtte volt szíves virtuális személyiségét úgy feltüntetni, mint aki a kínai nyelv professzora –, míg ő figyeli a párocskát.
A helyzet kellőképpen ki van találva, a figurák csodálatosan működnek – Pierre Richard, ha lehet, még jobb színész, mint volt, tündökletesen játssza a bűbájos, kedves és rafinált idős urat –, Fanny Valette különös szépsége illik a figurájához, itt-ott ülnek a poénok, amelyek a generációs feszültségből adódnak, a film egésze azonban, sajnos, meg sem közelíti az úgynevezett francia vígjáték átlagszínvonalát, amire nem lehet magyarázat, hogy koprodukcióban készült.
Fáradt az egész. Nem igazán sikerül kibontani a helyzetbe kódolt komikumot – könnyes, giccses szerelmi történetbe fordul minden –, nem igazán sikerül kibontani azt a történetszálat sem, amely a virtuális és a valós személyiség közti feszültségből adódhatna, s elég halványra sikerült a társadalmi közeg vagy a jelen társadalomban élő tipikus figurák ábrázolása is, amely pedig általában a francia vígjátékok nagy erőssége – gondoljunk a Magas szőke férfi zenészfiguráira, a Taxi sorozat rendőreire vagy az idős hölgyre, aki taxival jár haza a piacról, de gondolhatunk a Sophie Marceau-féle Házibuli príma kamaszportréira is. Itt ezt is veszni hagyták: sehol egy igazán eredeti arc a főszereplőn kívül: a fiatal srác, Alex közepesen-gyengén hozza a kallódó bölcsész figuráját, az unoka harmatgyenge a törtető fiatal nő szerepében, a filmben nincs karakteres mellékszereplő sem, és általában olyan steril az egész mozi, mintha Houellebecq lett volna a háttérszakértő, vagy legalábbis valaki, aki szerint a világ egyenszürke, mint egy bevásárlóközpont parkolója novemberben, szerdán délelőtt, és ebbe csak a csöpögős giccsel lehet színt vinni. Pierre Richard, akármilyen zseniális, nem viszi el a filmet a hátán, akkor sem, ha a készítők erre bazíroztak. w
A magas ősz férfi társat keres
(Un profil pour deux/ Mr Stein goes online)
feliratos, francia–német–belga romantikus vígjáték, 100 perc, 2017
rendező: Stéphane Robelin
5
