A magyar labdarúgás történetének bizonyos szempontból legkülönlegesebb karácsonya az 1944-es volt. Nem fejezték be a bajnokságot.
A nyáron kiírt országos bajnokságról néhány hét alatt kiderült, hogy a tervezett, korábbi formában életképtelen. Augusztusban még lehetett játszani, mígnem az ungvári bombázás áldozatokat szedett az Ungvár–Újvidék mérkőzésen. Az MLSZ egy ideig azt gondolta, a vidéki csapatok többsége tud majd játszani. Természetesen először a keleti országrész együttesei kényszerültek visszalépni a hadi helyzet és a rendkívüli utazási nehézségek miatt, aztán szép lassan Budapest-bajnoksággá (hivatalosan hadi bajnoksággá) alakult az 1944-es őszi szezon, furcsaságokkal. Ilyen volt például, hogy szezon közben is engedélyezték az átigazolást, az akkor éppen a Nemzeti Vasas nevet viselő angyalföldi gárdához került a Nagyváradi AC bajnokcsapatának jó néhány kulcsjátékosa, köztük az Aranycsapat későbbi középhátvédje, Lóránt Gyula is. Az akkori helyzetben akadtak olyan klubok, amelyek kulcsjátékosaik nagy részét meg tudták menteni a frontszolgálattól, de még ők sem mindenkit. Az újpestiek vagy éppen a ferencvárosiak nem voltak rossz helyzetben, de még e két klub sorai is megtizedelődtek.
Mindenesetre úgy várhatták az idény utolsó, még le nem játszott mérkőzését, a derbit, hogy amelyik csapat győz, az megszerzi a bajnoki címet. Karácsony első napjára tűzték ki a korábban már kétszer elhalasztott mérkőzést, annak is a délelőttjére, mert a rendőrség úgy rendelkezett, hogy sötétedésig be kell fejezni a meccset. Berkessy Elemér, a zöld-fehérek edzője korábban a Nemzeti Sporton keresztül üzent a játékosainak: jöjjön ki a meccsre, aki csak tud, mindenki, szükség van rájuk. Végül nem tudták lejátszani a találkozót, mivel az illetékesek egy várható légi csapástól tartva nem engedélyezték azt. Így aztán 1944 őszén (telén) nem avattak bajnokot.
