A fotogramoktól a művészetelméletig

Letelt a hetven év, szabadon felhasználható a Moholy-Nagy László-életmű

Kultúra
  • 2017.02.03. - 00:23

Megszűnt Moholy-Nagy László műveinek szerzői védettsége ez év január 1-jével, mivel az alkotó 1946-ban hunyt el, és letelt a törvényben előírt hetven év. A képek szabad felhasználhatósága az ő esetében azért fontos, mert életműve máig ihlető forrásként szolgál az új művészgenerációknak.

Moholy-Nagy László 20170203
Mostanáig sokat kellett fizetnie annak, aki közölni akarta egy képét (Forrás: Wikipédia)

Számtalan műalkotás szerzői jogi védettsége szűnik meg az alkotók halála után hetven évvel egy európai uniós, hazánkban is érvényben lévő jogszabály miatt. A jogi státus változása egy-egy életmű felhasználhatóságát illetően könyveknél, zeneműveknél is fontos, de a netkorszakban alighanem egy-egy jelentős fotográfiai életműnél jelent a legtöbbet a szabad reprodukálhatóság. Tavaly december 31-ével egyebek közt megszűnt a leghíresebb születésnapi dal, a Happy Birthday to You és H. G. Wells életművének védettsége, a fotográfusi életművek közül pedig az 1946-ban elhunyt Moholy-Nagy László fotográfus, festő, ipari formatervező, kísérleti filmek egyik hazai úttörője munkái váltak felhasználhatóvá az idén év elejétől.

Moholy-Nagy László Weisz Lászlóként született 1895-ben Bácsborsódon. Édesapja eltűnt, ezért Moholon lakó nagybátyja adoptálta. A későbbi fényképész Szegeden érettségizett le (amúgy Babits Mihály is tanította), s jogászhallgató volt Pesten, amikor kitört az első világháború, amelyben Brassaihoz és André Kertészhez hasonlóan katona volt. Sérülése miatt egy ogyesszai kórházba került, ahol időtöltésnek rajzolni kezdett.

Hazatérve teljesen a képzőművészeti szcéna felé fordult, záróvizsgáit a jogi egyetemen már le sem tette, s összebarátkozott Nemes Lampérth Józseffel és Bortnyik Sándorral, majd a művészek nagy részéhez hasonlóan ő is Bécsbe emigrált 1919-ben, innen állt tovább Berlinbe, ahol későbbi felesége, Lucia Schulz vezette be a művészetbe és a művészkörökbe, neki köszönhette az első kiállítását is a Sturm galériában. Hamarosan Hannoverben volt tárlata El Liszickijjel közösen: ekkor figyelt fel rá Walter Gropius, a Bauhaus vezetője, aki 1923-ban meghívta a Bauhaus tanárának Weimarba, majd Dessauba, ahol Johannes Itten székébe került, és egyre nagyobb teret kapott a Bauhaus mozgalomban. Gropiusszal együtt szerkesztette a Bauhausbüchert, az iskolában ő és felesége dolgozta ki a fotós oktatás tervezetét – igaz, az oktatás csak később indult be. Ugyanezen évben a Broom című lapban megjelentek az első fotogramok is, Man Ray és Moholy alkotásai: ez volt az a pillanat, amikor a fotóművészet elszakadt a szigorúan vett rögzítéstől: Man Ray és Moholy-Nagy voltak az elsők, akik nem fényképeztek, hanem képet alkottak a fotográfiai eszközökkel.

Gropius nemsokára lemondott a Bauhaus vezetéséről, s vele együtt távozott Moholy-Nagy és Breuer Marcell is. A művész hamarosan Berlinbe költözött, és kísérletezni kezdett a fénnyel, majd tapasztalatait felhasználva megírta a Festészet, fényképészet, film és Az anyagtól az építészetig című köteteket – ebben az időben egyébként filmet is forgatott Marseille, régi kikötő címmel, majd megalkotta a Lichtrequisitet, a fény-tér-modulátort, ezt felhasználva forgatta le a Fekete-fehér-szürke és a Nagyvárosi cigányok című filmjeit. A fotómontázsokkal és a fotoplasztikákkal való kísérletezéssel telt az évtized eleje, hamarosan azonban világossá vált, hogy távoznia kell a náci Németországból. Előtte még összefoglalta fotográfiai elveit a Fotográfia: napjaink objektív látási formája című munkájában, amelyben felsorolja a „fotográfiai látás” nyolc elemét a fotogramtól a fotómontázsig és az optikai viccig.

A harmincas évek közepén Amszterdamba menekült, innen pedig Londonba, ahol ugyanabban az áruházban volt művészeti tanácsadó, mint Kepes György. Nem sokkal később Amerikába hajózott, ahol Gropius ismét felkérte, immár a New Bauhaus vezetésére.

Amikor az Egyesült Államok belépett a háborúba, a Bauhaus iskola diákjainak nagy része bevonult, a tanárokat pedig megbízták az álcázási technikák kidolgozásával. Moholy-Nagy a légi fotók felhasználhatóságával foglalkozott, a háború utolsó évében pedig elkezdte írni művészi célkitűzéseinek és oktatói programjának összefoglalóját. Ekkor már beteg volt: 1945-ben kórházba került, s a következő évben leukémiában meghalt.

„Moholy-Nagy hamar felismerte, hogy a teret csak a fény segítségével értelmezhetjük. (…) Újfajta térkoncepciót fejlesztett ki. Az ő szavaival a térben való alkotás a tér elemeinek összefonódását jelenti” – írta róla Walter Gropius.

Az életmű súlya felmérhetetlen: Moholy-Nagy nemcsak fényképész volt, de a fotó, a képzőművészet, valamint a design meghatározó elméleti szakembere is, s nehezen lehet eldönteni, hogy a művészi vagy művészetelméleti életműve a jelentősebb. Hatása a kortárs művészetre máig óriási, ezért is lényeges, hogy munkái immár szabadon felhasználhatók.

Reklám