A Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal vezetőjének nyilatkozata pedig aligha oszlatta el a kételyeket. Vajon egy rendkívül eredményes nyomozásról, egy belső informátor által felfedett pénzrejtekhelyről vagy egy politikailag is hasznosítható történetről van szó? Egyelőre egyik lehetőséget sem lehet bizonyítékok nélkül tényként kezelni.
Milliárdok az erdő mélyén, de honnan tudták, hogy hol kell ásni?
Képzeljünk el egy magyarországi erdőt, valahol a novemberi hidegben. A föld nedves, a lehullott levelek összefüggő rétegben borítják a talajt. A nyomozók megérkeznek, ásót ragadnak, majd előkerülnek a készpénzzel teli csomagok.
Első hallásra olyan, mintha egy bűnügyi film jelenetét mesélnénk.
Csakhogy ezúttal nem filmről, hanem a Seszták Miklós volt nemzeti fejlesztési miniszter ellen folytatott büntetőeljárás egyik legújabb fejleményéről van szó. A Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal (NVVH) november 13-i közlése szerint a nyomozók két nap alatt összesen 5 071 632 000 forintot, 2 658 350 eurót és 1 257 100 amerikai dollárt találtak különböző helyszíneken.
A készpénz egy része erdőkben, a föld alatt, más része mezőgazdasági és raktárépületekben, lakóingatlanban, valamint egy elrejtett széfben volt. A kutatások Budapest mellett Pest, Békés és Nógrád vármegyében zajlottak. A számok önmagukban is megdöbbentők. A történet igazán különös része azonban nem feltétlenül a pénz mennyisége, hanem annak megtalálása.
Honnan tudták a nyomozók, hogy hol kell ásni?
Egy erdőben akár több ezer olyan pont is lehet, ahol valaki elrejthet egy kisebb vagy nagyobb csomagot. Ha pedig a pénzt valóban mindössze harminc centiméter mélyre ásták el - ahogyan az ügy körüli vitákban felmerült –, akkor is szükség van valamire, ami megmutatja a pontos helyet.
Egy térképre? Egy GPS-koordinátára? Egy tanú vallomására? Egy korábbi résztvevő útmutatására? Vagy más, egyelőre nem ismert nyomozati információra?
A harminc centiméteres mélységre vonatkozó állítást ráadásul a nyilvánosság számára elérhető hivatalos közlemény nem támasztja alá pontos mérési adattal. Ezért már az első kérdés is az, hogy valóban ilyen "mélyen" voltak a csomagok vagy a felvételek alapján alakult ki ez a benyomás?
Ha valóban csak harminc centiméter mélyen volt a rejtekhely, az önmagában nem lehetetlen, de felveti a kérdést, hogy miért vállalt volna valaki ekkora kockázatot ilyen nagy értékű készpénzzel?
Unger Anna különös válasza: „Ügyesen”
Az ügy egyik legérdekesebb fordulata Unger Anna, az NVVH elnökének az RTL Házon kívül című műsorában adott nyilatkozata. Amikor arról kérdezték, hogyan találták meg a pénzt, a hivatal vezetője lényegében azzal válaszolt, hogy elmentek, megkeresték és megtalálták.
A hogyanra adott egyszavas válasza pedig ez volt: „Ügyesen.”
Természetesen egy folyamatban lévő büntetőeljárásban nem lehet minden nyomozati részletet nyilvánosságra hozni. Egy informátor személyének vagy egy titkos nyomozati módszernek a felfedése például súlyosan veszélyeztethetné az eljárást.
Csakhogy a mostani ügyben egészen rendkívüli összegről beszélünk, amelynek megtalálását a hatóság látványos fényképekkel és videófelvételekkel is bemutatta. Ha a nyilvánosságnak megmutatják a pénz kiásását, jogosan merül fel az igény arra is, hogy legalább az ellenőrizhetőség alapvető kérdéseire választ kapjon.
Unger Anna azt is elmondta, hogy a nyomozók tudták, mit és merre keresnek. A pénz egy részéért állítólag még egy madáretetőbe is be kellett nyúlniuk.
Ez a részlet különösen figyelemre méltó. Egy madáretető ugyanis nem olyan hely, amelyet minden pénzügyi nyomozás során automatikusan átvizsgálnak. Ha a nyomozók valóban célzottan keresték fel ezeket a rejtekhelyeket, akkor különösen fontos kérdés, milyen információ vezette őket oda.
Ki mondta meg, hogy hol van a pénz?
Volt olyan személy, aki részt vett az elrejtésében? Valaki később megtudta a helyszínt? Esetleg a nyomozók korábbi megfigyelésből vagy elektronikus adatokból rekonstruálták a rejtekhelyeket?
És ha valóban pontos információik voltak, miért nem ismert legalább általánosságban ennek a forrása?
A nyomozás érdeke indokolhatja a hallgatást. A hallgatás azonban nem pótolhatja a későbbi, bizonyítékokon alapuló elszámolást. Honnan tudni, hogy aki tudta, hogy hol a pénz, az nem vitt-e el belőle már korábban?
Egyetlen rossz helyen ásott gödör sem volt?
A közvéleményben különös találgatásokat indítottak el a pénz megtalálásáról készült felvételek.
A kérdés egyszerű: Vajon hány helyen próbálkoztak eredménytelenül a nyomozók? Hány gödröt ástak ki, mielőtt megtalálták az első csomagot? Voltak téves jelzések? Kerestek olyan helyeken is, ahol végül semmi sem került elő? Vagy a rendelkezésükre álló információk annyira pontosak voltak, hogy szinte minden kijelölt helyszínen eredményesen kutattak?
A nyilvánosságra hozott felvételekből erre nem lehet választ adni. Egy videó ugyanis természetesen csak az eredményes kutatás pillanatait is bemutathatja. Éppen ezért nem volna helyes pusztán a felvételekből arra következtetni, hogy az egész akció megrendezett volt.
Ugyanakkor az sem vitatható, hogy egy ilyen horderejű ügyben a részletes, utólag ellenőrizhető dokumentáció különösen fontos. A hatóságnak vélhetően rendelkeznie kell a kutatások helyéről, idejéről, résztvevőiről, valamint a megtalált tárgyakról szóló jegyzőkönyvekkel.
A valódi kérdés az, hogy ezekből mikor és milyen részletek válhatnak megismerhetővé az eljárás során.
A „Bin Laden-bankók” rejtélye
A történet egyik legtöbbet emlegetett részlete az 500 eurós bankjegyek megjelenése.
Ezeket a címleteket a nemzetközi sajtóban korábban „Bin Laden-bankóknak” nevezték.
A becenév arra a jelenségre utalt, hogy a nagy értékű címlet viszonylag kis helyen teszi lehetővé jelentős készpénzösszeg tárolását és mozgatását. Ez a tulajdonság a szervezett bűnözés és a pénzmosás elleni küzdelemben is felvetett aggályokat.
Az Európai Központi Bank 2016-ban döntött az 500 eurós címlet gyártásának és kibocsátásának megszüntetéséről, amelyet 2019-ben hajtottak végre.
Itt azonban fontos tisztázni egy sokat hangoztatott tévedést.
Az Európai Unió nem tiltotta be az 500 eurós bankjegyek birtoklását vagy használatát.
A korábban kibocsátott bankjegyek továbbra is törvényes fizetőeszközök és értéküket változatlanul megőrzik. Az tehát, hogy egy pénzkötegben 500 eurós címletek találhatók, önmagában sem bűncselekményt, sem pénzmosást nem bizonyít. Ugyanakkor a nagy címletek jelentős mennyisége érdekes nyomozati információ lehet.
Felmerül például:
Mikor kerültek forgalomba az adott bankjegyek?
Követhető-e a sorozatszámuk alapján bármilyen korábbi pénzmozgás?
Azonosítható-e olyan banki tranzakció, amelynek során nagyobb mennyiségben vettek fel ilyen címleteket?
Mikor kerültek a most megtalált csomagokba?
Az 500 eurós bankjegyek jelenléte azt jelenti, hogy ezek a címletek nem új kibocsátásból származnak. Azt viszont nem bizonyítja, hogy a pénzt hét éve vagy még régebben ásták el.
Egy régebbi kibocsátású bankjegy ugyanis tegnap is gazdát cserélhetett. A kettő közötti különbség lényeges.
Kié az erdő, kié a föld és kié a pénz?
Talán az egész ügy egyik legfontosabb kérdéséhez érkeztünk.
A közvélemény jelentős része már Seszták Miklós elásott milliárdjaiként emlegeti a megtalált készpénzt. Csakhogy Unger Anna maga is elismerte, hogy egyelőre nem tudják, kié a pénz. A volt miniszter védője, Papp Gábor szintén arra hívta fel a figyelmet, hogy a hatóság nem állította, hogy a megtalált összeg Seszták Miklós tulajdona.
Ez nem puszta jogászkodás.
Egy demokratikus jogállamban ugyanis alapvető különbség van aközött, hogy valakinek az ügyében kutatást végeznek és aközött, hogy a kutatás során talált vagyont kétséget kizáróan hozzá tudják kapcsolni.
De akkor kié volt az erdő?
Ki használta azokat a mezőgazdasági épületeket, amelyekben a pénzt megtalálták?
Ki rendelkezett kulccsal, belépési jogosultsággal vagy tényleges ellenőrzéssel a raktárak fölött?
Az érintett ingatlanok Seszták Miklós, valamely családtagja, üzleti érdekeltsége vagy egy harmadik személy tulajdonában álltak?
Esetleg semmilyen közvetlen tulajdonosi kapcsolat nem mutatható ki?
Ezeknek a kérdéseknek a megválaszolása nélkül felelőtlenség volna a pénz tulajdonosát megnevezni.
Az ingatlan tulajdonjoga ráadásul önmagában nem bizonyítja, hogy az ott talált pénz is ugyanahhoz a személyhez tartozik. És fordítva is igaz: Egy idegen tulajdonú területen elrejtett pénz akár egy gyanúsítotthoz is kapcsolódhat.
A döntő tehát nem pusztán a földhivatali bejegyzés, hanem a pénz eredetére, elhelyezésére és tényleges birtoklására vonatkozó bizonyíték.
Miért ásna el bárki milliárdokat?
A józan ész számára talán ez a legnehezebben érthető mozzanat.
Miért tartana valaki ekkora összeget készpénzben? És ha már készpénzben tartja, miért választana egy erdőt vagy mezőgazdasági épületet a megőrzésére?
Több lehetséges magyarázat is elképzelhető.
Az egyik a pénz eredetének eltitkolása. Ha egy összeg illegális tevékenységből származik, birtokosa kerülheti a bankrendszert, mert a pénzmozgások nyomot hagyhatnak.
Egy másik lehetőség a vagyon gyors elrejtése egy várható hatósági intézkedés előtt.
Az sem kizárt, hogy valaki a készpénzt átmenetileg kívánja olyan helyen tárolni, amelyet nem lehet egyszerű bankszámlakutatással megtalálni. A szervezett bűnözés világából ismert a több helyszínen történő vagyonelrejtés gyakorlata is. Csakhogy ezek általános lehetőségek, nem pedig a Seszták-ügy bizonyított magyarázatai.
Egyelőre azt sem tudjuk, hogy a most megtalált különböző pénzösszegek ugyanahhoz a személyhez vagy személyi körhöz tartoztak-e. Az pedig külön vizsgálatot igényelne, hogy a készpénz mennyiben kapcsolódik azokhoz a korábbi állításokhoz, amelyek Seszták Miklós széfjében állítólag tárolt milliárdokról szóltak.
Kellékpénz, mesterséges intelligencia, politikai színjáték?
A pénzkötegekről közzétett felvételek után szinte azonnal megjelentek a különböző összeesküvés-elméletek. Egyes megszólalók szerint a képek mesterséges intelligenciával készülhettek, mások azt vetették fel, hogy a felvételeken látható bankjegyek valójában kellékpénzek. Megjelent az az elképzelés is, hogy a teljes pénzkeresési akció politikai célú, előre megtervezett színjáték lehetett.
Ezek azonban jelenleg bizonyítatlan állítások.
A Telex például külön megvizsgálta a mesterséges intelligenciára vonatkozó feltételezéseket és nem talált olyan egyértelmű képi hibát, amely igazolná, hogy a közzétett fényképet MI-generátorral állították elő.
A hatóság a készpénzről további felvételeket is nyilvánosságra hozott, az összeg pedig a hivatal tájékoztatása szerint a Magyar Államkincstár hatósági letéti számlájára került. Ez komoly körülmény, amelyet a megrendezésről szóló elméleteknek is meg kellene magyarázniuk.
A Fidesz hivatalos álláspontja ugyanakkor árnyaltabb annál, mint hogy egyszerűen kitalációnak nevezte volna a teljes ügyet. A párt közleményében annak a reményének adott hangot, hogy a bemutatott pénzhez Seszták Miklósnak nincs köze. Egyúttal hangsúlyozta, hogy nem vállal közösséget azokkal, akik megszegik a törvényeket.
Kinek állhatna érdekében egy ilyen történet?
Tegyük fel egy pillanatra – kizárólag gondolatkísérletként –, hogy a pénz megtalálásának nyilvános bemutatása mögött politikai számítás is áll.
Kinek származhatna belőle előnye?
A mindenkori kormányzat számára egy nagy összegű vagyonlefoglalás alkalmas lehet annak demonstrálására, hogy határozottan lép fel a korrupcióval szemben.
Ha az ügy egy ismert ellenzéki politikust érint, annak nyilvánvaló politikai következményei is lehetnek.
Egy ilyen történet a közvélemény számára rendkívül könnyen értelmezhető: Az erdőből előkerülő pénzkötegek látványa erősebb érzelmi hatást válthat ki, mint bármilyen bonyolult pénzügyi dokumentáció.
De vajon önmagában a politikai haszon bizonyítja, hogy a történetet megrendezték?
Természetesen nem.
Egy valóban eredményes bűnügyi nyomozásnak is lehetnek politikai következményei.
És fordítva: Egy politikailag látványos akció sem menti fel a hatóságot a bizonyítás kötelezettsége alól.
A két kérdést tehát külön kell kezelni.
A politikai haszon lehetősége nem bizonyítja a manipulációt, ahogyan a látványos hatósági fellépés sem bizonyítja önmagában a gyanúsított bűnösségét.
Az ártatlanság vélelme Seszták Miklóst is megilleti.
A valódi kérdés az, hogy bizonyíték vagy látványosság?
Az elásott milliárdok ügyében jelenleg két, egymástól elválasztható ténykörrel állunk szemben.
Az egyik a hatóság hivatalos közlése, miszerint több helyszínen jelentős mennyiségű készpénzt találtak, amelyet dokumentáltak és hatósági letétbe helyeztek.
A másik, hogy a nyilvánosság számára egyelőre nem ismert, hogy pontosan ki rejtette el ezt a pénzt, ki rendelkezett vele és milyen bizonyíték kapcsolja a folyamatban lévő büntetőeljárás egyes szereplőihez.
A különbség óriási.
A történet tisztázásához legalább hét kérdésre kellene választ kapnunk:
Először: Kinek a tulajdonában vagy használatában voltak a rejtekhelyek?
Másodszor: Milyen információ alapján találtak rájuk a nyomozók?
Harmadszor: Valóban harminc centiméter mélyen voltak-e az elásott csomagok és ha igen, mi utal az elrejtésük időpontjára?
Negyedszer: Voltak-e eredménytelen kutatások és pontosan hogyan dokumentálták az egyes helyszíneket?
Ötödször: Mikor és milyen úton kerültek a pénzkötegekbe a nagy címletű euróbankjegyek?
Hatodszor: Milyen tárgyi bizonyíték kapcsolja a készpénzt Seszták Miklóshoz vagy az ügy más érintettjeihez?
Hetedszer: Miért döntött a hatóság a nyomozati felvételek ilyen látványos bemutatása mellett és hogyan biztosítja, hogy a kommunikáció ne előlegezze meg a bíróság döntését?
Ezek nem összeesküvés-elméletek. Ezek olyan kérdések, amelyeket egy jogállamban a sajtónak fel kell tennie.
Mert ha a hatóság valóban milliárdos bűncselekményből származó vagyont talált meg, akkor a közvéleménynek joga van megismerni az ezt alátámasztó bizonyítékokat, a nyomozás és a személyiségi jogok által megengedett keretek között.
Ha viszont a történet valamelyik részlete nem úgy történt, ahogyan azt a nyilvánosság elsőként megismerte, azt is tisztázni kell.
A legnagyobb kérdés ugyanis nem az, hogy hány milliárd forint fér el egy erdei gödörben, hanem az, hogy mennyi bizonyíték kell ahhoz, hogy a közvélemény előtt valakiből bűnös legyen.
A választ nem a fényképeknek, nem a politikai nyilatkozatoknak és nem a közösségi médiában terjedő elméleteknek kell megadniuk, hanem a bizonyítékoknak. Mert egy országban, ahol milliárdok kerülnek elő a föld alól, nemcsak a pénz eredetét kell feltárni, hanem az igazságot is.







