A miniszterelnök az 1956. november 4-ei szovjet támadásra, a forradalom és szabadságharc leverésére emlékezett az Országgyűlés hétfői ülésén Magyar Péter miniszterelnök napirend előtti felszólalásában. Bejelentette, hogy megkezdik az ügynökakták nyilvánosságra hozatalát. Első lépésként ezen a héten megnyílnak az állambiztonsági nyilvántartások, majd a folyamat 2007. február 25-ig, a kommunizmus áldozatainak emléknapjáig a beszervezési dossziék közzétételével folytatódik.
„Szerdán lesz hetven éve, hogy november 4-én, hajnalban szovjet harckocsik indultak a magyar szabadság ellen. Egy ország ébredt arra, hogy idegen fegyverekkel veszik el tőle mindazt, amit a forradalom dicsőséges napjaiban kivívott”.
„A forradalom leverésének hetvenedik évfordulóján megkésve, de megkezdjük az ügynökakták nyilvánosságra hozatalát. Két lépésben tesszük hozzáférhetővé a dokumentumokat. Ezen a héten megnyíltak az első állambiztonsági nyilvántartások. Február 25-ig, a kommunizmus áldozatainak emléknapjáig a beszervezési dossziék közzétételével folytatódik a közös múlt feltárása” – hangsúlyozta a miniszterelnök.
Úgy fogalmazott, hogy Kádár Jánosék tudták, a hatalmuk megszilárdítása érdekében meg kell alázniuk, törniük és osztaniuk a nemzetet. „El kellett érniük, hogy emberek meggondolják, kinek mit mondanak a munkahelyükön, mit mesélnek az otthonukban, kiben bíznak a barátaik közül. Elérték, hogy egy ártatlannak tűnő beszélgetés után rettegniük kelljen a magyaroknak. Az állambiztonság, ahogy Rákosi, úgy Kádár rendszerében is a saját népe ellen fordult. Behatolt a családok, a munkahelyek, az egyházi és baráti közösségek életébe” – folytatta Magyar Péter.
A miniszterelnök a diktatúra egyik legsúlyosabb örökségének tartja, hogy a bizalmat használta fel egymás ellen, és ezzel az örökséggel nem nézett szembe az új politikai elit.
„Az egymást követő kormányok folyamatosan ígérgettek, majd amikor hatalomra kerültek, egymással összefogva elszabotálták a múlt feltárását és az ügynökakták, az elnyomórendszer bűneinek valós bemutatását. A 2026-os rendszerváltás egyik legfontosabb vállalását és egyben harminchat éves adósságot törlesztünk most azokkal szemben, akiket megfigyeltek, megzsaroltak és azokkal szemben is, akik máig nem tudják, mi történt a szüleikkel, a nagyszüleikkel, a családjukkal – szögezte le a kormányfő.
Magyar Péter ezt követően kitért a Prágában tartott cseh-magyar első közös kormányülésre, ahol arról tárgyaltak, hogyan juthatnak új piacokhoz a magyar vállalkozások, és miként profitálhatnak a magyar diákok a közös megállapodásokból. Szó volt a Prága és Budapest közötti gyorsvasúti összeköttetés előkészítéséről is.
A közös kormányülés tavasszal Budapesten folytatódik, novemberben pedig Pozsonyban újabb Visegrádi Csúcsot tartanak. Hivatalosan is megkezdődik a kapcsolatfelvétel az új szerb kormánnyal.
Emlékeztetett, hogy elsőként gratulált a szerb választáson győztes ellenzéknek, akiknek képviselői köszönetet mondtak az április 12-i választáson győztes magyaroknak, mert ők adtak erőt számukra.
A kormányfő felidézte, hogy Orbán Anita külügyminiszter megállapodást írt alá amerikai kollégájával, amely többek között Magyarország orosz energiafüggőség csökkentését is érintette.
Közölte, hogy Berlinbe is ellátogat, ahol a német kancellárral tárgyal. A kormányfőt a külügyminiszter, a gazdasági miniszter, a honvédelmi miniszter és a belügyminiszter is elkíséri. Magyar Péter emellett Dubajba is elutazik, ahol további tárgyalásokat folytat az uniós kormányfőkkel.
A miniszterelnök kitért a 2027-es költségvetésre, amelyet már benyújtottak a parlamentnek. Megszűnik a volt államfők fejenként több tízmillió forintos kerete. Hamarosan benyújtják azt a javaslatot is, amely szerint nem jár élethosszig tartó juttatás annak, aki nem töltötte ki az elnöki mandátumát.
Hozzátette, hogy a költségvetésnek vannak olyan fejezetei, amelyek a kormánytól független szervezeteket érintenek, és forrásaikról a parlament dönt. Ami még nem öltött jogi formát, azt törvényesen nem lehetett átvezetni a költségvetés tervezetén. Több mint egy tucat intézményben zajlik átfogó átvilágítás, ezek eredménye meglátszik majd a jövő évi költségvetésben. A Magyar Művészeti Akadémia is a kormánytól független köztestület, költségvetési javaslatát a saját közgyűlése hagyja jóvá, de a működésének az átalakítása Alaptörvény-módosítást és mintegy százötven jogszabály átírását igényli. Az egész kulturális intézményrendszert új, szakmai alapokra helyezik.
Reakciók a miniszterelnök szavaira
Elsőként Toroczkai László reagált Magyar Péter beszédére. A Mi Hazánk elnöke hangsúlyozta, egyetértenek az ügynökakták nyilvánosságra hozásával, ugyanakkor kikérte majd kijelentette: „Szégyelljék magukat önök; a forradalmárok és szabadságharcosok a magyar szuverenitásért, a függetlenségért harcoltak, ehhez képest olyan vezetőt hívott ide, aki 2011. augusztus 29-én a német Der Spiegelnek nyilatkozva a következőket mondta, szó szerint idézem: »Célom az európai egyesült államok létrehozása. Olyan, szövetségi államok mintájára, mint Svájc, Németország vagy az Amerikai Egyesült Államok.« Ezt Ursula von der Leyen mondta".
Rétvári Bence a KDNP frakcióvezetője megdöbbentőnek tartja, hogy egy felszólaláson belül a miniszterelnök „lemaffiázza a Fidesz-KDNP-t, majd krokodilkönnyeket hullajt, hogy miért nem vagyunk együtt október 23-án” – kezdte reakcióját , hozzátéve: „Prágában minden diplomáciai szabályt áthágva felháborító hangnemben beszélt a volt miniszterelnökről, ami még a vendéglátót is zavarba hozza, majd itthon számon kéri, hogy miért nem ünneplünk együtt. Gyurcsány Ferenccel, Baka Andrással és önnel sem fogunk együtt ünnepelni.”
Rétvári Bence megítélése szerint a Tisza költségvetése olyan, mint Medgyessy Péteré 2002-ben, vagy Gyurcsány Ferencé 2006-ban volt.
Bóka János az átverés költségvetésének nevezte a kormány terveit
Bóka János azzal kezdte reakcióját, hogy Magyar Péternek a „rágalmazó” kijelentések után valószínűleg soha nem kell bíróság elé állnia a mentelmi jog sajátosságai miatt, „de azok, akik most politikai utasításra járnak el, koncepciós perekhez asszisztálnak, azoknak a felelősségre vonása nem marad el. Politikai, jogi és anyagi felelősségre vonásukat nem fogják elkerülni”.
A Fidesz frakcióvezetője abban egyetért, hogy a múlt feltárása közérdek, de azt majd meglátják, hogy aktuálpolitikai célokra használja-e ezt a kormány.
Bóka János az átverés költségvetésének nevezte a kormány tervezetét, mert „a kampányígéreteiket nem tartják be, most sem azt teszik, amit mondanak, önök elvesznek, ismét elvesznek és mindenkitől elvesznek". „Tőkekiáramlás indul, munkahelyek szűnnek meg, a megmaradó munkahelyeken a keresetek lényegesen kisebb mértékben fognak nőni".
Az ellenzéki politikus több adóemelést is azonosított, a frakcióvezető felsorolta: vagyonadó, társasági adó, innovációs adó, kiskereskedelmi adó, biztosítási adó, reklámadó, jövedéki adó, rehabilitációs hozzájárulás, cégautóadó, bányajáradék, vízkészletjárulék, új szén-dioxid-adónem, a kata duplázása, a 40 év feletti anyák adómentességének elkaszálása, a 40 év alattiaknál az adómentesség korlátozása, az árrésstop korlátozása.
A Tisza nevében Melléthei-Barna Márton reagált. Előbb az 1956-os forradalomról és szabadságharcról emlékezett meg, majd a költségvetéssel összefüggésben kijelentette, hogy korábban „óriási mértéket öltött a pazarlás és a lopás, ezekhez a tételekhez hozzá kell és hozzá fogunk nyúlni”.
Melléthei-Barna az ügynökakták kapcsán – Magyar Péterhez hasonlóan – világossá tette: a hatos karton nem ítélet.







