Pénteken megkezdődött Székelyudvarhelyen az Erdélyi Táncháztalálkozó, az erdélyi magyar kulturális élet egyik kiemelkedő hagyományőrző eseménye.
Ismét remek kulturális eseményre van kilátás Székelyudvarhelyen - írja a Vajdaság Ma. Mint a cikkből kiderül, a városban szeptember 4-én és 5-én zajló táncháztalálkozó társszervezője az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány. Az eseményen száz szerződtetett zenész vesz részt, mellettük további muzsikusok és tanítványok is bekapcsolódnak a programokba. Magyarországtól Moldváig összesen 16 amatőr táncegyüttes érkezik Székelyudvarhelyre, a résztvevő táncosok száma pedig várhatóan meghaladja az ezret. A rendezvény hagyományai 1978-ig nyúlnak vissza.
Az idei programban kiemelt szerepet kap Kallós Zoltán születésének századik évfordulója. A hat erdélyi hivatásos néptáncegyüttes Könczei Árpád koreográfus-rendező koncepciója alapján az Idegen földre ne siess című közös produkcióval áll színpadra a néprajzkutató emlékére. A Kallós 100 emlékévhez kapcsolódva két fotókiállítás is várja a közönséget.






